Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Rókák udvaron, óvodában

Győr-Moson-Sopron - A megyében elszaporodtak a rókák, amelyek élelmet keresve gyakran látogatnak lakott területre.

A vadászati hatóság szakembere szerint – pánik helyett – az ilyen eseteket az illetékes jegyzőnek kell bejelenteni, ő intézkedhet.

Számos településről érkezett jelzés szerkesztőségünkbe, hogy világos nappal rókát láttak – sok más mellett – például egy családi ház udvarán, a falu egyik ˝hátsó˝ utcájában vagy éppen a községi óvoda mögötti kertben. Pintér Csaba, a Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati és halászati osztályvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: az elmúlt években elszaporodott, és a lakott környezethez szokott ragadozók már nem mindig félnek az embertől, elsősorban – miként Fekete István klasszikusából, a Vukból is tudjuk – a baromfiudvarokat, illetve a szemétlerakók és a közkonyhák környékét látogatják, táplálékot keresve maguknak.

A ˝portyázó˝ rókák baromfiudvarokat, illetve a szemétlerakók és a közkonyhák környékét látogatják, táplálékot keresve maguknak.
A ˝portyázó˝ rókák baromfiudvarokat, illetve a szemétlerakók és a közkonyhák környékét látogatják, táplálékot keresve maguknak.

– Nem jelentenek veszélyt, hiszen a veszettség megelőzésére jogszabályban előírt folyamatos vakcinázás eredményeként jelenleg szinte teljesen gyógyultnak mondható a megyei rókaállomány – hangsúlyozta az osztályvezető. – Ennek ellenére a hatósági állatorvosoknak a vadászok segítségével folyamatosan ellenőrizni kell az aktuális helyzetet. Éppen most zajlik az őszi immunizációs kampány, amelynek során vadászterületenként meghatározott számú felnőtt, úgynevezett ˝mintarókát˝ kell határidőre beszolgáltatniuk az illetékes hatósági állatorvosnak. A beküldött egyedeket az Országos Állat-egészségügyi Központban vizsgálják meg, ellenőrzik a szakemberek.

Arról, hogy mi a teendő a ˝portyázó˝ rókákkal, Pintér Csaba elmondta: gyakran hívják ilyen esetekben a hivatalt, pedig az intézkedés nem a vadászati hatóságra tartozik, mivel a lakott terület nem minősül vadászterületnek.

– Négy évvel ezelőtt egy eljárási rendet alakítottunk ki közösen a megyei rendőr-főkapitánysággal, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének – telefonos bejelentésére – engedélyezzék a felkért hivatásos vadásznak a lakott területi fegyverhasználatot. Ezt az eljárási rendet akkoriban minden önkormányzat rendelkezésére bocsátottuk. Ennek ellenére még mindig tanácstalanságot tapasztalunk, pedig csak annyit kell tenni annak, aki rókát látott lakott területen, hogy haladéktalanul értesíti az illetékes jegyzőt, aki, ha szükséges, a rendőrkapitányság ügyeletén intézi a kilövéshez szükséges fegyverhasználati engedélyt és az illetékesek ˝kivonják a forgalomból˝ a kíváncsi ragadozót – hangsúlyozta a vadászati hatóság osztályvezetője.

Olvasóink írták

  • 1. forsterh 2009. október 11. 06:51
    „Nekem nagyon nem jön be, hogy a rókák emberi lakótelepüléseken történő megjelenése kapcsán következetesen eltitkolják a rókák veszélyességét. Ez mára már nem a veszettség, hanem a "néma halál" a háromtagú galandféreg, amely fertőzés esetén az ember máját furkálja szét. A rókák ürüléke folyamatosan közvetíti a galandférget és az a kutyát, macskát megfertőzve máris házon belülre került a fertőzés.
    Köszönjük a vadászoknak, hogy a hanyag munkájukból fakadóan (elhanyagolt dúvadgyérítés) ma már a vadászterületen felszaporodott róka nem találva a vadászterületen szükséges mennyiségű zsákmányállatot így populációiből származó egyedeik mind nagyobb számban gyűrűznek be az emberi lakott településekre.
    Tehát jó nagy szétmosása a problémák gyökerének az arra való hivatkozás, hogy a lakott területen megjelenő vadhoz a vadászoknak semmi köze. A lakott területen megjelenő vad, egyenes következménye a külterületen, vadászterületen folyó szakmaiatlan vadgazdálkodási munkának vagy annak teljes hiányára utal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Itt van az ősz! - Programajánló

Essen eső, fújjon a szél, a megyében számos érdekes program várja az érdeklődőket. Fesztiválok,… Tovább olvasom