Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Protokollal a csúcsra értek

A protokoll nemcsak a diplomáciai, hanem a mindennapi életünket, szokásainkat is átfogó íratlan szabályok összessége. Nemcsak szakirodalma, tantárgya, de immár versenye is létezik.
A krúdys diákok.
Az I. Magyar Országos Protokollversenyen a győri Krúdy-iskola diákjai 17 csapat közül elhozták a pálmát. A Krúdy gimnázium és szakközépiskola idegenforgalmi szakának hallgatói ugyancsak kitettek magukért. A háziverseny és a regionális szintű megmérettetés után a Kecskeméthy Anita, Péringer Zsuzsa és Juhász Veronika alkotta csapat meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. – Az első évben a német és az angol mellett kóstoltunk bele a protokollba, mint tantárgyba – meséli Kecskeméthy Anita, aki a keszthelyi regionális verseny egyéni kategóriájában is a legjobb helyen végzett. – Mivel a Kodolányi-főiskola rendezvényszervezői szakára készülök, úgy gondoltam, próbára teszem a tudásomat. A verseny magas színvonalát tekintve azonban ilyen sikerre nem számítottam. Sokat tanultunk, de ezzel együtt rengeteg tapasztalattal is gazdagodtam.

A sokrétű területet felölelő protokollt többen az idegenforgalmi szakma csúcsának tartják. Azt már a kiváló eredményt elérő diákok sorolják, hogy a protokoll az élet valamennyi részét átszövi. Idetartozik a bemutatkozás, a köszönés illemtana, vagy az öltözködés terén, hogy mást ne mondjunk: a fekete nadrághoz semmiképpen nem illendő fehér zoknit húzni. Péringer Zsuzsa szerint a versenyen való elindulásuk Fürnstall Jolán tanárnő élvezetes előadásait és kitartó igyekezetét dicséri. Kedvet kaptak a tanuláshoz és a témában megjelent szakirodalom elolvasásához.

– Az országos megmérettetés témakörei között a gasztronómiai teszt mellett a megjelenés-kultúrának, az öltözködésnek, valamint az ajándék-virág témakörnek is kiemelt szerep jutott – idézi vissza a verseny fordulóit Juhász Veronika. – A helyszínt jelentő Corinthia Grand Hotel Royal szállodában a döntőbe jutott 17 csapat mindegyike kitett magáért és tényleg csak pontokon múlt a siker. Megható volt, amikor dr. Ódor Ervinné, a protokollosok klubjának alelnöke gratulált az első díjhoz, valamint a felajánláshoz, miszerint egy hétvégét tölthetünk el együtt az egyik budapesti négycsillagos szállodában.

Fürnstall Jolán tanárnő méltán büszke a diákjaira. A legnagyszerűbb dolognak azt tartja, hogy a lányok szívből készültek és nyerni indultak, ami sikerült. A következő, jövő évben megrendezésre kerülő versenyre mindenesetre ez kiváló startot jelent.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adókedvezmény munkahelyteremtőknek

Helyiadó-kedvezmény biztosításával próbálja ösztönözni a győri önkormányzat a vállalkozásokat arra,… Tovább olvasom