Kisalföld logö

2018. 06. 24. vasárnap - Iván 12°C | 20°C Még több cikk.

Rugalmas duális képzési rendszer kialakítására törekszik a Széchenyi


2009-2011 közötti tananyag-fejlesztési projektek eredményeként a Széchenyi István Egyetemen az őszi félévtől 28 fő kezdte meg a duális mérnökképzésben az utolsó két féléves tanulmányait.

A most zajló „A Practing tapasztalataira épülő duális mérnökképzési módszerrel felépített részlegesen német nyelvű járműmérnök BSc szak megvalósítása a Széchenyi István Egyetemen, a Kecskeméti Főiskola közreműködésével" című pályázat egyik kuriózuma, hogy annak köszönhetően kialakíthatják a magyarországi duális mérnökképzés hosszú távú modelljeinek elvét.

A feladat nehézsége több okból adódik: van egy törvényi szabályozás, melybe bele kell illeszteni az újszerű képzési formát. Több multinacionális cég anyavállalatánál ugyanis már működik a duális mérnökképzés, de még a németországi vállalatoknál is teljesen eltérő rendszerekről van szó, így még nehéz az egységes kezelés. Valamint a projektben érintett felsőoktatási intézmények oktatási struktúrái, szokásai sem egységesek.

A problémák kiküszöbölésére 2012 őszén egy kutatócsoport alakult a pályázat keretein belül. Tagjaik képviselik a Széchenyi István Egyetemet és a Kecskeméti Főiskolát. Munkájuk során átvilágították a Németországban működő duális képzési modelleket az Audi és a Mercedes cégeknél, megnézték a jelenlegi törvényi lehetőséget, felmérést készítettek a hazai leányvállalataiknál, valamint áttekintették a két felsőoktatási intézmény működő struktúráját.

Ennek eredményeit egy megvalósíthatósági tanulmányban összegzik, amely alapot teremt a cégek, a felsőoktatási intézmények és törvényhozók részére, hogy a magyarországi viszonyokat figyelembe vevő rugalmas duális képzési rendszer jöjjön létre. Amely megfelelő módon lehetőséget biztosít minden résztvevő számára a helyi specialitások érvényesülésére.

Az egyetem „A Practing tapasztalataira épülő duális mérnökképzési módszerrel felépített részlegesen német nyelvű járműmérnök BSc szak megvalósítása a Széchenyi István Egyetemen, a Kecskeméti Főiskola közreműködésével" című projektjét az Európai Unió és a magyar állam több mint 164 millió forinttal támogatja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vámosszabadi - Versenyt futnak az idővel a menekülttábor ellen - videó

A lakók csak magánakciókkal tudnak információhoz jutni, mert hivatalosan még mindig nem keresték meg… Tovább olvasom