Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C Még több cikk.

Sikersztorik után kutat az egészségszövetség

A korai halálozás az ezredforduló óta az országos átlag feletti Tét környékén, de senkire sem lehet ráerőltetni a gyógymódot, csak akkor javulhat az emberek állapota, ha akarják is.

Ezt veszik figyelembe a romló helyzeten változtatni akarók.

Egészségszövetség címmel írtunk arról, hogy a Téti kistérség lakosságának korai halálozási aránya kiugróan magas. A statisztika szerint főképpen keringésrendszeri, dohányzással összefüggésbe hozható és szűréssel megelőzhető daganatos betegségből adódnak a tragédiák.

Mióta ez a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulásának ülésén elhangzott, egy olyan tájékoztatót is tartottak, ahol nemcsak a polgármesterek, a civil szervezetek képviselői, egészségügyi dolgozók is megismerhették a drámai adatokat. E hónap végén újabb ˝ötletelő˝ fórumot szervez a társulás, ahol a lakosság elmondja javaslatait.

– A kistérségi egészségszövetség megalakulás előtt meg akarjuk ismerni a helyiek igényeit. Ne érezzék úgy, nélkülük döntöttünk arról, nekik mi lenne jó. Főleg azért, mert olyan témáról van szó, ahol akkor lehet sikert, gyógyulást elérni, ha azt maga a páciens is akarja – szögezte le Szakács Krisztián, a társulás munkaszervezet-vezetője.

A szakemberek elsősorban a helybe vitt szűrővizsgálatok jelentőségét hangoztatják, mert azok hatékony megelőzést jelentenek. Az egészségprogramok támogatására kiírt pályázat révén azokat a kistérségi társulás meg is valósíthatja és civil szervezetek is szervezhetnek ilyen akciókat. Előrelépést jelent az is, hogy még idén elkészül a kistérségi járóbeteg-központ.

A romló egészségképen változtatni akaró ötletek közt szerepel sikersztorik bemutatása is. Olyan embereket keresnek, akiknek sikerült súlyos betegségből meggyógyulniuk, akik életüket köszönhetik az időben felfedezett bajnak, sikeresen megváltoztatták életmódjukat. Nyilvánosan ismertetnék történeteiket.

Példamutatásnak szánták már azt is a térség polgármesterei, jegyzői, a társulás szakemberei, hogy focicsapatot alkotva jótékony rendezvényeken rúgják a labdát a sportot népszerűsítve. A megyénkbeli kistérségek hasonló csapatainak versenyét nemrégiben megnyerték.

A részletes kistérségi egészségkép a www.sokoroalja.hu honlapon olvasható. A leírtakkal kapcsolatos javaslataikat az érdeklődő lakosok a tarsulas@sokoroalja.hu e-mail címre küldhetik el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késes vitazáró háromezerért

Vérző fejjel szállítottak a mentők kórházba egy 28 éves férfit Győrszentiván Nagyhegyről pénteken… Tovább olvasom