Kisalföld logö

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -3°C | 6°C Még több cikk.

Programok csellengés ellen

A győri önkormányzat által a gyermeknek biztosított nyári programokról, lehetőségekről adott tájékoztatást Somogyi Tivadar alpolgármester és Páternoszter Piroska humánpolitikai főosztályvezető sajtótájékoztatón hétfőn.
Szavaikból kiderült: a város a bölcsődék, óvodák homokozóiban pótolta, kicseréltette a homokot. Több helyütt javításra is szükség volt. Mindez csaknem négymillió forintba került.

Elhangzott, hogy mindegyik közoktatási főigazgatóság szervez napközis tábort az alsósoknak július-augusztusban. A tartalmas szabadidő-eltöltést a városháza fél-félmillió forinttal segíti. Ezen túl sportolási és szórakozási lehetőséget kínál négy intézmény: az Eötvös-iskola (június 25-től augusztus 3-ig hétfőtől péntekig 14.30-17.30 között), a Fekete-iskola (június 26-tól július 26-ig kedden és csütörtökön 14-18 óra között), az Arany-iskola (július 4-26., szerda-csütörtök, 13.00-16.30) és a Kovács Margit ÁMK (augusztus 1–16., szerda-csütörtök 13.00–16.30 óra). Ehhez a kezdeményezéshez az önkormányzat egymillió forintot biztosított. Emellett a Kossuth általános iskola mintegy két tucat hátrányos helyzetű tanulója egyhónapos, programokban gazdag táborban vehet részt.

Az önkormányzat étkeztetést is biztosít az azt kérő gyerekeknek. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek ez ingyenes. Győr erre ötmillió forintot szán, de a keret felülről nyitott.

A sajtótájékoztatón elhangzott: valamennyi önkormányzati fenntartású iskola június 28-án, július 19-én és augusztus 9-én ügyeletet tart. Utóbbi napra a város minden intézménybe (a nem önkormányzatiakba is) kiviszi az elsősöknek szánt ingyenes füzetcsomagot, amire 2,5 millió forintot költenek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idei baleset-megelőzési propaganda tevékenységében… Tovább olvasom