Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Sikerrel szerepelt az Ők

A Nemzeti Színház tavalyi drámapályázatán Nényei Pál színművét az egyik legjobbnak ítélte a zsűri.
Nényei Pál, a pannonhalmi bencés gimnázium magyartanára, mikor tavaly a Nemzeti Színház drámapályázatán második díjat nyert (elsőt akkor nem osztott a zsűri), mellé ígéretet is kapott, hogy a sikerrel szereplő Pk című darabját valamelyik fővárosi színház bemutatja (Katedráról a színpadra? – Kisalföld, 2004. február 10., 2. oldal).

Nényei Pál
– Nem voltak ezek olyan határozott ígéretek, inkább halkan kínált lehetőségek. Nem is lett belőlük semmi! Kaptam viszont a Független Magyar Művészeti Alapítványtól ösztöndíjat, ami arra ösztökélt, hogy megírjak egy újabb drámát – mondta érdeklődésünkre Nényei Pál, aki legfrissebb művével újabb sikert aratott, mégpedig a pécsi országos színházi találkozón. – Nagyon jó visszhanggal szerepelt az Állófogadás, a nyílt fórumon is elismerően nyilatkoztak róla.

Az előző darabom idén is hozott örömet, hiszen nemrég a magyar dráma napján felolvasáson szerepelt a Bárka Színházban, majd az elmúlt hétvégén pedig elhangzott Tatabányán, a Jászai Mari Színházban. Érdekes volt „visszahallani", amit írtam. Tanulságos volt szembesülni azzal, hogy az eddig papíron élő szöveg miként éled fel a színpadon, mi szólal meg és mi veszik belőle el. Szóval nem akármilyen tapasztalatokat szereztem, de konkrét terveim továbbra sincsenek. Hogy miért? Kellemetlen csalódás érne, ha nem tudnám azokat teljesíteni. Talán csak annyi, hogy itt vagyok, tanítok, és ha lehetőség adódik, ismét pályázok. Hátha!

Arra a kérdésre, hogy a sokak szerint most megújuló kortárs magyar dráma egyik kulcsszemélyisége Nényei Pál lesz-e, a csendes szavú pannonhalmi alkotó így válaszolt:

– Nem hinném! Az biztos, hogy kicsit és főként a szűk szakmai körökben már emlékeznek rám, sőt, számon tartanak, de még mindig sokkal többen ismernek amiatt, hogy a bencés gimnáziumban irodalmat tanítok, mint a darabjaim miatt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

22 ezer eurót nyertek a győri diákok

Győri iskolások 22 ezer eurót nyertek a Socrates Nemzeti Irodája Comenius–1 nyelvi program… Tovább olvasom