Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Sérült fiatalok életkezdése a tét

A „Győri Fogyatékos Fiatalok Oktatásáért” Közalapítvány hatodik éve segíti a sérült kis- és nagyobb diákok iskolai és azon kívüli tanulását, hogy bővítse a nyelvtanulással, speciális gyógytestneveléssel kapcsolatos lehetőségeiket.
Örömmel fogadták: A minapi díjátadáson negyvenhat család kapott segítséget. A pályázók száma egyre emelkedik.
A gyakorlatban ez évenkénti pályázást jelent, amiben a szülő vagy gondviselő részletezi, hogy mihez kér segítséget. A kuratórium az elmúlt években közel 6 millió forintot osztott szét. A napokban negyvenhatan vehettek át támogatást, összesen egymillió-hatszázötvenhatezer forint értékben.

Segítő kéz hatodszor is

A mozgássérültek győri, Lajta utcai klubhelyiségében a díjazottak mellett a szülőket és a hozzátartozókat dr. Németiné Bozsoki Zsuzsa alapítványi titkár köszöntötte. Elmondta, hogy hatodik alkalommal is azoknak a fiataloknak nyújtanak jobbot, akik számára – sérültségük okán – a kortársaiknál is nehezebb feladat a pályaválasztás, a továbbtanulás és a folyamatos, speciális gyógytorna, a legkisebbeknek pedig a korai fejlesztés.

Egyre több rászoruló

Örvendetes, hogy évről évre egyre többen pályáznak, ám a munkák között most is akadt, ami nem felelt meg a kiírás követelményeinek. Szente István elnök hozzátette, hogy emellett a pályázók családi és szociális körülményeit is vizsgálták, ennek ismeretében hoztak végleges döntést.

Fejlesztőeszközökre, képzésre kell a pénz

A negyvenhat díjazott közül több család fejlesztőeszközökre, számítógép vásárlására és bővítésére, valamint nyelvtanulásra fordítja a most kapott összeget.

Minden forint számít a családokban

A Fliszár családban a szülők például kerékpárt és a nyomtatóhoz patront vásárolnak halmozottan sérült fiuknak, aki gyengénlátó, epilepsziás és mozgássérült. A szülők az ötödik babájukat várják, így minden forint számít. Schmid Viktória édesanyja, Marika új CD-ket, videokazettákat szeretne vásárolni 13 éves kislányának, aki kicsi súllyal, hat és fél hónapra született, s azóta tolókocsiban él. Pethő Lajos szintén születésnél sérült, bal kézfején nem fejlődtek ki az ujjak. Jelenleg a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozik, emellett pedig egy olyan számítógépes tanfolyamot végez, ami a jövőbeni munkájához nyújt nélkülözhetetlen segítséget.

A közalapítványt a jövedelemadó egy százalékával bárki támogathatja, de a kuratórium minden egyéb, jó szívvel adott segítséget szívesen fogad.

A cél nemes: évente az eddiginél is több nehéz sorsú fiatal tanulása, életkezdése. A Győri Fogyatékos Fiatalok Oktatásáért Közalapítvány számlaszáma: 10403356–33517931–00000000.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre újabb lefölözésre számít Győr

Növekvő helyiadó-bevétel és négymilliárd forintnyi fejlesztés szerepel a győri önkormányzat jövő évi… Tovább olvasom