Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Rendhagyó, nemzetközi nyári tábor indul Győrben

Camp4Unity néven különleges, nemzetközi nyári tábor indul a győri Achilles Parkban önkéntesek bevonásával, jótékonysággal.
A szervezők célja, hogy a táborlakók csapatmunka segítségével jobban megismerjék önmagukat, az őket körül vevő világot, és megtanulják, hogyan fogadják el társaikat.

Indonéziából is akadt jelentkező


– Ez a nyári elfoglaltság teljesen más tematikára és módszerekre épül, mint a hagyományos élménytáborok, hiszen ebben az esetben a gyerekek nem csak számukra értékes élményeket szereznek meg, hanem a táborban megismert társaikkal közösen, egymással egységet kovácsolva szereznek új ismereteket. Többek között mások elfogadását, megértését és a toleranciát tanítjuk meg a hozzánk jelentkezőknek. Megmutatjuk, hogy önmaguk legyőzése nagyobb emberi érték a másik legyőzésénél – fejtette ki véleményét az Achilles Park területén, kilenc turnusban megálmodott tábor különlegességéről Kádár József, a győri Camp4Unity Nemzetközi Nyári Tábor egyik főszervezője, aki örül annak, hogy résztvevője is lehet a kezdeményezésnek, amely ebben az évben először várja a 7 -13 éves korú nebulókat.

A június második felében induló turnusokon – amelyeken lehetőség van bentlakásos és napközis rendszerben is beiratkozni – gondoskodnak a gyerekek idegen nyelvi képzéséről is, már csak azért is, mert több tanár és önkéntes szakember érkezik a környező országokból. Eddig a magyarokon kívül Szerbiából, Horvátországból és Bulgáriából is jelentkeztek fiatal önkéntesek. Emellett táborlakónak egy Indonéziában élő gyermek is jelentkezett már.

„Gyermekeink számára meg kell mutatni az utat "

– A tábort azért tartom lényegesnek a gyerekek szempontjából, mert az iskolában az adatok átadásán túl már nem marad idő a nevelésre. Globalizált világban élünk, ahol minden mindennel összefüggésben van. Azonban a fogyasztói társadalom zajaitól hangos környezetünkben gyermekeink számára meg kell mutatnunk, hogy a természet szabályainak megismerése jelenti azt az utat, amelyben sikeresek lehetnek. Rohanó életünkben nem szabad megfeledkeznünk a gyerekek lelkéről és érzéseinek fontosságáról sem. Szükségük van a magyarázatokra, az útravalókra, annak érdekében, hogy helyesen döntsenek majd különböző élethelyzetekben. Olyan felismeréseket és példákat adunk át számukra, amelyek gondozása a tábor utána is folyamatos munkával jár majd – mondta el meglátását portálunknak a mérnök és életvezetési „sikertréner" végzettségű József.

– Olyan foglalkozásokat tartunk a táborlakók számára, amelyekben a csoport lesz a tükör, amelyben mindenki felfedezheti saját magát. Majd önmaga megismerését követően a közreműködő szakemberek segítségével mindenki elvégezheti a saját korrekcióját.
A mi feladatunk abból áll majd, hogy megtanítsuk, hogyan változzanak annak érdekében, hogy a táborban megszerzett élmények felhasználásával, minél hasznosabb tagjai legyenek azoknak a közösségeknek, amelyeknek egyébként a részei – tette hozzá a főszervező.

Egy család vagyunk (fotónk illusztráció)
Egy család vagyunk (fotónk illusztráció)


Céljuk a gondolkodás serkentése

– A tábor mindennapjaira jellemző lesz, hogy a reggelente elővett témákat a nap folyamán több nézőpont szerint vizsgáljuk meg különböző csoportos, interaktív foglalkozások, szerepjátékok, gondolkodtató-helyzetmegoldó feladatok segítségével, amelyeket a témákban jártas drámapedagógusok, tanárok, színészek, zenészek irányítanak majd. Bizonyos feladatok esetében az idősebb gyermekek foglalkoznak majd a kisebbekkel, amire azért van szükség, mert egyes témákban a kicsik eleve elutasítják a felnőtteket, míg a náluk néhány évvel idősebbekre felnéznek, hiszen őket tekintik példaképüknek. Az ilyen foglalkozásokon a nagyobbak megtanulják, hogy felelősséggel tartoznak másokért – vázolta fel a tábor gyakorlati oldalának részleteit Horváth Borbála angol- és egészségfejlesztő tanár, a tábor vezetője.

A táborvezető azt is fontosnak tartja kiemelni, hogy céljuk a gondolkodásra serkentés, illetve annak felismertetése, hogy a bennünket körülvevő természetben minden egységben van. Csak az emberek nincsenek harmóniában egymással és környezetükkel, ezért az emberek legfontosabb feladata, hogy megismerje az őt körülvevő természetet, és lemásolja az ott felfedezhető törvényszerűségeket.

A rendhagyó tábor szellemiségén, a nemzetköziségen, és feladatokon kívül, abban is különbözik a megszokottaktól, hogy a szervezők, a nevelők, a résztvevők, a támogatók és az önkéntesek munkájának köszönhetően, lehetőség nyílik arra, hogy a táborban részt vehessenek olyan gyerekek is, akik szülei nem rendelkeznek a táborozáshoz szükséges anyagi forrásokkal.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaly májusban 160, idén csak 15 mm eső esett - eddig az átlagosnál szárazabb az idei év

2011 megyénkben eddig a sokéves átlagnál szárazabb és melegebb volt. 90-100 milliméternyi csapadék hiányzik a földeknek. Tovább olvasom