Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Segítőket várnak a telefonos segélyvonalhoz

Évente több ezer fiatal veszi igénybe a győri telefonos lelkisegély-szolgálatot – a hívók tíz százaléka öngyilkossági gondolatokkal. A szolgálat most már a város támogatásával tud fejlődni, munkájához kortárs segítőket vár.
Kortárs segítőket várnak
Az alapítvány most már önkormányzati támogatással erősíti szolgáltatását. Most önkéntes ügyelőket vár az induló képzésre. Keres továbbá olyan 17–19 éves fiatalokat, akik kortárs segítőként elviszik iskoláikba egy-egy osztályfőnöki óra keretein belül a segítségkérési lehetőséget. A jelentkezéseket a győri 420-070-es telefonon várják.
Játékos kezdeményezésként indult 1988-ban a gyerekeknek egy Mikulás-hagyományőrzés, majd rá két évre, Magyarországon elsőként levelezés kezdődött a gyerekekkel. Egy idő után már nagyon megszaporodtak a panaszos, segítségkérő levelek is. Ezek azonnali kezelésére 1995-ben megalakult Győrben alapítványi formában a Gyermek és Ifjúsági Telefonos Lelki segély – mondta el Farkas Imréné, az alapítvány elnöke.

– Maga a módszer nem új keletű Magyarországon, hiszen 30 éve létezik a felnőtt- és időskorúak lelki segélye. A két rendszer egymástól abban különbözik, hogy az ifjúsági segítségnyújtás kifejezetten a gyerekek, fiatalok és fiatal felnőttek problémáira, azok kríziskezelésére fokuszált. Mások a problémakörök, más a kommunikációs kultúra, beleértve az egymást megértő nyelvezetet is.

– Nem gondoljuk, hogy a véletlen műve lenne az, hogy amióta a szolgáltatás működik, tíz-húsz százalékára esett vissza a korosztály öngyilkossági mutatója. Valószínű, Győr önkormányzata is így gondolkodott, amikor Eredics Imre alpolgármester indítványára ezt a tevékenységet 2004-től normatív támogatással segíti. Ezzel a támogatással végérvényesen elvonultak a szolgáltatás megszűnésével fenyegető felhők. Ez azért is fontos, mert Magyarország egyik legjobban felkészült ilyen jellegű szolgálatához Győr és környékéről évi 9500 hívás érkezik, amiből átlag 2500 segítő beszélgetés alakul ki. A telefonáló fiatalok legalább 10 százalékát foglalkoztatja az öngyilkosság gondolata.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy ember életét mentették meg

Három férfi négy életet mentett meg a gönyűi Duna-szakaszon 2001 és 2003 nyarán, míg egy bátor ember… Tovább olvasom