Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Rendőrgázolás: a gyanúsított lényegében tagadott

Csütörtökön számoltunk be arról, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt akarta megállítani egy nyomozó a 25 éves győri G. K. autóját szerda este Győrött, de a férfi elgázolta az alezredest.
A rendőr a motorháztetőre vágódott, majd mintegy 40 méter után egy kanyarban a földre sodródott. A férfi csütörtökön késő délután meghatalmazott védője kíséretében a rendőrségen jelentkezett. A gyanúsítottat a Győri Nyomozó Ügyészség által már kibocsátott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.

– Védője jelenlétében gyanúsítottként hallgattuk ki G. K.-t, hivatalos személy elleni erőszak bűntette minősített esete, közúti veszélyeztetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása bűntette minősített esete miatt. Vallomásában lényegében tagadta a bűncselekmények elkövetését. A további nyomozás során tanúkihallgatásokra, szakértők bevonására kerül sor – tudatta Vántus Rabán, a nyomozó ügyészség vezetője.

A vezetőügyész tudatta: G. K. ellen a Győri Városi Bíróságon jelenleg is eljárás van folyamatban kábítószerrel visszaélés és hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság is folytat ellene nyomozást terjesztőként elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt. – A nyomozó ügyészség indítványára a Győri Városi Bíróság elrendelte G. K. előzetes letartóztatását. A végzés a védelmi fellebbezés miatt nem jogerős.

A szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett rendőrtiszt péntek reggelre elhagyhatta a kórházat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrbe látogat kedden a Magyarhangya

A május 24-én kezdődő vetítések előtti héten a programban résztvevő városokba látogatnak el a… Tovább olvasom