Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Rómer Flóris nyomában a Bakonyban

A 2009-ben megrendezett program résztevőinek bemutatkozó kiállítása látható a Petőfi Sándor Művelődési Házban.
Rómer Flóris nyomában a Bakonyban - Fotó: Szük Ödön

3. Pápateszéri Természetfotó Tábor

A hazai fotográfiai alkotóközösségek egyik meghatározója az 1958-ban alakult Győri Fotóklub Egyesület és a két évtizedes múltra visszatekintő, az ország első környezetvédő egyesülete, a Reflex 2007-ben határozta el, hogy közösen létrehoz elsősorban a középiskolás korosztály részére, de nem kizárva az általános iskola felső tagozat és a 20 évek elején járó fiatalokat, egy fotózással foglalkozón nyári tábort, amelynek elsődleges célja a vizuális és a környezeti kultúra összekapcsolása.

Napjainkban hatalmas reneszánszát éli a fotográfia, a természetfotózás soha nem látott népszerűségnek örvend, azonban az ezzel foglalkozók egy része nincs tisztában a természet sebezhetőségével, természetben való viselkedés, a természetfényképezés „szabályaival". Ezért tartották fontosnak, hogy a két nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szervezet összefogásával létrehozzák a Pápateszéri Természetfotó Tábort.



A 2009-ben megrendezett program résztevőinek bemutatkozó kiállítása látható a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Győr, Árpád u. 44) A tárlatot Lajtmann József a Reflex elnöke és Szabó Béla fotóművész, a tábor szakmai vezetője nyitotta meg. Megtekinthető április 23-ig hétköznap 8-20 óra között.

A szervezők újból meghirdették a Rómer Flóris nyomában a Bakonyban-Pápateszéri Természetfotó Tábort, immár negyedik alkalommal. Ezzel is tisztelegve a nagy bencés tudós, Rómer Flóris emléke előtt, aki másfélszáz éve írta meg a Bakony első tudományos leírását. A természetfotó tábor 2010 augusztus 1-7 között ismét várják azokat, az elsősorban 13-23 év közötti fiatalokat, de az életkortól való eltérés nem kizáró ok, akik kedvet éreznek a vizuális és a környezeti kultúra összekapcsolására.

A saját fényképezőgép követelmény, legyen az akár a legegyszerűbb eszköz is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betűzési vetélkedő: bécsi kirándulás volt a főnyeremény

Amerikai típusú városi betűzési vetélkedőt rendezett nemrégiben a győri Fundamentum általános iskola… Tovább olvasom