Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

`Rekordközelben´ : 23 percig tartott az év első győri közgyűlése

Az idei év első győri közgyűlését villámgyorsan "lezavarták" a képviselők. A talajterhelési díj emelését azért sikerült megszavazni.


10 óra 45 perc

A közgyűlést a magunk részéről is lezártnak tekintjük. Jó hétvégét, kellemes pihenést Olvasóinknak!

10 óra 45 perc

Győr-Ménfőcsanakon két magánutat elneveztek: a Tenkes utcáról nyíló "saját használatú út" elnevezéséhez a tulajdonos hozzájárult, annak megjelölésére a "Derűsdomb" elnevezést indítványozta.

A Népfőiskola utcáról nyíló zsákutca - amely az ingatlannyilvántartás szerint "a közforgalom számára megnyitott magánút" - elnevezéséhez szintén hozzájárult a tulajdonos, annak nevére a "Tűzkő-kert" megjelölést javasolta.

Szerintünk mindkét név tuti választás, a "Derűsdomb" kimondottan jól hangzik.

A Gazdasági és Pénzügyi Szolgáltató Központ nevű önkormányzati intézmény idén januártól I. számú Gazdasági Működtető Központ elnevezéssel és új feladatkörrel működik tovább. Megbízott vezetője: Alasztics Ildikó.

10 óra 43 perc

A közgyűlés utólagosan támogatta Borkai Zsolt aacheni és malmöi útját. Győr polgármesterét az E.On hívta meg a háromnapos útra, melynek célja az volt, hogy bemutassák a két városban elért eredményeket a megújuló energiák és az energiahatékonyság területén.

S még egy utazás, február 6-án az oroszországi Nyizsnyij Novgorodba szól Borkai Zsolt repülőjegye. A győri polgármestert a Nyizsnyij novgorodi magyar napokra hívta meg a Volga-menti település első embere; Borkai Zsolt öt napot fog tartózkodni a kulturális rendezvénysorozaton.

10 óra 42 perc

A győri önkormányzat a Bajcsy-Zsilinszky úton egy 49,3 négyzetméter nagyságú 2 szobás belvárosi bérlakást 6,9 millió forintért árul.

Nyilván nem tudjuk, hogy milyen állapotban van a lakás, de ez nem tűnik rossz ajánlatnak.

Aki tehát lakást szeretne vásárolni, olvasgassa a közgyűlés 5. napirendi pontját.

10 óra 38 perc

Határozati javaslat született arról, hogy a győri önkormányzat - a költségvetési törvényben írt feltételekkel - az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni.

Konkrét számok azonban az előterjesztésben nem olvashatóak, csak annyi derül ki, hogy az adósság átvállalással kapcsolatos egyeztetések idén január elején megkezdődtek, melynek eredményeként az első körös adatszolgáltatási feltételnek a Magyar Államkincstár felé január 11-én a győri önkormányzat eleget tett.

A konkrét számok hiánya egyébként azért "érdekes", mert az adósság átvállalás mértékéről szóló megállapodást a tervek szerint február 28-ig alá kívánják írni az állam képviseletében eljáró Belügyminisztériummal és Nemzetgazdasági Minisztériummal.

10 óra 34 perc

Az év első közgyűlése véget is ért, 23 percig tartott. Ezzel nem született új "rekord", hisz tavaly 20 perc alatt lezavarták a januári közgyűlést a képviselők.

Bár a képviselők már veszik a kabátjukat, mi azért taglaljuk a villamgyorsan elfogadottt határozatokat.

10 óra 30 perc

Még mindig a talajterhelési díjról. "A kiépített és műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára – jövedelmi helyzete miatt – rákötni nem képes fogyasztói körnek a 2012. február 1-jétől hatályos tízszeres díjemelés az érintettek részére jelentős tehernövekedést jelentene, ezért a Bizottság kezdeményezi, hogy a jelenleg hatályban levő díjmentességek változatlanul hagyása mellett díjkedvezmények bevezetésével egészüljön ki a Rendelet" – olvasható a Pénzügyi Bizottság elnökének, Radnóti Ákosnak az előterjesztésében.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy az éves fogyasztás 180 köbmétert meg nem haladó része után 70 százalékos, az éves fogyasztás 180 köbmétert meghaladó része után 50 százalékos kedvezmény illeti meg a fogyasztókat Győrben.

10 óra 29 perc

Februártól akár harmincszorosára is emelkedhet a talajterhelési díj Győrben.

A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azokat a lakókat terheli, akik a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötnek rá, s helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is alkalmaznak.

Ahol nincs kiépített közcsatorna, természetesen azokban az utcákban a díjfizetési kötelezettség nem áll fenn.

A talajterhelési díj egységdíjának mértéke mostanáig 120 forint volt köbméterenként, februártól ez az összeg 1200 forintra emelkedik. Ráadásul a jelenleg érvényes jogszabályok miatt Győr városa területérzékenységi szempontból a fokozottan érzékeny kategóriába tartozik. Így a megyeszékhely területérzékenységi szorzója hármas, azaz a díj mértéke köbméterenként 360 forintra "ugrik", vagyis összességében február 1-jétől 3600 forintot kell fizetniük azoknak, akik eddig nem csatlakoztak a rendelkezésre álló közcsatornára.

S most következzen egy durva kalkuláció: 100 köbméter éves fogyasztás esetén a fizetendő díj összege eddig 36 ezer forint volt. A 2012. február 1-jétől hatályos díjemelést figyelembe véve tehát ez a díjtétel a tízszeresére, azaz 360 ezer forintra emelkedik.

A talajterhelési díj esetén adómentességben részesülhet, aki családban él és az adóbevallás évében az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát (ez az összeg az elmúlt két évben 57 ezer forint volt), egyedülálló és a havi nettó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum 250 százalékát (71 250 forint), vagy 70 év feletti egyedülálló.

10 óra 27 perc

Első körben került terítékre a szemétszállítást szabályozó új helyi rendelet, amit összességében komolyabb vita nélkül szavaztak meg a képviselők.

A rendelet szerint a zártkertek területén időszakosan minden év április 1-től szeptember 30-ig heti egyszeri vegyes hulladékszállítást vezetnek be. Ehhez a Győr-Szol igény szerint 120 literes gyűjtőedényt, vagy 60, 120 literes jelölt gyűjtő zsákot biztosít.

A gyűjtőedény után a ténylegesen elvégzett ürítés alapján kell a díjat megfizetni. A zsák előre megvásárolható a közszolgáltató ügyfélszolgálati helyein.

A gyűjtő zsák ára arányos a 120 literes edény ürítési díjával, amely tartalmazza az elszállítás és a hulladék kezelésének költségeit. A szolgáltatás jellegéből adódóan a rendelkezésre állási díj 50 százalékát - figyelemmel a törvény által megállapított legalacsonyabb mértékre - minden időszakos szolgáltatási területen lévő ingatlan tulajdonosnak meg kell majd fizetnie.

Az előterjesztés szerint a szolgáltatási terület bővítésével a városban kihelyezett illegális hulladék mennyisége csökkenthető, de magunk között szólva erre komoly összegben nem fogadnánk, s akkor még finoman is fogalmaztunk.

Az elfogadott rendelet április 1-jén lép hatályba.


Drágább lett a szemétszállítási díj 2013-tól

A Győr-Szol az államilag meghatározott 4,2 százalékos díjemelést alkalmazza - ez egyben azt is jelenti, hogy közgyűlési vagy képviselő-testületi "áldás" mostantól nem szükséges a díjtételek megszabásához - a nagytérségi hulladékgazdálkodási társulás 112 településén, így a kisalföldi megyeszékhelyen is január 1-től.

A barna kuka nettó ára ürítésenként 400-ról 416 forintra, a feketéé 460-ról 479-re emelkedik, míg az emberek által legjobban vitatott, egyben leginkább húsbavágóbb tétel, a rendelkezésre állási díj nettó ára 8806 forintra emelkedik éves szinten.


10 óra 25 perc

Bárány István (Pro Urbe) érdekes Győr-sárási helyzetet vetett fel. Mint ismert, Győrnek ebben a falusias övezetében rengeteg hétvégi ház áll, de sokan az év egész részében itt élnek. Nekik milyen mértékű rendelkezésre állási díjat kellett fizeniük?

Sági Géza válaszában leszögezte: ha egészben veszik igénybe a lakók a szolgáltatást, akkor januártól decemberig kell fizetiük, ha csak tavasztól szeptember végéig, akkor van mód az időszakos fizetésre.

Most pedig lapozzuk fel a szóban forgó előterjesztést a tisztánlátás érdekében!

10 óra 17 perc

Vörös Gyula (Jobbik) azt kérdezi, hogy a közterületen elhelyezett hulladékgyűjtőkat miért nem zárják le?

Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint "ez elsősorban nem a szolgáltató, hanem a szolgáltatást igénybe vevők problémája".

Sági Géza hozzátette: "több lakóközösségben már kulccsal zárják-nyitják az edényeket Győrben, ezek jó és követendő példák, bár minden gondot nem old meg".

A megyeszékhelyen elsők között az adyvárosi Kassák utcában zárták le lakattal a kukákat - erről szóló riportunkat ide kattintva olvashatják el!  

10 óra 12 perc

A közgyűlés kis késéssel elkezdődött; az ülés határozatképes, két képviselő hiányzik a városháza díszterméből.

Az év első ülése - akárcsak tavaly, amikor húsz perc alatt végett a januári győri közgyűlés - várhatóan nem fog hosszú ideig tartani, idén is kevés napirendi pont kerül a képviselők elé.  

Előzetes

A győri közgyűlés az év első ülésén tárgyalja, miszerint a talajterhelési díj jelentős emelésére kell számítani Győrben.

Ez az összeg a tavalyi évben számlázott díjtételhez képest akár harmincszorosára emelkedhet februártól, amennyiben a képviselők megszavazzák az előterjesztést.

  

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. háté 2013. január 30. 23:35
    „35. fyzg - rosszabb, mint aminek kinéz a műlovas, - de csak csicsereg valaki ezek közül a táncoslábú fajtából!
    Egy intézményt már bezártak, ahol igazgatott!”
  • 35. fyzg 2013. január 29. 08:52
    „megkapják papíron, hogy hogyan szavazzanak
    Zsoltiból nem nézem ki, hogy átlátná mi zajlik körülötte
    ez mégsem egy tornaóra”
  • 34. háté 2013. január 28. 17:15
    „Hétvégén itt volt Kövér elvtárs egyeztetni a Bo_Bo. Kft-vel! - lehet nem mindenki volt hivatalos?”
  • 33. fyzg 2013. január 28. 13:01
    „Zsolti,Vidák barátaid hogy vannak?”
  • 32. Oreg35 2013. január 27. 16:11
    „31. kokolorbi
    Miről beszélsz? Nem olvastad el a komenteket? Ezek az igazi nemzetrombolók!”
  • 31. kokolorbi 2013. január 26. 16:06
    „28. Oreg35 2013.01.26. 08:43
    Komolyan azt gondolod, hogy a nemzetrombolók különbek?”
  • 30. szabov 2013. január 26. 12:02
    „Hogy működik ez? Már rég kiküldték a papírt a számlával, hogy emelkedik a szemétdíj. És még csak most szavazták meg?! Persze annak ellenére, hogy a kormány csökkenteni akarja...
    Szégyelljék magukat!”
  • 29. háté 2013. január 26. 10:01
    „Olvasom a jan.25-n megjelenő, de a mai napon kiosztott ingyenes narancsos reklámújságban, hogy az önkormányzat a városháza dísztermében jan.25-én 10 órakor ülést tart!
    Napirend
    -12 javaslati pont és ehhez - 5fő előterjesztő tartózik, van aki több pontnál szerepel.
    -12 előterjesztés, 12 megtárgyalás, -12 szavazás -össz. idő: 23 perc.
    Szégyen! - szégyen a városnak,- szégyen a rájuk szavazóknak!
    Kik ezek? - miként lehetnek még mindig ott? - "azért álljon meg a menet"!”
  • 28. Oreg35 2013. január 26. 08:43
    „Na kik voltak azok az "okosok" akik ezeket választották? Most már tudhatják,hogy rosszul döntöttek! Ráfáztak!!!”
  • 27. dödike 2013. január 26. 07:57
    „A fenekük sem melegedett meg a széken és így hoznak az embereknek húsba vágó döntéseket.Ez a felelős városvezetés? Már a látszatra sem adnak!?”
  • 26. háté 2013. január 25. 23:52
    „- hu-ha, asz@ntsígét, futás- hurrá nyaralunk!
    A közgyűlés utólagosan támogatta Borkai Zsolt aacheni és malmöi útját.
    - ha meghívták, akkor a közgyűlés mivel támogatta?
    A január közepi "útját", -legközelebbi ülésen: négyszemközti megbeszélésként támogatja majd a közgyűlés?
    Vicc, amit ezek "munkaként" tesznek!”
  • 25. Dwatson 2013. január 25. 23:07
    „20. Cloeon_dipterum 2013.01.25. 21:28

    Az alapdíjat is emelték,amit a semmi szemétért is fizetni kell! A 11 000 a semmiért.”
  • 24. rubeola 2013. január 25. 22:57
    „Jó lenne, ha ezeket a hozzászólásokat elolvasnák a képviselők is!!!! Mit gondoltok? Elolvassák?”
  • 23. kokolorbi 2013. január 25. 22:50
    „A legfontosabbról, a fizetésükről meg már tavaly döntöttek.”
  • 22. Fenyőrigó 2013. január 25. 21:45
    „Ezek szerint többek között a Győr-Szol választotta a képviselőket, akarom mondani pártkatonákat, hiszen az ő érdekeiket mindig jól sikerül képviselni, ha áremelésről van szó.”
  • 21. ISU 2013. január 25. 21:35
    „Nem kell ezen csodálkozni, országos szinten is ez megy.Még be sem következett események eredményeit már előre dicsőítik és verik a mellüket, hogy milyen jót tettek a zemberkkel.
    Látnokok ők, csak azt nem értem a háromszoros bóvli minősítést miért nem látták ?”
  • 20. Cloeon_dipterum 2013. január 25. 21:28
    „Kevesebbet kellene szemetelni... Mindjárt nem lenne probléma.”
  • 19. Accra 2013. január 25. 21:06
    „Ha tényleg újságírók írnák a lapot, akkor már régen rákérdeztek volna, hogy van az, hogy ma szavaztak a szemétdíjról ÁPRILISi bevezetéssel, közben a cég meg már kipostázta a JANUÁRi emelést ????”
  • 18. Gőcze_László 2013. január 25. 19:01
    „"Tájékoztató
    Tisztelt Fogyasztó!
    A Magyar Közlöny 2012. évi 160. számában kihirdetésre került a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.), amely 2013. január 1. napjával hatályba lépett.
    A törvény 91. § (1) és (2) bekezdése alapján a 2012. december 31--én érvényes szolgáltatási díjakat 2013. január 1-től 4,2 %-al emelheti meg a közszolgáltatást ellátó. Társaságunk működési területén - 112 településen - 2013. január elsejétől a hátoldalon feltüntetett díjakat fogja alkalmazni. ..."

    Szóval megemelheti, de nem nem kötelező. Az meg, hogy a kordé megint elkerülte a szamarat, igazán nincs mi csodálkozni. Különösen nem a makacs szamarak esetében.

    "több lakóközösségben már kulccsal zárják-nyitják az edényeket Győrben, ezek jó és követendő példák, bár minden gondot nem old meg"
    Erre pedig Besenyőéknél is azt mondanák, ez mindennek a teteje.
    Szégyen a rendszer kitalálójára, üzemeltetőjére, hogy a két éve mintegy 100 %-kal megemelt díj arra ösztönzi a kötelezett igénybebvevőket, hogy a hulladéktároló lakattal történő zárásával akadályozzák meg az úgymond illetéktelen hulladék elhelyezést. Ez nem vicc, ez botrány!”
  • 17. Joebacsi70 2013. január 25. 18:04
    „Győr-Szol 4,2 százalékos emelést javasolt a nagytérségi hulladékgazdálkodási társulás 112 településén, így a kisalföldi megyeszékhelyen is.

    Minő érdekesség, erről már levelet is küldtek, melyet már vagy 2 napja megkaptam. Ebben közlik hogy ennyi a díj 2013.01.01-től. Látnokok ezek, hogy előre tudták, elfogadja a közgyűlés ?”
36 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt megyei adótartozó a NAV legújabb szégyenlistáján

A milliós adótartozásokat összegző NAV-feketelistára két győri és egy győrújbaráti magánszemély, valamint két győr kft. került fel. Tovább olvasom