Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Rendelet a mozgáskorlátozottak érdekében?

Valószínűleg még ebben az évben dönt a győri közgyűlés a Győri Építészeti Szabályzatról (GYÉSZ), s talán ennek kapcsán rendelet születik a mozgáskorlátozottak érdekében.
Az építészeknek nemcsak a mozgáskorlátozottak, hanem a vakok és gyengénlátók érdekeit is figyelembe kell venni. Zilahi György, a regionális egyesület elnöke szerint a vakoknak és gyengénlátóknak nem a feljáró meredeksége számít adott esetben sorsdöntőnek, inkább az, hogy annak burkolatát bottal meg lehessen különböztetni a járdáétól. Az elnök úgy véli, e téren is van még tennivaló, de a szemlélet már beépült a szakmai köztudatba: az új átkelők megkönnyítik a vakok és gyengénlátók életét.
Pádár László szerint valóban járhatatlan számos városrész, éppen ő javasolta nemrég, hogy a Győri Építészeti Szabályzatot az akadálymentesítés jegyében állítsák össze. A roma kisebbségi önkormányzat elnöke közvetlen érintettként beszélt a problémáról, mivel – e téma okán el kell mondanunk – ő is elveszítette egyik lábát, akárcsak Szabó József, aki lapunkban nyilatkozott a győri állapotokról. Pádár László elmondta: főként személyes élettapasztalata vezérelte abban, hogy a GYÉSZ második olvasatánál felszólaljon a mozgáskorlátozottak érdekében.

A győri közgyűlés támogatta a javaslatot, hogy a jövőben minden új vagy felújításra váró szakaszt, átkelőt tegyenek járhatóvá a kerekes székesek számára. A GYÉSZ-ről valószínűleg még ez év decemberében szavaz a közgyűlés, s mindennek folyományaként talán a városháza tornyos épületét is járhatóvá teszik nemsokára – közölte Pádár László.

Prédl Antal, a győri útkezelő szervezet vezetőhelyettese szerint az akadálymentesítés valóban olyan problémakör, amelynek orvoslására rengeteg pénzt és energiát kell áldozni, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, a győri gyakorlat már megelőzte a szabályzatot. – Az új útszakaszok építésénél, de még a gyalogátkelőket érintő közműbontások során is – már nyolc éve – a mozgáskorlátozottak igényeinek megfelelően alakítjuk a járdát.

Ennek ellenére természetesen egyet kell hogy értsek a nyilatkozókkal: a megye székhelyen nagyon sokat kell még tenni a mozgáskorlátozottak akadálymentes közlekedéséért – véli a vezetőhelyettes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baross emlékét őrzik Ilavában

Győr állhatatosan ápolja és őrzi Baross Gábor emlékét, az eredmény pedig az egykori győri képviselő,… Tovább olvasom