Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -3°C | 6°C Még több cikk.

Se pénz, se autó

Olvasónk 2008 májusában 80 ezer forint előleget hagyott egy autókereskedésben, a megvásárolni kívánt járművet azonban eladták.

Az ügy több mint 3 éve húzódik, pénzét a „vásárló" hiába követeli vissza. A fogyasztóvédelem szerint az előleg visszajár, az autókereskedő a feleslegesen elvégzett munkára és a hitelügyintézésre hivatkozik...

D. József Tamás Győrben, egy autókereskedésben előlegezett le egy járművet 2008 májusában, az átadott 80 ezer forintról átvételi elismervényt írtak. A kiszemelt autót mégis másnak adták el, erről olvasónk pár héttel később szerzett tudomást.

– Felháborodtam s kértem vissza a pénzemet, de hiába. A kereskedő ragaszkodik ahhoz, hogy válasszak másik járművet s abba beszámítja az előleg összegét. Én ezzel a lehetőséggel nem szeretnék élni – panaszolta olvasónk, aki három éve rendszeresen felkeresi az autókereskedőt s próbál vele egyezségre jutni.

Megkeresésünkre a kereskedő közölte: mindenkinek vissza szokták adni az előleget, abban az esetben is, ha a vásárlás azért hiúsul meg, mert a vevő nem kapja meg az igényelt hitelt. Olvasónk esete kivételt jelent, neki valóban nem adták vissza a 80 ezer forintot, s ezt a kereskedő a következővel indokolta:

– Két hónapot vártunk rá, ez alatt az idő alatt több alkalommal is úgy éreztük, hogy megpróbált félrevezetni minket, például azt is eltitkolta, hogy nem kaphat hitelt, ezért öt-hat banknál is próbálkoztunk. Ingyenesen elvégeztük az akkor 30 ezer forintos hitelbírálatot, feleslegesen fecséreltük az időnket, feleslegesen dolgoztunk. E miatt az inkorrektség miatt döntöttem úgy, hogy nem adom vissza az előleget, legfeljebb másik autóba számítom be.

A megyei fogyasztóvédelem békéltető testületének elnöke az üggyel kapcsolatban elmondta: az előleg visszajár, még a fent említett esetben is. A kereskedő a kárát követelheti ugyan, de csak akkor, ha a megkötött szerződés kitér erre – tette hozzá. Horváth László olvasónknak és minden hasonló cipőben járónak azt javasolja, hogy forduljanak a békéltető testülethez, s ők – térítési díj nélkül – közbenjárnak, próbálnak kompromisszumot kötni a felek között.

Olvasóink írták

  • 2. hanika 2011. július 17. 21:41
    „Azt tényleg jó lenne tudni hogy hova nem szabad menni kocsiért.
    Nekünk most pont aktuális, autóvásárlás előtt állunk.”
  • 1. Madarász 2011. július 15. 10:01
    „Miért nem írják meg a kereskedés nevét?!
    Hátha mások is rosszul jártak velük.

    3 éve egyik barátnőmet vágták át egy kereskedésben, megvett egy autót, amit törésmentesként vett meg, aztán pár hét múlva repedezni kezdett több helyen a festés a gittelés felett. A kereskedő visszavette, de jól átvágta, használat címén is kevesebbet fizetett, megkérte, had maradjon a nevén az autó, míg másnak eladja. Ezért szerencsétlen fizette másfél évig a súlyadót és a kötelezőt utána.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfeleltek a razzián a megyei bulihelyek

A tűzoltóság 15 megyei bulihelyen – az ellenőrzött egységek több mint harmadában –… Tovább olvasom