Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Segítség autista gyerekeknek

A győri Radó-iskolában tanuló 22 autista gyermek szociális neveléséhez járul hozzá az az eszközcsomag, amelyet Somogyi Tivadar alpolgármester adott át hétfőn a városházán.

Az adomány többek között televíziót, kamerát és fülhallgató is tartalmazott. A cél az, hogy a gyerekek viselkedését és a foglalkozásokat rögzítsék, majd közösen visszanézzék. A pedagógus így utólag el tudja magyarázni számukra, mit kellene másképp csinálniuk. A felvételeket a szülők is meg tudják nézni, és egy-egy konkrét eset kapcsán konzultálni tudnak a pedagógusokkal.

Kálóczy Györgyné, a Fidesz győri nőtagozatának elnöke elmondta, az eszközök megvásárlásához több vállalkozás és magánszemély is első kérésre adakozott, a hiányzó összeget pedig Somogyi Tivadar alpolgármester egészítette ki.

Olvasóink írták

  • 1. Tabornok 2010. május 20. 14:27
    „Nagyon helyes, csak támogassák őket! Ezt legalább nem lopták el a politikusok!
    A Radó iskola pedagógusai, csodás eredményeket produkálnak nap, mint nap, ezekkel a gyermekekkel.
    Le a kalappal az ilyen pedagógusok előtt!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjasegyetem: A határon túli magyarokról lesz szó

Két hét szünet után ismét lesz Nyugdíjasegyetem. Május 19-én, szerdán délután fél 5-től dr. Pongrácz… Tovább olvasom