Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Reneszánsz és barokk zenei hét vasárnaptól Győrött

Reneszánsz és barokk zenei hét kezdődik vasárnap Győrött, a régizenei fesztivál programján koncertek és ének, illetve hangszeres kurzusok szerepelnek.

A koncertsorozatot a Musica Profana együttes német barokk koncertje nyitja meg vasárnap a Győr közeli vámosszabadi Mindenszentek Templomában - mondta Koó Judit programszervező az MTI-nek kedden.

Másnap a Tercina együttes lép fel a győri Xántus János Múzeum barokk termében. Ugyanott ad elő válogatást a XVII. századi német egyházzene gyöngyszemeiből Öröm és gyász címmel az Arion Gamba Consort kedden.

Moldvai táncház keretében ismerkedhetnek meg a találkozó résztvevői és az érdeklődők a Csángálló zenekar jóvoltából a moldvai népzenével csütörtökön a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban.

A vámosszabadi Zenekápolna szombaton fortepiano kamarakoncertnek ad helyet, július utolsó vasárnapján pedig a kurzusokon résztvevő növendékek koncertje zárja a koncertek sorát a Petőfi Művelődési Házban.

Koó Judit felidézte, hogy idén már harmadik alkalommal rendezik meg Győrött a régizenei találkozót. Mint elmondta, a koncertek mellett barokk ének, furulya, hegedű, lant, cselló, viola da gamba és csembaló kurzusokat tartanak, amelyek továbbképzési lehetőséget nyújtanak a hivatásos muzsikusoknak és a zenekedvelő amatőröknek egyaránt. A kurzusokat, amelyek főként a reneszánsz és barokk előadásmóddal, valamint a kamarazenéléssel foglalkoznak, neves művészek vezetik - tette hozzá Koó Judit.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz tonna könnyebbség - Élelmiszersegély érkezett Győrbe

Húsz tonna élelmiszersegély szállítmány érkezett kedden a győri hajléktalan segítő szolgálat egyik épületébe. Tovább olvasom