Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Presztizs díj 2007

Győr-Moson-Sopron - Akárcsak az elmúlt öt évben, a csütörtök esti díjátadó gálán is nagy érdeklődés kísérte a Kisalföldi Presztízs Díj átadását. A helyi üzleti, gazdasági élet kiemelkedő szereplőit illető elismerés odaítélésekor nemcsak a piaci siker számított.

Hogy valóban presztízsértékű elismerések átadására készültek a szervezők, az a tegnapi estére „átvarázsolt" győri egyetemi csarnokon is elsőre látszott. Leomló drapériák, elegáns asztalok várták a vendégeket – elsősorban az üzleti élet képviselőit –, a díszvendégek pedig magukért beszéltek. Pontosabban ez csak Erős Antóniára, az est háziasszonyára volt igaz, Varga Feri és Balássy Betti ugyanis inkább énekelt, mindenki örömére. Hogy az őket kísérő Stúdió 11 zenekar kifejezetten az alkalomra gondolva választotta-e a Stayin’ Alive („Életben maradni") című dalt az utolsó számnak, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy nagyszerűen illett egy rangos üzleti díj átadása elé.

Azok a vállalkozások ugyanis, amelyek felkerülnek a nevezők egyre hosszabb listájára, nap mint nap sikerrel küzdenek meg az életben maradásért, az eredményekért, az elismerésért.

Az idei gála kivételes alkalom volt, hiszen nemcsak a díjazottak, hanem az elismerés alapítói is ünnepelhettek: öt éve adták át az első Presztízs-díjakat, s ahogy Szammer István, az alapító Lapcom kft. ügyvezető igazgatója elmondta, bár az elején kétségekkel indították útjára a kezdeményezést, mára bebizonyosodott, hogy szükség van rá, s igazi értéket képvisel a régió gazdasági életében. Ezt az elmúlt években beérkezett összesen 231 pályázat is bizonyítja – idén 31-en vállalták a megmérettetést –, s az, hogy az eddigi díjazottak azóta is a legsikeresebb, dinamikusan fejlődő vállalkozások között vannak.   
A bírálóbizottságnak idén sem volt könnyű dolga, hiszen a díjak odaítélésekor messze nem csak az üzleti eredmény, a nyereség számított. A győri Széchenyi István Egyetem, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az alapító vállalatok szakembereiből álló zsűri mérlegelte többek között azt is, milyen hatást gyakorol az adott vállalkozás a régió, a megye gazdasági életére, munkaerőpiacára – azaz hány embernek biztosít megélhetést –, vagy innovatív megoldásaival  mennyiben járul hozzá az iparág fejlődéséhez.
S hogy mennyire nemcsak a pénzről, a nyereségről szól a díj, azt az idei évben bevezetett különdíj is bizonyítja.

Oldott hangulatban: A sikerhez vezető rengeteg munka után édes volt a megérdemelt pihenés és kikapcsolódás az elegáns Presztízs-gálán. Fotó: Bertleff András

A „Presztízs-díj a közösségért" címre nem lehet pályázni, mint a többi kategóriában, csak jelölni az arra érdemes cégeket, magánszemélyeket.
Azokat, akiknek tevékenysége túlmutat az üzleten, s szűkebb-tágabb pátriájukban értünk, emberekért dolgoznak, munkálkodnak. Első ízben a Revita Televízió részesült a díjban, a napról napra nyújtott hiteles tájékoztatásért. Idén változás történt a választható kategóriákban is: a környezetvédelmi díjat felváltotta „A legjobb új vállalkozás" kategória, melyben a dinamikusan fejlődő új, fiatal cégek, vállalkozók pályázhattak.
Érdemes volt, hiszen, bár a Presztízs-díj pénzzel nem jár, elismeréssel annál inkább. Az erkölcsi siker mellett a Lapcom kft. a nyilvánosság erejével támogatja a győzteseket, akik az elnyert kommunikációs csomaggal lehetőséget kapnak a megjelenésre a Kisalföldben és a kiadó egyéb termékeiben. Az eddigi 27 nyertes pályázónak ez átlagosan négyoldalnyi megjelenést jelentett, s az elkövetkezendő évben az idei győztesek megoszthatják országgal-világgal, mi a kiemelkedő siker titka.
S ahogy már hagyománnyá vált, a Presztízs-gála nemcsak a díjazottaknak és az önfeledten szórakozó vendégeknek jelentett örömöt.     

Varga Ferenc az estéhez méltó, dzsesszes hangszerelésű slágerekkel vezették fel a díjátadást. Fotó: Bertleff András" href="http://www.kisalfold.hu/kepek/kepgaleria/2002122/2065722/" target="_blank">Balássy Betti és <a href=Varga Ferenc az estéhez méltó, dzsesszes hangszerelésű slágerekkel vezették fel a díjátadást. Fotó: Bertleff András" src="http://www.kisalfold.hu/kepek/kepgaleria/2065722.jpg" border="0">



A 2007-es Presztízs-gála díjazottjai:

Az év új vállalkozása: Rába Vinotéka Kft.; Üzleti innovációs díj: Dallos-Fitness Szolgáltató Bt.; Az év kisvállalkozása: Ternyák Trade Kft.; Az év középvállalkozása: Kardirex Egészségügyi Központ Győr Kft.; Az év vállalkozása: Diadal Ruhaipari Zrt.; Az év üzletembere: Kocsis Róbert (Security Patent Kft.).  


Nyilatkozatok, interjúk olvashatók a Kisalföld Online Presztizs-díjjal foglalkozó oldalán.

Olvasóink írták

  • 1. Balássy László 2007. november 29. 22:58
    „T Cím !

    A neveket, ha már leírjuk illik pontosan, jól leírni.
    Nem Balázsi Betti, hanem Balássy Betty.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelné a díjakat a Pannon-Víz

Győr-Moson-Sopron - Közgyűlést tartott csütörtökön a Pannon-Víz részvénytársaság. A rendkívüli ülés… Tovább olvasom