Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Rolad.hu: szórakoztat és tanít

Győr - Elszánt fiatalok hobbiból létrehoztak egy olyan internetes portált, amely tanít, elgondolkodtat és még szórakoztat is. Az Egy óra rólad című műsor segítséget próbál adni a pályakezdő generációnak, figyelmet fordítva arra, hogy az „eldiplomásodott" világban a szakmunkásokra is szükség van.
„Pontosan tudom, mit érez egy mesterember, mikor megalkot valamit. Jómagam is voltam lakatos mellett nyári munkán, eladóként és targoncásként dolgoztam közel hét évig, szereltem és kerítésrendszereket betonoztam. Be kell vallanom, mindenhol jól éreztem magam, mégis hiányzott valami. Sokan lenézik a kétkezi munkából élő embereket, ezért szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az országban ugyanolyan fontos szerepet tölt be egy pék, mint egy orvos" – kezdte beszélgetésünket az Egy óra rólad című műsor ötletadója és megalkotója, Szarva András.

– Létrehoztuk a Fiatalok Egy Jobb Jövőért Alapítványt, amelynek célja az Egy óra rólad című internetes műsor által képviselt kevésbé népszerű, illetve elfeledett, elsősorban kézműves népi mesterségek ismertebbé tétele.

A győri fiatalok az ötletet hamar tettekre váltották: a folyamatosan frissülő internetes portál, a www.rolad.hu személyes találkozási és tapasztalatszerzési teret kínál a szakmák mesterei és az érdeklődő fiatalok számára. A stáb szakmunkásképző iskolákba látogat, süt-főz, barkácsol, megszólaltat diákokat és tanárokat vagy épp szakmai fortélyokat les el.

– Amikor kitaláltam ezt a műsort, az járt a fejemben, hogy a két generáció között legyen egy híd, ami sok helyen már nincs meg. Hogy felkeltsem az elfeledett mesterségek iránti érdeklődést, megkönnyítsem a pályaválasztást.

A rolad.hu készítőinek célja egy műsor az egyik kereskedelmi csatornán, amihez szeretnének cégeket, önkormányzatokat s az iparkamarát is megnyerni.

rolad.hu
Az internetes műsorban bárki szerepelhet, akár társműsorvezetőként is. Jelentkezni az ötletgazda Szarva Andrásnál vagy a rolad.hu internetes portálon lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frontkarácsonyfa kenyérrel

Nagybajcs–Ilinka - Hatvanöt évvel ezelőtt, 1942. december 24-én ért vissza a szabadságról a… Tovább olvasom