Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Rába: Beinduló növekedés, javuló fedezet

A fokozatosan javuló iparági környezetben a Rábánál megindult az árbevétel növekedése, ami a rendelésállomány alapján az év utolsó három hónapjában is folytatódhat majd.

Ennek megfelelően a menedzsment a 2010. évre megfogalmazott üzleti terv teljesülését biztosítottnak látja.

A társaság elfogadta a következő öt éves stratégiát, mely a Rába egyes termékvonalakon meglévő speciális ismereteire alapozott, az egyedi kiszolgálást és üzleti megközelítést kívánó piacokon a fókuszált növekedést tűzte ki célul.
 
Javuló negyedéves teljesítmény
Az elmúlt negyedév jelentős sikereket hozott a Rába számára az üzletfejlesztésben, hiszen az URAL vállalattal kötött megállapodás révén az orosz piac egy új szegmensébe lépett be a társaság. Az együttműködés kiterjed a Rába Fejlesztési Intézet keretében történő közös termékfejlesztésre is.
 
A társaság árbevételét tekintve - a 2010 első negyedévében tapasztalt mélypontot követően - fokozatos emelkedés bontakozott ki az év további részében, mely a harmadik negyedévet is jellemezte. Az iparági környezet érzékelhető javulása a növekvő rendelésállományban öltött testet. Az első három negyedévben a bruttó fedezeti szint 2 százalékponttal javult. A munkahely megtartó állami támogatás április végén befejeződött, a  vállalat azonban a korábbi hatékonyságnövelő intézkedések következtében üzemi szinten e támogatás nélkül is profitábilisan tudott működni, még a szezonálisan jellemzően alacsonyabb bevételű harmadik negyedév után is. Az üzletágak közül a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. és a Rába Jármű Kft. is pozitív üzemi eredményt tudott felmutatni.
 
„A válság időszakában végrehajtott üzletfejlesztési erőfeszítések és a Rába stratégiai piacain beindult növekedésnek köszönhetően a társaság árbevétele emelkedett. A piaci környezet kiszámíthatóbbá vált, a rendelésállományunk alapján kijelenthető, 2010. utolsó három hónapjában is folytatódni fog az árbevétel növekedése. A májusban megfogalmazott éves tervszámainkat – az 5%-os árbevétel és EBITDA növekedést – fenntartjuk. Különösen büszkék vagyunk a stratégiai piacainkon elért, részben már bejelentett projektekre és új vevőkapcsolatokra" – fogalmazott Pintér István, a társaság elnök-vezérigazgatója az első három negyedév eredményeinek értékelésekor.



Fókuszált növekedési stratégia, hangsúly a speciális kompetenciákon

A társaság igazgatósága jóváhagyta a következő öt éves időszak stratégiáját. E szerint a Rába specializált szereplőként kíván jelen lenni azon szegmensekben, ahol a mérnöki tapasztalat, a kutatás-fejlesztési háttér, a kivitelezési kapacitás és a Rába teljesítményének piaci elfogadottsága együttesen áll rendelkezésre - az autóbusz, mezőgazdasági és off-road tehergépkocsi futóművek piacán. A stratégia kiemelt területe a múltban sikereket hozó, vevővel közös termékfejlesztési programok kiterjesztése, melynek előnye az ebben a formában rejlő alacsonyabb K+ F kockázat.
 
„A társaság igazgatósága elfogadta a 2015-ig érvényes stratégiát, mely a növekedést a piac által már visszaigazolt Rába-értékekre alapozza. Egyrészt jelen kívánunk lenni olyan globális szinten alacsonyabb volumennel bíró piaci szegmensekben, ahol a Rába számottevő tapasztalattal, termékkel és mérnöki megoldásokkal rendelkezik, másrészt növelni kívánjuk értékesítésünket azokon a földrajzi piacokon, melyek egyedi megközelítést, helyi igényekhez alkalmazkodó üzletpolitikát követlenek meg." – nyilatkozta Pintér István.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közmeghallgatás Pannonhalmán a termálprojektről és a járóbeteg központról pénteken

Pannonhalma város önkormányzat képviselőtestülete 2010. november 19-én (pénteken) 17 órai kezdettel… Tovább olvasom