Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Rendszerváltás Petruskával

Győr - A kommunista diktatúra bukásának huszadik évfordulóját idézi fel az a kétrészes balettest, melynek zenéjét a XX. század egyik legnagyobb zeneszerző géniusza, Igor Sztravinszkij adja. A jövő heti bemutatóra gőzerővel készül a Győri Balett társulata.

Az 1995-ben már bemutatott Petruska és Tavaszi áldozat című darabok csak címükben hasonlítanak a 12 évvel ezelőtti táncdrámákra.

– Nem véletlenül vettük elő a rendszerváltás huszadik évfordulójára a Sztravinszkij-estet – mondta Kiss János, a társulat igazgatója. – Fontosnak tartom, hogy a táncon keresztül is elmondjuk véleményünket. Attól, hogy eltávolodtunk a rendszerváltás időpontjától, árnyaltabban látjuk a lényeget, aminek a gondolatiságát újra és újra megoszthatjuk a közönséggel. Petruska a kommunizmus áldozata, nem tett semmi bűnöset a rendszer ellen, mindössze másképp gondolkodik. A ’95-ös ősbemutatóhoz képest változott a tánc stílusa, a színpadkép és a főszereplő is. Petruska bőrébe a társulat legfrissebb Harangozó-díjas művésze, Sebestyén Bálint bújik, akivel már sikeresen együtt dolgozott a koreográfus, Dimitrij Simkin a Hódolat Chaplinnek című produkcióban. Kun Attila Tavaszi áldozat című darabja a Petruskához hasonlóan az üldözők és üldözöttek viszonyát elemzi.

Januárban Nem Yorkba utazik a társulat, ott a Joyce színház publikumának mutatják be.

Olvasóink írták

  • 1. dsj 2009. május 28. 09:50
    „Láttam az előadást. Szerintem rettenetes. A Petruska "eredetiben" nagyszerű táncjáték, rengeteg lehetőséggel. A megcélzott aktualizáláshoz - ha egyáltalán erre szükség volna - sokkal több ötlet és tehetség kellene, mint amit láthattunk. Kár volt így elrontani a színházi élményt. Én biztosan levenném a színpadról.
    Dr.Surányi Jenő”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig nőtt a munkanélküliség áprilisban

Győr - Ősz óta először alig nőtt a munkanélküliek száma a megyében, a pályakezdő álláskeresőké pedig… Tovább olvasom