Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Siketek világnapján évforduló

A siketek idei világnapja idén egybeesett a győri hallássérültek érdekvédelmi szervezete megalakulásának 60. évfordulójával.


A kettős eseményt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz), annak megyei és győri helyi szervezete emlékezetes rendezvénnyel ünnepelte. A győri Petőfi Sándor Művelődési Ház színháztermében rendezett eseményen jelen volt Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, az Európai Parlament képviselője, Ottófi Rudolf győri alpolgármester és Ormódi Róbert, a Sinosz ügyvezető igazgatója.

Képviseltették magukat az egyesület támogatói, de eljött több győri társegyesület vezetője is. A külföldi jó kapcsolatokat példázza, hogy együtt ünnepelt a győriekkel a szlovák siketek és nagyothallók képviseletében Retislav Hrdlik, az érsekújvári szervezet elnöke.

Méltatták annak a jelentőségét, hogy a hallássérültek utazási kedvezményben részesülnek a tömegközlekedési járműveken, valamint azt is, hogy mindannyiuk számára fontos a parlament által elfogadott jelnyelvi törvény. Az érsekújvári tapasztalatok ismertetése révén hasznos információkat szereztek a szlovák testvérszervezet munkájáról, továbbá a mosonmagyaróváriak által kezdeményezett és megrendezett hármashatár-találkozó mintájára úgy látják, lehetőség nyílik a külföldi kapcsolatok bővítésére is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két napig alakul a győri közgyűlés

Esküjüket követően az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának módosításával kezdi meg… Tovább olvasom