Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Razziázott a szüreti fesztiválokon az APEH

Győr-Moson-Sopron megye - Az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága szüreti és borfesztiválok rendezvényein, illetve a szüreti betakarítási munkálatokban végzett ellenőrzéseket az utóbbi hetekben. Elmondásuk szerint nem a kalákára "utaztak".

A revizorok többek közt Mosonmagyaróváron, Écsen, Lébényben, Nyúlon és Fertőszentmiklóson végeztek ellenőrzéseket; elsősorban nyugta- és számlaadási kötelezettség (39 db) teljesítését, valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét (15 db) vizsgálták.


Az újdonság erejével hatottak

Az utóbbi években hasonló témájú ellenőrzés-sorozatra nem került sor, így az újszerűségnek meg lett az "eredménye": az igazgatóság összességében a vizsgálatok 54 százalékában tárt fel hiányosságot, 15 esetben (38 százalék) a revizorok egyáltalán nem kaptak bizonylatot. Az adóhatóság 5 esetben állapított meg olyan tényállást, mely alapján üzlet lezárásra, illetve tevékenység felfüggesztésre is sor kerül majd.

Továbbra is jellemzőek egyébként az alkalmi munkavállalói könyvekkel kapcsolatos ügyeskedések, könnyelműsködések - ezt bizonyítják az alábbi esetek. A Mosonmagyaróváron rendezett fesztiválon például egy alkalmi munkavállaló – akinek az AM könyve sem volt a helyszínen – első megdöbbenésében "azt sem tudta", hogy kinek a megbízásából végez munkát...

Egy őstermelőnél pedig az ellenőrzött személy AM könyve aznapra már tartalmazott bejegyzést, csak azonban egy másik, a vizsgált munkáltatóval semmiféle kapcsolatban nem álló adózótól.

Razziázott a szüreti fesztiválokon az APEH
Razziázott a szüreti fesztiválokon az APEH

Csak a bünti, csak a bünti

Az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatósága megjegyezte: az adózók nem érzik át az AM könyv pontos vezetésének fontosságát, holott a többszázezer forintos bírság "mellé" az adózó más téren is pórul járhat. Például egy közbeszerzési eljárásban kizárást vonhat maga után, vagy akár indokolt esetben egy adóbecslés jogalapját is megteremtheti ez a hiányosság!

Olvasóink írták

  • 10. kackac 2008. november 06. 15:15
    „A tüzoltóságon a laktanyaparancsnok kényelmesen lesétál a beosztottaihoz, leül, iszik egy kávét, majd megszólal:
    - No, fiúk, lassan lehet szedelődzködni. Ég az APEH.”
  • 9. Imcsi 2008. november 05. 13:13
    „Volt valami Diplomata-szüret is, ha jól emlékszem! Na ott megnéztem volna, hogy az APEH munkatársa elkéri az USA, japán, vagy akármelyikország nagykövetének az AK-könyvét!”
  • 8. 1olvasó 2008. november 05. 11:43
    „Igazat kell adni sok mindenben az előttem szólóknak. Én is sokszor mérgelődtem az Apeh és az Adóiroda miatt. De azért abba is gondoljunk bele, mi lenne, ha nem lennenek ilyen szigorú ellenőrzések? Így is rengeteg a csalás, amit szintén rajtunk kisembereken próbálnak behozni.”
  • 7. egyelnyopmottjobbágy 2008. november 05. 10:46
    „Az a szomorú,hogy mióta kiderült,hogy "elkúrtunk" mindent,azóta az Apeh,VPOP,meg az összes többi hatóság a gyurcsány kezében van,és mást se csinál,mint elveszi a nép pénzét...Csillagszóró hadművelet,kikelet hadművelet,meg ez a nyári,ami volt,,meg a mostani,tehát végülis mostmár rendszeres jelleggel leveszik a pórnépet,teljesen legálisan,és még meg is magyarázza,hogy ez bizony a szabályok betartására való rávezetésképp történik,nem azért,hogy beszedje az utolsó forintjainkat is...A kis hülye...
    bár,az a hülye,aki hagyja.....birkák vagyunk..
    egy ilyen f....fej alázza a magyarságot....gratula!

    hova fajulhat ez még vajon?Belegondolni is félelmetes!
    Mikor egy kétéves gyereket magárahagyunk egy faházban egy gyufával...kb.erre emlékeztet...hülyegyerek játszik 10millió emberrel!
    Lassan felülmuljuk a Rákosi -rendszert......

    Már azt akarja,hogy nyomjuk fel a hanfitársunkat valami stikli miatt,és megjutalmaz...Hát könyörgöm,mi ez már?mit képzel?
    Mondom én,birkák vagyunk.....”
  • 6. Túrabakancs 2008. november 05. 09:28
    „Régen az eszmék miatt volt egy szervezet mely védte a rend-
    szert, most a kapitalista eszmék védelmében /pénz/ szigo-
    rodott az APEH ténykedése! Nem elég az embereknek a Gyur-
    csány és galerije na meg a gazdasági válság, most még a
    brutális ellenőrzéseket is el kell hogy viseljék! Az hogy ellen-
    őriznek az tényleg természetes dolog, de a legkisebb hibákért
    hatalmas bírságokat kivetni, az nemzetellenes cselekedet.
    Kívácsi lennék az apeh dolgozók lelkivilágára mit éreznek a
    büntetések ellenőrzések alkalmával, tudnak nyugodtan alud-
    ni? Vagy az évvégi nagy prémiumok amiket megkapnaka bün-
    tetési tételekből vigasztalja őket?!”
  • 5. Tapmancs 2008. november 05. 08:02
    „Bontsuk két részre a dolgot: van ugye amikor az apeh ellenőrzi hogy adnak-e nyugtát. Ez még oké, mert ha a kisember adózik a jövedelme után, jogosan elvárható hogy a vállalkozó is adózzon.
    A másik viszont az, amikor kimennek a szőlőbe szüretkor, és munkavállalási könyveket kérnek olyanoktól, akik a rokonaiknak, barátaiknak segítenek szüretelni kölcsönösen. Na ez azért tényleg durva! Nem is olyan régen a szüret közös ünnep volt, ahol mindenki felszabadultan beszélgetett a barátaival, esetleg olyanokkal is akiket az évben csak akkor lát. Most meg rettegnek az emberek hogy jönnek a revizorok és megbüntetik őket. Sokan el sem mernek menni emiatt segíteni, ezáltal emberi kapcsolatok mennek tönkre. Gratulálunk, apeh.”
  • 4. coki 2008. november 05. 07:50
    „Régen volt ÁVH, utáltuk. Most van APEH utáljuk. Közben meg a Fletófélék gyarapodhattak Apeh vegzálás nélkül Képviselői KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK nem esnek a törvények hatálya alá, a k...a a....kat. Legszívesebben képen vágnám a pénzügyminisztert. Disznók!”
  • 3. okoskodó 2008. november 05. 06:58
    „Vjack! teljesen igaza. Azt javasolnám mi is alakitsunk civil APEH-et akik a politikusokat, az APEH-et, a rendőraséget, a hadsereg, a közszférát, a szolgáltatókat(gáz, víz, villany,hőszolgáltatót) polgármesteri hívatalt és még sorolhatnám kiket ellenőriznénk és ha mindent szabályossan befízetnek a közösbe és mindent szabályossan csinálnak (pl. nem vesznek fel úgy pénzt, hogy nem adnak számlát). Addig mig ezzel a vizsgálattal nem végeznénk nem fizetnénk adót.Amennyiben mindent szabályosan tesznek akor majd befizetjük azokat a számtalan kitalált jogtalan adót.”
  • 2. csak ennyit tudnak 2008. november 05. 06:56
    „Rohaggyanak meg! Ellenőrizni, szarságokért büntetni.”
  • 1. VJack 2008. november 05. 00:59
    „Az APEH meg nem érzi át annak a súlyát, hogy más emberek munkáján élősködik, más által előállított értéket fölöz le bármilyen középkori tizedet és huszadot megszégyenítő módon. Illene nekiállni a képviselői költségtérítéseket is vizsgálni, ugyanis a törvény a senkiházi élősködő képviselőkre is vonatkozik. Aztán ideje lenne elszámolni az APEH-nek, hogy a beömlő pénz ugyan hová is folyik el. Forintról-forintra. Nem ám csak egyirányú a kötelezettség, legalábbis ha már elvileg hazánkban a népfelség elve van. Aztán ideje lenne elszámoltatni azokat, akik közmegegyezés nélkül döntenek a pénzekről, főleg, hogy ezen döntések következménye a totális kudarc az országban. Ők mikor is lesznek elszámoltatva? Szóval addig pofa alapállás, az APEH-dolgozóknak meg halk osonás a fal mellett. Majd ha a piócaléten kívül megtanulnak valamit létrehozni, akkor felemelhetik a tekintetüket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Együtt szállnak harcba a negyedik mobilfrekvenciáért

Magyarország - Az NHH által meghirdetett új mobilfrekvencia megszerzéséért az Externet Nyrt. a… Tovább olvasom