Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Soproni véradók, győri csaták, hansági mocsári gerillák

Hermann Róbert történésszel, a 1848–1849-es korszak egyik legismertebb kutatójával Győr, Sopron, Csorna és a Hanság szabadságharc alatt betöltött szerepéről is beszélgettünk. Hermann Róbert: ma már egyértelműen a felesleges vérengzéseket megakadályozó tábornokként mutatják be Görgeyt.
„A szabadságharc leverésével mindenki, még a legmegcsontosodottabb ókonzervatívok is veszítettek valamit" – mondta a Kisalföldnek adott interjújában Hermann Róbert történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum bécsi kirendeltségének vezetője.

A 1848–1849-es korszak egyik legismertebb kutatójával Győr, Sopron, Csorna és a Hanság szabadságharc alatt betöltött szerepéről is beszélgettünk.

– Tudják-e már pontosan a történészek, hány magyar katona esett el a szabadságharc alatt, illetve a harcok leverését követő megtorlások során?

– A szabadságharcban elesett katonák pontos, de még hozzávetőleges számáról sincsenek megbízható adataink. Egy ismeretlen forrású, osztrák adat a hadjáratok és a polgárháború magyar áldozatait 24 ezer főre teszi. Ez lehet akár igaz is, de megerősíteni nem tudjuk, miután az ütközetek és csaták többségéről nincsenek veszteségkimutatások s a katonai halotti anyakönyvek is nagyon hiányosak. A magyarországi eseményekben való részvétel miatti megtorlás összes halálos áldozata a legújabb kutatások szerint 141 fő, további három magyart pedig 1848 novembere és 1849 májusa között Bécsben végeztek ki.

Hermann Róbert történész

kettéosztottság a magyar társadalomban

– Legújabb kötete, a „Vértanúk könyve" megjelenése után nyilatkozta az áldozatokról, hogy „bár Batthyány és az aradi tizenhárom neve benne van a köztudatban, a többiek kiestek az emlékezetből". Mi az oka ennek, miért tudunk alig valamit például a pozsonyi tizenháromról?

– A pozsonyiak történetét Kumlik Emil írta meg 1905-ben, ő a helyi hagyományok és a publikált ítéletek alapján dolgozott. E kötetét 1999-ben újra kiadták. Kumlik azonban nem jutott hozzá a hadbírósági iratokhoz – ezeket 1918-ig nem adták magyarországi kutatók kezébe –, így nem csoda, ha az ő adatai sokszor pontatlanok.

– Az 1956-os forradalommal ellentétben mi kovácsolta össze a magyar embereket előbb a szabadságharc, majd Haynau rémtettei alatt?

– A legfőbb ok az volt, hogy 1848–49-ben a nemzet az idegen hatalom ellen fogott fegyvert s a szabadságharc leverését is idegen megszállás követte. A császári és az orosz hadseregnek 1848–49-ben ugyan voltak magyar segítőtársai, de messze nem olyan számban, mint 1956 után a kádári hatalomnak. A szabadságharc leverésével mindenki, még a legmegcsontosodottabb ókonzervatívok is veszítettek valamit: Magyarország 1848 előtti korlátozott alkotmányosságát és önállóságát, valamint a Kossuth-bankóban meglévő pénzt. A bebörtönzések, perbe fogások, besorozások révén szinte alig volt olyan család, amelyet valamilyen módon ne érintett volna a megtorlás.

– A történész szemével mikor következett be a törés, a kettéosztottság a magyar társadalomban?

– Ezt nehéz megállapítani, de tény, hogy amint az abszolutizmus nyomása enyhült, s remény mutatkozott arra, hogy Magyarország önállósága békés úton nagyobbrészt helyreállítható, egyre többen érezték úgy, nem érdemes várni az emigráció fegyveres akcióira, hiszen azok úgysem következnek be. 1861 után ez a tábor egyre nagyobb szerephez jutott, s miután a birodalom túlélte az 1866-os válságot, a kiegyezés már csak hetek kérdése volt. A negyvennyolcas és negyvenkilences érzelműek viszont kevésnek találták mindazt, amit az ország 1867-ben visszanyert, nagyobb belkormányzati önállóságra vágytak.

– Álláspontja szerint Kossuth megbékíthetetlenségének volt ebben része?

– Kossuth 1849 után e kérdésben következetes álláspontot képviselt, s e következetességnek nagy szerepe volt abban, hogy az emigráció mint nyomásgyakorló csoport, a maga módján – még ha nem is Kossuth szándékai szerint – hozzájárult a kiegyezés létrejöttéhez. Miután az új rendszer nem volt tökéletes – nem is igen lehetett az –, Kossuth kritikai hozzáállása továbbra sem volt jogosulatlan. Kossuth rossz, a társadalom többségének feje fölött kötött kompromisszumnak vélte a kiegyezést – egyáltalán nem alaptalanul –, s úgy vélte, Magyarország így egy halálra ítélt birodalomhoz kötötte a maga sorsát. Kritikája azonban nem csupán közjogi alapú volt, azaz nem csupán a függetlenséget vagy a nagyobb önállóságot kérte számon az új rendszeren, hanem annak az átalakulási folyamatnak a folytatását is, amely 1849 után elakadt, így a parasztság vagy a nemzetiségek igényeinek fokozottabb figyelembevételét is. Más kérdés, hogy hazai hívei ez utóbbit nemigen érzékelték, vagy ha igen, nem képviselték.

Korabeli katonaruhák másolatába öltözött hagyományörzők idézik fel a szabadságharc csatáit.

Megbüntetett falvak és városok

– Győr 1848–49-es hadtörténetéről és a csornai ütközetről is írt már könyvet. Mindez a véletlen számlájára írható, vagy szoros szálak fűzik a Kisalföldhöz?

– Inkább a véletlen műve, bár Győrben vannak távoli rokonaim. Miután 1848–1849-ben Győr város és a megye többször is jelentős hadiesemények színtere volt, eleve érdeklődtem e régió története iránt. Emellett Győrnek komoly szerepe volt Görgey Artúr pályafutásában, s miután szeretném megírni Görgey életrajzát, adta magát, hogy Győr 1848–49-es történetével is foglalkozzak.

– Győr és Sopron megyében külön-külön mi volt a legjelentősebb esemény ’48–49-ben?

– Katonai szempontból Győr megyében az 1849. június 28-i győri ütközet, amely a császári főerők 1849. nyári offenzívájának kezdete volt. Sopron megyében pedig az 1849. június 13-i csornai ütközet, amely egyike volt a nyári hadjárat kevés magyar sikereinek.

– Az 1849. június 28-án vívott győri csatában körülbelül milyen haderők néztek farkasszemet egymással?

– Magyar részről a Poeltenberg Ernő vezette VII. hadtest s a segítségére küldött Rohonczy-hadosztály 12.388 katonája és 50 lövege; a Haynau táborszernagy vezette császári csapatok részéről közel 65.000 fő és 270 ágyú. Vagyis Poeltenbergnek több mint ötszörös túlerővel kellett szembenéznie, ráadásul a hadtestét dél felől fedező Kmety-hadosztály túl gyorsan adta fel az ottani Rába-átkelőket. Így a csata kimenetele nem lehetett kérdéses.

– Sopron szerepéről a szabadságharc alatt viszonylag keveset tudni. Ennek az az oka, hogy a város szinte végig a császáriak kezén maradt?

– A város valóban nem játszott komoly szerepet a szabadságharcban, hiszen 1848. december 16-án osztrák kézre került. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a város is megadta a maga „véradóját", hiszen 1848 őszén önkéntesei részt vettek a Muraköz visszafoglalásában.

– A kis települések mennyire sínylették meg a szabadságharcot? Haynau például Bősárkányt teljesen felégette 1849 júniusában.

– A bősárkányiak a Hanság mocsaraiban működő, parasztruhába öltözött magyar gerilláknak köszönhették a község feldúlását; a császári parancsnokoknak ugyanis meggyőződésük volt, hogy ennek a „rossz érzelmű" községnek a lakói hajtottak végre egy rajtaütést. Miután a bősárkányiak a csornai ütközetet követően is megpróbálták akadályozni a Wyss-dandár visszavonulását, e két „bűn" elég volt a község feldúlásához. A hasonlóképpen rossz érzelműnek tekintett Csornát is felgyújtották 1849. június 27-én, ám ekkor szerencsére esett az eső, s az akciót végrehajtó dandárparancsnok megelégedett a község megsarcolásával.

Ezek nem voltak egyedi példák, hiszen a császári vagy orosz csapatokat megtámadó községeket és városokat másutt is feldúlták. Ez történt Mezőcsáton, Csongrádon, Losoncon és Székesfehérvárott.

Görgey új megítélése

– Kutatásai során foglalkozott már Batthyányval, Szemerével, Kossuthtal, a szabadságharc hadtörténetével és a legnagyobb csatákkal. Ha jól tudom, Jellasics és Görgey következik...

– Jellasicsról nem szándékozom életrajzot írni, ehhez például jó lenne tudnom horvátul. Ugyanakkor rövidesen megjelenik egy kötetem, amelyben az 1848. őszi dunántúli hadi eseményeket elemzem. Görgeyről valóban készülök életrajzot írni, s ha hazajövök Bécsből, hozzá is kezdek.

– Görgey esetében mennyire él még az áruló képe? Ez a kérdés azért is aktuális, mert az egyetemi, főiskolai történelmi tanszékeken ma már egyértelműen a felesleges vérengzéseket megakadályozó tábornokként mutatják be Görgeyt.

– Úgy látom, ma már nincs olyan komoly szakember, aki az – egyébként soha senki által nem bizonyított – árulási vádnak hitelt adna. Örvendetes, hogy a közép- és a felsőfokú oktatásban is méltányos a tábornok megítélése. Természetesen vannak olyanok, akiket soha nem lehet meggyőzni arról, hogy Görgey nem volt áruló, nem volt a magyar ügy kártevője, de hát a történelmi kérdések már csak ilyenek. Ha 2007-ben egy újdonsült országgyűlési képviselő még mindig ellenforradalomnak nevezheti 1956-ot, nincs mit csodálkoznunk azon, hogy egy hosszú időn át ellentmondásosan bemutatott személyiség megítélésében máig is létezhetnek szélsőséges, ám szakmailag alá nem támasztott vélemények.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vár a nagyvilág! Utazási kiállítás az Egyetemi Csarnokban

Győr - Vár a nagyvilág! elnevezéssel utazási és idegenforgalmi kiállítás zajlik Győrben. A… Tovább olvasom