Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Praktikusabb, ha nem zárják el

Már legalább három hete szivárog a víz Marcalvárosban a Lajta–Répce utca kereszteződésében a jelzőlámpánál az úttestre.
Az illetékes jelen esetben a Pannon-Víz zrt., és mint a társaságnál megtudtuk, „ismerik" természetesen ezt a helyet, illetve helyzetet. A Lajta–Répce utca kereszteződésében a nagy átmérőjű, 500 milliméteres ivóvízfőnyomó vezeték hibásodott meg pár hete. Kamerával megvizsgálták, s kiderült, hogy a most már több mint húszéves vezetéken nem repedés vagy törés van, csupán egy kis lyuk. Ebből jön a víz, ami kifolyik az úttestre is. Nem nagy mennyiségről van szó, körülbelül ötszáz liternyi szivárog el így naponta, árban ez száz forint sincs. Ha felbontanák a vezeték környékét, a javítás idejére a környéken viszonylag nagy területen a lakosság ivóvíz nélkül maradna. Persze nem ez a fő oka, hogy késik a javítás. A szóban forgó főnyomóvezetéket a Pannon-Víz megrendelésére végig speciális technológiával kibélelik. Mintegy „harisnyát" húznak a csőbe, évtizedekre meghosszabbítva az élettartamát. A szivárgást is ez a bélelés tünteti majd el. A munka megkezdődött a marcalvárosi aluljárónál, s augusztus végéig végeznek a lakótelepi főúttal.

Megtudtuk még, hogy a szivárgás a szakemberek szerint nem fenyeget azzal, hogy alámossa az utat. Azonban a környék lakóinak megnyugtatására és hogy az úttestről ne fröcsköljék a vizet a járművek az átkelésre váró gyalogosokra, ideiglenesen egy kis aknát ásnak, abba gyűjtik, onnan a csatornába vezetik a vizet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forintos egyházi adó

Egy győri asszony postaládájában a katolikus egyház győri belvárosi plébániájának csekkjét találta. Tovább olvasom