Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Senkit se hagyjunk magára!

A nyugdíjasok fele szigorú pénzbeosztással él, de sokan vannak náluk is nehezebb helyzetben.
A nyugdíjasok fele szigorú pénzbeosztással él, de sokan vannak náluk is nehezebb helyzetben: munkanélküliek, eldugott helyen élők, romák – hangzott el szerdánGyőrött.

Huszonöt éves a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény. A képletes születésnapi gyertyagyújtáson nemcsak a régió, de az ország legkiválóbb szociálpolitikusai, szakemberei és az intézmény régi és mostani munkatársai is jelen voltak.

– Pszül a világ, ezen belül pedig vészesen fogyunk – fogalmazott beszédében dr. Iván László, a Szociálpolitikai Társaság elnöke.

– Nem annyira a fogyasztói, sokkal inkább a megélhetési kosarat kellene figyelembe venni a nyugdíjasok szemszögéből – vélte dr. Iván László. – Az idős embernek fontos, hogy ne legyen kiszolgáltatott, tehetetlen és függő. Természetesen ez mind az egészségi állapot és a környezet függvénye, ám az élhetőbb élet esélyét mindenkinek meg kell adni. Az idősek ügyét nem lehet csak az egészségügyön vagy a gazdaságon keresztül vizsgálni, az ellátások rendszere komplexitást követel.

Beosztó életmód

– Becslések, kutatások szerint a nyugdíjasok legalább fele nagyon szigorú pénzbeosztással él – sommázta Ferge Zsuzsa akadémikus.

– A nyugdíj mégis kiszámítható, időre biztosan megérkezik, így vannak náluk is jóval nehezebb helyzetben élők: a tartós munkanélküliek egy része, a szakma nélküliek, a zsákfalvakban élők, ahonnan lassan lehetetlen a bejárás és a romák egy jelentős része.

Ha magára marad...

– Sokféle sorssal, emberi drámával találkozunk – mondta el érdeklődésünkre Panker Mihály, az EESZI igazgatója. – Az egyik legnagyobb probléma, ha az idős ember magára marad, egészsége megroppan. A munkahely megtartása, a napi élet megszervezése mellett a fiatalabb generációnak sokszor szinte megoldhatatlan feladatot jelent a beteg hozzátartozó folyamatos ápolása. Az idősellátás legkülönbözőbb formái – a jelzőrendszeres segítségnyújtás, a házi gondozás, az idősek klubjába való bejárás – éppen ezért egyre népszerűbbek.

A család egésze kapja

A rendezvényen Szikra József verses köszöntőjét követően Balogh József polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az EESZI sikeres működéséhez, s az idősek gondozásából kivették a részüket. Szabó Sándorné helyettes államtitkár szó szerint is hazajött Győrbe, őt előadása után a családtámogatás új rendszeréről, a családi segélyezésről kérdeztük. A helyettes államtitkár elmondta, a szakmai egyeztetéseket követően rövidesen a parlament elé terjesztik azt a törvénytervezetet, ami 2006-tól összességében plusz hét és fél milliárd forinttal több pénzt juttat a családoknak. Lényege, hogy nem a segélyre szoruló személy, hanem a család egésze kap bizonyos szorzók alapján támogatást, így vélhetően hatékonyabban elér ez a segítség az egyszülős családokhoz, a sérült gyermeket nevelőkhöz és a nagycsaládosokhoz is. A közgyógyellátás jelenlegi rendszerét is átalakítják.

Ma délelőtt a rehabilitáció lehetőségeit veszik számba a konferencia résztvevői és szó lesz a második Nemzeti Fejlesztési Tervről. A „Generációk egymás közt egymásért" projekt tapasztalatairól is hallhatnak a résztvevők, az EESZI által meghirdetett megyei vers- és prózaírói pályázat díjait pedig délután 1 órakor adják át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több százan a rendezési tervnél

Még csak két napja tekinthető meg, de már több százan nézték meg a győri rendezési tervet. Tovább olvasom