Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

˝Sok terve volt még...˝ - Elhunyt a világ legkisebb embere

Portálunk megkeresésére megerősítette a Tóth Pityu haláláról szóló szomorú hírt Trestyén László, a világ legkisebb emberének egyik közeli barátja. Azt is elmondta, hogy már április közepe óta a győri kórházban ápolták a megromlott egészségi állapotú kisnövésű rekordert.

- Húsvét előtti héten romlott meg annyira Pityu állapota, hogy javasoltam neki, keressen fel egy orvost. Ő azonban makacs volt, nem akarta kivizsgáltatni magát. A huzavona vége az lett, hogy mentővel vitték be a győri kórházba. Sajnos a diagnózist felállító doktor nem tudott biztató hírekkel szolgálni: Pityu tüdeje és mája felmondta a szolgálatot – mesélte el megkeresésünkre Trestyén László.

- Az utóbbi két hétben teljesen leromlott az állapota, rendszeresen látogattam én is, és volt felesége szintén, de már nem ismert meg minket – folytatta szomorúan Pityu barátja.

- Nagyon sok terve volt még, azért is költözött Écsre, mert újabb rekordokat szerettek volna felállítani kisunokámmal, Viktóriával együtt. Másrészt a közelemben akart lakni, hiszen 25 éve voltunk barátok, és rám mindenben számíthatott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Pityu, a világ legkisebb embere

Februárban nagyszabású terveiről beszélt a kisalfold.hu-nak Pityu, aki nemrég költözött Écsre. A… Tovább olvasom