Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Régiós turistacsalogató

Budapest - A megye több települése, így Győr és Sopron is bemutatkozott a tegnaptól vasárnapig tartó 31. Utazás Kiállításon Budapesten, a Hungexpón. Míg a megyeszékhely idén az Edda-koncerttel kezdi a nyári fesztivált, s először lesz a borok útja rali központja, az Alpokalján a Liszt-fesztiválra s a szüreti napokra csábítják a turistákat. Győr önálló standon mutatkozott be a vásárvárosban, a korábbiaknál ismét nagyobb területen.
Sopron és a Fertő-kultúrtáj egy standon állít ki a Tűztorony szimbólum alatt. Négy új kiadvánnyal – utazási magazinnal, eseménynaptárral, ifjúsági, valamint egy borturisztikai összeállítással fogadják az érdeklődőket.


Fotó: Tóth Gyula
A megyeszékhely standjának középpontjában Hefter László üvegművész Kapcsolat című szimbolikus alkotása áll, amely a városháza előtti teret díszíti majd. Borkai Zsolt győri polgármester a kiállítás helyszínén elmondta:

– Szeretnénk bemutatni a fesztiválokat. A tavaszi az európai hírű Mediawave-filmszemlével kezdődik, majd szinte azonnal kezdődnek a nyári fesztivál programjai. Ezúttal is megakoncert, az Edda együttes nyitja a rendezvénysorozatot. Emellett nagyon sok új elem jelenik meg, így először Győr lesz a központja a Magyar Borok Útja Ralinak, s megrendezzük a Vaskakas és az Ír Fesztivált. Egy város ne csak a térképen legyen rajta, de az emberek tudják, hogy hol kell keresni, s milyen lehetőségek vannak, ha oda látogatnak. Ezért is fontos egy ilyen kiállítás. Látható, hogy azok a települések, amelyek az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődnek, mind itt vannak. Ez is mutatja, hogy nem lehet elfelejteni a városmarketing-tevékenységet, amihez egy komoly gazdasági marketinget kell kapcsolni.

Hefter László üvegművész Kapcsolat című alkotása a budapesti stand után a városháza előtti teret díszíti majd. Fotó: Tóth Gyula

A Sopron és a Fertő-kultúrtáj egy standon állít ki a Tűztorony szimbólum alatt. A kiállítást szervező Pro Kultúra Sopron Kht. munkatársa, a soproni Tourinform-iroda vezetője, Taschner Tamás elöljáróban elmondta: céljuk, hogy a leghangsúlyosabb vonzerőket jelenítsék meg. Egyben bemutassák a szálláshelyeket a nagyszállóktól a kispanziókig, diákszállókig.

– Elsősorban a programokra koncentrálunk, a Soproni Ünnepi Hetek, a Liszt-fesztivál s a szüreti napok programjait szeretnénk bemutatni. S már a jövő évi Haydn-évforduló prospektusát is elhoztuk, ugyanis szeretnénk Sopront felhozni a zenei turizmus élvonalába. A hűséges látogatók mellett egyébként új célcsoportokat is megszólítunk, többek között a gyermekes családoknak szeretnénk vonzó programokat kínálni – mondta végül Taschner Tamás.

Az utazáskiállítás vasárnap estig látogatható.

Olvasóink írták

  • 2. Teddy 2008. március 01. 18:45
    „Ha egy zenekar koncertjére több ezren megyünk, akkor kérdezem, hogy túl van e a csúcson. Augusztusig 31 koncertet foglaltak le határon belül és kívül.
    Egy ez a tábor és egy ez a szív...”
  • 1. rocker 2008. március 01. 11:50
    „Mitől MEGA egy Edda koncert?
    Ők sajnos már túlvannak azon az időszakukon, amikor akár csak eseménynek is lehetne nevezni a koncertjüket...
    A nyári fesztiválnyitónak azért ennél nagyobb durranásnak kellene lennie...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódik az 1–2 forintosok gyűjtése

Győr-Moson-Sopron - Fizetni ugyan már nem lehet az egy- és kétforintosokkal, a forgalomból kivont… Tovább olvasom