Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Rába Futómű Kft.: hálából elkötelezettség

Németh Gergő egyelőre még nem úgy beszél a Practingról, mint a szakmai karrierjét megalapozó fontos állomásról, de ennek oka mindössze abban keresendő, hogy számára ez a program nem a múltat, hanem a jelent jelenti.


– A Rába Futómű Kft.-nél a forgácsoló technológián foglalkoztatnak, ahol speciális feladatokat is elláthatok, miközben minden segítséget megadnak a szakdolgozatom megírásához, mely a fogaskerékgyártás technológiájának korszerűsítéséről szól.

Gergő szerint már a kezdetekkor éreztették vele, hogy itt nem névleges dologról, hanem tényleges munkáról lesz szó. Saját használatú számítógépet kapott - levelezési rendszerrel, tervezőprogramokkal, valamint Rába Oracle Manufacturing felhasználással.

- A gyakorlati lehetőséggel mélyebb betekintést nyerhettem a gyár technológiai életébe, a konstrukciós rajzoktól kezdve a forgácsoló megmunkálások megtervezéséig, továbbá a gyártás előkészítéséig. Ráadásul, a technológusokkal az üzembe is bármikor lemehetünk, és testközelből megfigyelhetjük a gyártást, betekintést nyerve például az NC-szerszámgépek és -programok alkalmazásába.

Nem zártak ki minket a külföldi megrendelőkkel történő megbeszélésekből, de azokról a technológia-fejlesztő előadásokról sem, melyeken az iparban alkalmazott újdonságokról esett szó.

Gergő úgy véli: kiváló mérnököktől rengeteg újat tanult, ennek köszönhetően az elméleti és a szakmai tudása is gyarapodott. Az iskolában megszerzett elméleti alapokon túl így már a gyakorlatban is sokkal tisztábban átlátja a tanultakat.

- Úgy vélem egy gépgyártás-technológusnak a Rába remek pályakezdő lehetőség, ahol gyorsan megtaláltam a helyem.

Az ünnepi konzorciumi ülésen tartott prezentációm során nem véletlenül címeztem Vissi Ferenc humán erőforrás igazgató felé azt a mondatot, hogy nagyon jól érzem magam a cégnél és egy hosszabb távú elköteleződés nem rajtam múlna…
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri egyetem: tapasztalat a hallgatónak és a vállalatnak

Nemes Ivó, a Kayser Automotive Systems gyárvezetője előbb 2002-ben, majd 2003-ban töltött… Tovább olvasom