Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Rekord-haltelepítés után indul a horgászszezon

A tilalomnak vége, megkezdődik a horgászidény szombaton a Szigetköz Horgász Egyesület vizein.
A Szigetköz Horgász Egyesület napokban tartott vezetőségi ülésén elhangzott beszámolók mindegyikének középpontjában kiemelt szerepet kapott az a céltudatos halasítás, melyet az egyesület évek óta folytat a javuló fogási eredmények érdekében. Az egyesület elnöke, Sinkó Lajos elmondta, hogy az elmúlt hét évben folyamatosan növekvő, rekordokat elérő halasítások bizakodásra adnak okot. A tagok hetek óta nagy számban váltják a horgászengedélyeket.

A megye legnagyobb taglétszámú horgászegyesülete a „Szigetköz", fennállása óta a legnagyobb mennyiségű halasítását hajtotta végre 2006 őszén, illetve most tavasszal. Az elnök szerint a 214,5 mázsás telepítés minden bizonnyal a horgászok fogási eredményében is megmutatkozik. A horgászok az egyesület 11 vízterületén ezen a héten szombaton elkezdhetik az idei horgászszezont.

A beszámolóban elhangzott, hogy az őszi és a tavaszi telepítéshez a háromnyaras pontyot szállítással együtt kilogrammonként 375 forintért vásárolta az egyesület. A halak összes költsége valamivel több mint 8,5 millió forintot tett ki, melyet a területi jegyek árából, a személyi jövedelemadókból felajánlott 1 százalékból, pályázati támogatásból és a tagdíj egy részéből fedeztek.

Az egyesület természetes vizeinek halállomány-pótlására pályázati támogatást nyert a földművelési tárcától. A telepítésnél jelen voltak a körzeti vezetők is. A gyenge tél miatt az ellenőrök rendszeresen felügyelték a vizeket. A legváratlanabb időpontokban – éjjel is – védték a betelepített halállományt a tolvajoktól. Most, hogy a szezon elkezdődik, az egyesületi horgászrend betartatása lesz a fő feladat.
A Fábián-tó horgászati joga 2010. december 31-ig a Szigetköz Horgász Egyesületé marad, amit a bodonhelyi önkormányzat és az egyesület elnöksége által kötött szerződés garantál.

A két fél közötti jó kapcsolatot erősíti a térség horgászai számára március 17-én közösen rendezendő Fábián-tavi horgászverseny is.
Az egyesület az utánpótlás érdekében – Győrben, Rábapatonán, Lébényben és március 2-ával kezdődően a Bágyogszováti Általános Iskolában – horgász szakkörökön foglalkoznak a fiatalokkal. Az elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása után a szakkörökön részt vevők áprilisban Győrben az egyesületi vetélkedőn mérhetik össze tudásukat. A legjobbak pedig a megyei szövetség vetélkedőjén vehetnek részt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefokoztak több irodavezetőt

A tizenegyből négy osztály irányítását bízza új emberre a győri városvezetés. A korábbi irodavezetők több mint egyharmadát lefokozzák. A győri közgyűlés két héttel ezelőtt határozott arról, hogy átalakítja a polgármesteri hivatal szervezetét. A korábbi 18 iroda helyett 11 osztály és 4 önállócsoport működik. Tovább olvasom