Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Rendőrt kell hívni, ha hangos a próba

Mellettünk a Puskás Tivadar utcában lévő régi gyár helyiségeit különböző zenekarok bérlik. A környéken sok a kisgyerek és idős ember, akiket rendkívül zavar a pihenésben ez a lárma! - írja olvasónk.
Egyik olvasónk a következő SMS-t küldte szerkesztőségünkbe: "Tisztelt Rendőrség, Önkormányzat, Illetékesek! Szeretnénk segítséget kérni egy lakóközösség nevében! Győrben, a Toldi utcában lakunk. Mellettünk a Puskás Tivadar utcában lévő régi gyár helyiségeit különböző zenekarok bérlik. Hétköznap délutan öttől este tízig, hétvégén délután egytől este tízig elviselhetetlen hangerővel gyakorolnak. A rendőrség mar volt kint, de a jelek szerint nem történt változás. A környéken sok a kisgyerek és idős ember, akiket rendkívül zavar a pihenésben ez a lárma! Milyen hatóságnál tudunk panaszt tenni és milyen formában? Egy Toldi utcai"
A problémával dr. Lipovits Szilárd győri jegyzőt kerestük meg. „Mivel a panasz szerint több zenekar is próbál, s az időpontok is elég tágak, valamint a próbálókról sem áll rendelkezésre semmilyen adat, ezért mindenképpen azt javaslom, hogy a zavaróan hangos próba ideje alatt kellene a rendőrség intézkedését kellene kérni a lakóknak. A rendőr hivatalból megteszi a szükséges intézkedést, meg tudja állapítani a hangoskodók személyazonosságát, jogosult – a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 195. paragrafusa alapján – csendháborítás szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást kezdeményezni vagy 50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot maga is kiszabhat. A szabálysértés elkövetésnek megállapításához nem szükséges, hogy az indokolatlan zajokozás éjszaka történjen, és az sem, hogy a tevékenységre legyen zajterhelési határérték megállapítva, illetve azt bizonyítottan átlépje a zajokozó" – közölte dr. Lipovits Szilárd.

Olvasóink írták

62 hozzászólás
  • 62. bn 2012. július 23. 09:13
    „#60: teljesen egyetértek Veled. Amikor Repuplic koncert volt, annyira hangos volt, hogy be kellett csuknom az ablakot, hogy halljam a kommentátort a tv-ben. Gyárvárosban lakom... Akkor nem volt háborgó?”
  • 61. miracle 2012. július 19. 19:10
    „latakacs
    Bizonyára a fülhallgatóban is fossák a szót, mert azt is mindenki csutka hangerőn használja. Meg nem egyszer hallani, ha az ember elmegy egy ház előtt, vagy egy autó mellett hogy majd szétesik, mert ordít a zene.
    Nem kell tehát a koncertek hangerejét arra kenni, hogy mert hátha 10-en beszélgetnek, ezért tekerjük fel, hogy a szomszéd falu is hallja.”
  • 60. gibson 2012. július 19. 17:54
    „Bezzeg mikor a Republic ingyenes koncertet ad a városban minden ilyen háborgó ott van:)”
  • 59. tricse 2012. július 19. 12:10
    „55

    Legyünk illegális fémkereskedők? :) Nosza!”
  • 58. Tündenéne 2012. július 19. 11:59
    „43. Madarász 2012.07.18. 14:32

    Dehogyisnem lehet megoldani, főleg egy próbán, csak vonalból kell mennie a hangszereknek. Nem annyira szép, de hallható.”
  • 57. Tündenéne 2012. július 19. 11:54
    „42. Madarász 2012.07.18. 14:25

    Még te se doboltál, gondolom :D”
  • 56. Tündenéne 2012. július 19. 11:53
    „41. Hunicum 2012.07.18. 14:24

    Te nem dolboltál sose, ugye?”
  • 55. wannacoke 2012. július 19. 00:11
    „24. tricse 2012.07.18. 11:38
    Egyetértek veled, szedjük fel a síneket!”
  • 54. HarconaMarcos 2012. július 18. 23:50
    „Hát, azért a hiszti, és hogy valaki élni szeretne az otthonában az legalább annyira különböző két dolog, mint az itt megjelent polgárok és parasztok véleménye.
    Különösen ez a pauke nevű nem csak szimpatikus, de udvarias hozzászóló, aki majd akkor és úgy üti a dobját, ahogy neki tetszik. Aztán ha meg egyszer őt ütik, akkor meg nem fogja érteni, hogy miről van szó. Addig is járuljanak felséges színe elé, akiknek nem tetszik, ha neki épp üstdobon van kedve gyakorolni - igaz hangosítás nélkül.”
  • 53. pauke 2012. július 18. 23:24
    „Nem olvasok mindent vissza, szóval előre is bocsánat érte.
    Röviden lezárom a részemről a vitát:
    -Törvényt nem sértek, így nem áll szándékomban bármit is változtatni az eddig megszokott módszereimen (ismétlem, én csukott ablaknál, csukott ajtónál zenélek, a hangszerem ütős hangszer lévén nem rendelkezik hangerő potméterrel...)
    -Ha bármelyik kedves környéken lakó megtisztel azzal a néhány perccel, hogy átfárad, és NORMÁLIS módon megkér, hogy a tevékenységemet űzzem más formában, lehetőségtől függően lehet hogy eleget teszek neki, de mivel tisztességes munkával keresett pénzt költök a szórakozásomra, a zajkeltésem nem indokolatlan, így egy percig sem gondolkodok azon hogy más helyszínt keressek arra hogy "meggyalázzam a zene mivoltát".
    -Domus, több zenekar bérel egy termet költségkímélés céljából? Igen, mi is ezt tesszük, a mi termünkön is több zenekar osztozik.
    -Eszem ágában sincs a környéken lakók nyugalmának bármilyen más módú háborgatása, ennél kicsit értelmesebb vagyok.

    Kérdés: a környéken lévő kerthelyiséges kiskocsmát érte már hasonló jellegű panasz, vagy az italozó társaság belefér a kertváros nyugalmába?

    Pauke köszöni szépen, kiszáll, és boldogan zenél tovább még akkor is ha ez másokat zavar.”
  • 52. gibson 2012. július 18. 20:50
    „Volt zenekarommal mi is lakóházakhoz közel próbáltunk (50-80 méteres körzet( sosem voltunk olyan hangosak hogy az különösen zavarjon valakit kifejezetten figyeltünk rá! De voltak akkora parasztok a környék lakói hogy egyszer sem jöttek oda szólni hogy srácok halkabban de a kulcsokat beletörték a lakatunkba vagy 4szer szétrúgták az ajtót és érdekes módon sosem akkor amikor ott voltunk...Kérdem én ha azt mi "elvadult undorító mocskos zenészek" csináltuk volna az ő lakásuk zárjaival mert ugye zenélni nem zenélhetünk akkor biztos züllünk mert zenészek vagyunk....akkor mit mondtak volna?”
  • 51. OCC 2012. július 18. 19:12
    „Ebben a témában nem lehet objektív véleményt alkotni, mivel aki nem lakik a környéken nyilván nem hallja, nem zavarja és könnyen mondja feltörekvő fiatalság, hadd próbáljon stb....

    Nyilván zaj és zaj közt is van különbség, dobolás, gitározás nem keverendő össze az ún. városi zajokkal, amit az urbanizált társadalom "megszokott"......”
  • 50. ekkenekepen 2012. július 18. 16:54
    „sok vén szenilis unatkozó hülye már nem tudja jó dolgában mit találjon ki.
    Csak sajnálatra közlöm, az ipari terület és semmilyen csendvédelmi rendelet nem vonatkozik rá,
    meg csak úgy megkérdezném, ha a vagongyár nem lenne rég kivégezve hanem ott működne a mai napig, akkor a termeléssel járó zaj is netán ilyen komolyan zavarná a háklis jónépet? vagy kihívnák a műszakra a rendőrséget, ott meg kiröhögnék őket 2 oldalról. Szánamas.”
  • 49. sattyen 2012. július 18. 16:06
    „Bámulatosan röhejes,hogy az emberek miért képesek hisztériázni.
    Érdekes módon azok az emberek, akik szórakozóhelyek környékén laknak, nem panaszkodnak ( ennyire látványosan) a zaj miatt. Bridge,Lapos,Mamma Mia meg ki tudja milyen diszkók környékén. Pedig szerintem,főleg ilyenkor nyáron a bukákkézó emberek parádéja tuti nem lehet nagy élvezet minden este. És nincs belőle ekkora sopánkodás.

    Bár értem én, hogy ez körülbelül akkora volumenü probléma, mint a sárkányhajósok dobolásának "zaja".

    De én biztos fiatal és hülye vagyok az ilyen dolgokhoz.
    Mindenki panaszkodhatna valami miatt, csak az értelmesebbje,jobb dolga lévén "szarok rá!" elven van.
    Arról nem beszélve, hogy bezony amíg az ember nem megy nyugdíjba ( ami most már ugye nem is biztos,hogy aktuális) muszáj dolgoznia, egyrészt azért, hogy magát eltartsa,másrészt azért, hogy legyen nyugdíj és az ember sajnos nem engedheti meg magának, hogy olyan időpontban próbáljon, amikor a tisztelt "közönségnek" megfelelne.

    ui: Kedves Sinlili!

    Az ott próbáló emberek nem agyhalott hülye gyerekek. Nem fognak bosszút esküdni a kritizálók ellen és törzsi szertartás keretein belül átkot szórni az őt szidalmazókra. Bármilyen hihetetlen, a társaság az értelmesebbje közé tartozik, akinek jobb dolga is van, mintsem ilyen hülyeség az eszébe jusson.”
  • 48. soleafar22 2012. július 18. 15:52
    „Sok mindenben egyet értek,csak ez az egész mizéria kicsit komplikáltabb mint hisszük. Most lehetne belevinni egy kis politikát ,de felesleges és utálom is. Ha adott lenne egy kieső de olcsóbb,és a minimális feltételeknek megfelelő hely mindenkinek fokokkal jobb lenne az élete. Én sajnálom ,hogy ekkora galibát okoz ez az egész, nem egy emberen fog múlni a dolog,bárcsak úgy lenne.”
  • 47. prettywoman 2012. július 18. 15:41
    „14. 15. Teljesen igazatok van. De valószínűleg azok gondolják másképp, akik szintén nagy ívben tojnak az alkalmazkodás bármilyen formájára. Ma már sajnos mindenki önző és "azt csinálok, amit akarok" felkiáltással éli az életét. Ja, hogy esetleg másoknak az életébe rondít bele? Sebaj.
    Én elhiszem, hogy borzalmas lehet, bár hála istennek én nem vagyok szenvedő alanya. De azért empátia még van bennem. Most itt a nyár, a szünidő. Nyitott ablaknál alszik ugye az ember. Viszont sokszor halljuk mi is fél éjszaka lent a fiatalok hőbörgését. Semmi gond azzal, hogy szórakozni járnak, fiatalok, tegyék azt, arra van a szünet. De hogy miért az jelenti a szórakozást, hogy a házak közt üvöltözve beszélgetnek, azt nem értem. Mint ahogy azt sem, mikor megáll egy autó a két ház között és úgy bömböl a zene a kocsiban, hogy fent a negyediken is megremegnek az ablakok. Hallgasson zenét a barátnőjével nyugodtan, felőlem azt csinál a kocsijában, amit akar. De könyörgöm, halkabban tegye, mert esetleg mi nem vagyunk kíváncsiak az ő zenéjére. Ezért nem kell kéretlenül megosztani velünk. De ezek apróságok ahhoz képest, amiről a cikkben írnak - szerencsére.
    Egyébként bírom az ilyen dobálózásokat, hogy el kell költözni. Hát igen, könnyebb ezt mondani, mint alkalmazkodni, mert semmibe sem kerül, intelligencia sem kell hozzá. De azt mindnyájan tudjuk, hogy nem olyan egyszerű költözni. Anyagi meg egyéb okai is lehetnek. Úgy dobálóznak ezzel a kijelentéssel, mint ha csak annyi lenne, hogy csukd be az ablakot. Egyébként általában pont azok szokták a költözést javasolni, akiknek derogál betartani az írott és íratlan szabályokat. Szerintem egyszerűbb lenne alkalmazkodni és akkor senkinek sem kell költöznie.”
  • 46. sinlili 2012. július 18. 14:55
    „A most bekapcsolódóknak írnám, hogy nem nyugdíjas vagyok, és még is borzalmasan zavar, mint azt már a korábbi kommentekben kifejtettem. Ez a napi szintű, több órás gyakorlás elviselhetetlen. Csupán egyben bízom, hogy az 5 zenekar közül 3 nem úgy dönt, hogy a cikk miatt direkt, még hangosabban játszik. Mert ez afféle tipikus mentalitás lenne sajnos. Hiszen már személyesen is szóltunk, de semmi foganatja nem lett.”
  • 45. latakacs 2012. július 18. 14:44
    „16. miracle 2012.07.18. 10:41
    Azért hangos a zene, mert kisebb hangerőnél a nézők, táncolók koncert közbeni beszélgetésük közben "elnyomnák" a zenét. Mindenki tudja, hogy azemberek azért járnak ilyen helyekre, hogy a zenét hallhassák, vagy táncoljanak rá, néhányan viszont fossák a szót ezalatt. A másik ok. így a jó. Otthon is tudom halkan hallgatni azt, akkor miért tegyem így? Attól, hogy a hangerőt az erősítőn lejjebb viszik( az erősítőt lejjebb nem lehet vinni, mert ott már a pince van:), ) akkor meg a dob önhangereje elnyomna mindent. Ebből eredően egy silány tudású énekesből szerencsénkre semmit nem lehetne hallani. Vegyük a basszust: ahhoz, hogy halljuk is azt, egy 60 w-os gitárerősítő mellé a basszerosnak kb a duplája hangerővel kell megszólalnia. Jártam én is próbákra, én sem értem, minek kell úgy befejezni egy próbát, hogy csöng a fülem.
    Igen, borzasztó lehet hallani a silány minőségű zenét, főleg hétvégén. A zenekaroknak pedig le kellene szigetelniük a próba helyiséget, és csukott ajtó ablak mellett kellene zenélniük, az pedig nyáron elképzelhetetlen.”
  • 44. tricse 2012. július 18. 14:36
    „morz

    Tudod én is szeretnék egy olyan világban élni,ahol a nyugdíjasok nem nélkülöznek,nem betegek,nem fáj semmijük és délig alszanak mert egész éjjel ott csápoltak egy rock-koncerten és legurítottak pár sört a fiatalokkal teljes egyetértésben!:))”
  • 43. Madarász 2012. július 18. 14:32
    „39. Ma már hangosítást enélkül megoldani nem lehet...”
62 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csoportszoba készül az óvodában Abdán

Két éve újították fel, alakították át az abdai óvodát és máris bővítik, ugyanis annyi gyermeket… Tovább olvasom