Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Sok jogosítványhoz kevés a háziorvos

Ha szerencsénk van, mintegy másfél héten belül kaphatunk időpontot szemészeti vagy például diabetológiai vizsgálatra. Ez idén januártól különösen fontos annak, akinek lejár a jogosítványa.
A gépjármű-vezetői engedélyek kiadását és meghosszabbítását több pontban szigorították azok számára, akik valamilyen – a jogszabályban meghatározott – krónikus betegségben szenvednek. A januártól életbe lépett rendelettel kapcsolatban sok az aggály, elsősorban azért, mert fontos részletkérdéseket nem tisztáz. Legfőbb ismérve, hogy a jogosítvány megszerzéséhez vagy meghosszabbításához a krónikus betegek számára már nem elegendő a háziorvosi vizsgálat, a szív- és érrendszeri, idegrendszeri vagy vércukorproblémákkal küzdőket ezután szakorvosi vizsgálatra küldik, ami sok helyen heteket vagy akár hónapokat vehet igénybe. Győrben próbáltunk mi is időpontot kérni, s talán szerencsénk volt, de másfél héten belül kaptunk volna.

Dr. Patyi Olga háziorvos szerint sajnos a szakma nem tudja: pontosan mit ért a jogalkotó például cukorbetegség alatt, hiszen hazánkban minden negyedik ember cukorbeteg, s az orvos mérlegelhette eddig, mi az, amiről a gondozó véleményét kell kikérni. Dr. Patyi Olga hozzátette: a súlyosabb esetekben eddig is beutalta a betegeit a szakrendelésre, de mindig akadnak, akik az utolsó pillanatra hagyják a jogosítvány megújítását.

Dr. Hidvégi Tibor, a győri Petz-kórház diabetológiai osztályvezetője szerint a változással egyet lehet érteni, de vannak tisztázandó kérdések, például a díjazás körül. A háziorvosnak eddig meghatározott összeget fizetett a páciens a jogosítványt érintő szakvéleményért, ám az új szabályozás erről nem beszél – mondta az osztályvezető a Magyar Diabétesz Társaság főtitkáraként. Közölte azt is: Győrben megvárják, amíg erről döntés születik, s ennek érdekében a társaság levelet írt az OEP főigazgatójának. Remélhetőleg tisztázódik a helyzet, addig pedig a Petz-kórházban nem kérnek pénzt ezért a szakvéleményért – számolt be a döntésről a főorvos, hozzátéve, hogy az osztály már érzi a megnövekedett terheket.

A látásvizsgálat sem kivétel, ha az orvosnál kétely merül fel, szakrendelésre küldi a pácienst. Fotó: Bertleff András
A látásvizsgálat sem kivétel, ha az orvosnál kétely merül fel, szakrendelésre küldi a pácienst. Fotó: Bertleff András


Megkérdeztük minderről prof. dr. Dézsi Csaba Andrást, a Petz-kórház kardiológiai osztályvezetőjét, aki tudatta: nem lett nagyobb a vizsgálatra jelentkező szív- és érrendszeri betegek száma, mivel Győrben eddig is jó volt a szakrendelő kapcsolata a háziorvosokkal, és a szükséges esetekben az osztály szakvéleménye nélkül nem került orvosi pecsét a jogosítványhoz szükséges papírra.

Olvasóink írták

  • 11. peet2 2011. február 02. 21:08
    „A cikk megint tükrözi a napilap szinvonalát ! Szánalmas.
    A háziorvosokhoz a körzetükben lakók járhattak eddig is és ezután is -tisztelet a kivételnek-
    A jogositvánnyal rendelkezők eddig is oda jártak és ezután is oda fognak járni.
    Az elhibázott rendelet a szakorvosi véleményt teszi kötelezővé.Ezt a háziorvos nem teheti meg.
    Ezért az amúgy is kaotikus szakrendelésre utaltak száma nő meg feleslegesen. Itt lesz akár több hetes várakozás is.
    Citromos infuziót a rendelet kiagyalójának”
  • 10. Orrbit 2011. február 02. 19:56
    „Gyerekkardiológia, csecsemőnek 5 hónap................. Győrben nincs gyerekeknek orvos, egy kedves nyugdíjas doktornő aki tartja a életet a szülőkben! pár éves gyermeknek a szívével baj van és azt mondják 4 hónap mulva lesz időpont!!!!! Ez decemberben történt!

    Kedves kisalföld, jó lenne egy ilyen próba is és meglepődnének!

    Gyermekpullmonológia szintén 4 és fél hónap, ez is tapasztalat !
    Felhívod a mosonmagyaróvári kórházat és láss csodát a következő hétre vihetem a gyereket!
    A Győri kórház szarra való, csak lenyulják a pénzt. Szerdán hazaengednek, és következő hétfőn állítják ki a zárójelentést, persze a plusz 4-5 napért a pénzt ők veszik fel... Mesélhetnék”
  • 9. Madarász 2011. február 02. 19:39
    „5. Miracle!

    3-6 hónapot kell várni a szakrendeléseken, pl a szemészeten tavaly májusban kaptam időpontot szeptemberre.”
  • 8. vilike27 2011. február 02. 18:06
    „noboldo valoszinü neked IQ 1.000 van , csak gondolod hogy tul okos az aki magas inteligenciával - gondólja, hogy rendelkezik nem hidd el egy magas IQ - nak még szokszor kerékpárt sem kellene kezébe adni ! mit gondolsz kiknek készitik az autókat - a tömegnek . mi a közük semmi de befolyásuk igen nagy mindenhez még az autóvezetés feltételeinek is gondólják joguk van hozzászólni .”
  • 7. janika 2011. február 02. 16:26
    „Aki azt állítja, hogy ez ismét egy újabb sarc a gyógyszerekre kényszerített embereknek annak tökéletesen igaza van!
    Senki sem önként betegedett meg! Szerintem a legtöbb ember a rendszer áldozata! A Piros könyves protekciós banda tette tönkre a legtöbb ember egészségét!A gátlástalan munkahelyi kizsákmányolás, az állandó áremelések, a jogtalan szankcionálások, a hivatali visszaélések ! ez utóbbi megy ez ügyben még ma is!”
  • 6. noboldo 2011. február 02. 15:54
    „vilike27
    Hüjje-e vagy?
    Mi a sas köze van az orvosoknak a balfék rendelethez?
    "Higyje!!" el, IQ 85 alatt senkinek sem szabadna jogsit adni!”
  • 5. miracle 2011. február 02. 15:35
    „Most attól függetlenül, hogy elég baj (sőt), hogy 1 hónapot kell várni, meg az is, hogy háziorvos-szakrendelés(ek)-háziorvos kell ingázni, annyira azért nem kéne agonizálni.
    Az időtényezőt vizsgálva csupán arról van szó, hogy ha közeleg a lejárat, akkor nem jó magyar szokás szerint 1 perccel a vége előtt, hanem 2 hónappal a vége előtt kell megjelenni a háziorvosnál először. Talán 2 hónapot mindenki számológép nélkül is le tud vonni abból a dátumból.”
  • 4. vilike27 2011. február 02. 15:21
    „kedves CCC véletlenül van e önnek valamilyen jövedelme az álandó orvosi elenörzésekből. garantálom minden vezető tudni fogja mikor kell leadni logsiját, ezt tudni fogják gyermekei is. nézzen utána ki követ el több kihágást, gázolást az öregek vagy a fiatalok, magyarhonban és ausztriában nem a " leépült " öregek nincs a magyar vezető fényévekkel lemaradva, hanem sok orvos megadja magának a jogot, hogy mindenbe beletolja az orrát, de mindig a saját hasznukat nézik, higyje el én is levezettem kb. 1,000. 000 kilométert egész europában és van véleményem ki hogyan vezet és hól hogyan reagálnak a közlekedési rendőrök. jogsim mevan hosszabitva nem azért sirok ! de feleslegesnek tartom a vezetők maltretirozását , azért a haszonért amit az orvosnak fizetnek. : tisztelettel !”
  • 3. Madarász 2011. február 02. 14:30
    „A cukorbetegség nem olyan probléma, ami miatt külön kéne vizsgálni a betegeket, miután kiderül, szemészet évente, szakrendelés félévente, labor negyedévente van, tehát teljesen felesleges ez az egész, csak dupla pénzt akarnak behajtani a vizsgálatokért.”
  • 2. ccc 2011. február 02. 14:21
    „Kedves előttem szóló!
    Sajnos amikor már leépült szellemi állapotban van valaki akkor nem fog úgy dönteni, hogy lerakja az autót, hanem kimegy a forgalomba és amennyiben az Ön gyerekét gázolja el vagy az Ön autóját töri össze, akkor át fogja gondolni, hogy mi a fenének van az ilyen embernek jogsija. Ausztria persze e tekintetben fényévekkel van előttünk és a rokonság sem fogja engedni, hogy az alkalmatlan ember volán mögé üljön. Egyébként-mint rengeteget vezető felelősségteljesember- úgy gondolom, hogy a gépkocsivezető társadalom jelentős hányadát mnimum 2 évente nagyon felül kéne vizsgálni...............és pl nem időskorban nyújtani az érvényességi időt mert akkor már gyorsabb a leépülés. Miért az életerős 30-asokat vizsgálják 5 évente amikor simán 10-re is megkaphatnák. Ebben a tekintetben nagy marha az EU.”
  • 1. vilike27 2011. február 02. 13:51
    „nekem nem világos györtöl kb. 100 kilométerre miért érvényes az egyszer kiadott jogositvány " B " kategoriára életfogytiglan a többi kategoriára nemtudom. hegyeshalomtól keletre viszont életkortól függöen ujitani kell meghatározott szabályok szerint, vajon mi kmagyar autóvezetők ostobák vagyunk, vagy igy akarjuk jövedelemhez juttatni a szegény orvosokat, vagy talán Magyarország mégsem akar tartozni az E U - hoz. az ausztriában élő gyermekem és felesége annyival okosabb a testvérétől aki pesten él vagy én mint szülő csak az egyik gyereket tudtam okosabnak nevelni. kérdésem miért nemdönthetem el én magam , hogy meddig vagyok képes autot vezetni. az osztrák szabályok szerint csak a közlekedési rendőrnek van joga a jogositvány bevonására meghatározott indoklás esetén. de az is lehet, hogy a magyar illetékesek nemtudnak németül és ezért nem alkalmazzák az E U swzabályát ami érvényes a vezetői engedélyekre !!! vagy ők mégsem akarnak az E U teljes tagjai lenni.??? durván kérdezhetnépm ki itt a hüje de ezt nem teszem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új Széchenyi Terv: információs fórum Győrben is

A DFT-Hungária felnőttképző intézmény információs fórumokat tart az Új Széchenyi Terv pályázati… Tovább olvasom