Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Pótelőirányzat a kátyúzásra

Csaknem kétszázmillió forintos pótelőirányzatot szavazott meg a győri közgyűlés, hogy elvégezhető legyen a város útjainak elfogadható szintű kátyúzása. A testület kibővítette a gyógyszer-támogatási lehetőségeket.
A győri önkormányzat idei költségvetésébe 235 millió forintot tervezett be útfenntartásra. A büdzsé kidolgozásakor sejteni igen, de biztosan tudni nem lehetett, hogy a szigorú tél a szokottnál sokkal nagyobb károkat okoz. Az egész városra kiterjedő többszöri tételes felmérés során kiderült, hogy a kétmillió négyzetméter belterületi útfelület 5 százaléka kátyúsodott, azaz mintegy százezer négyzetméter helyreállítását kell elvégezni. (Korábban ez az arány 2–3 százalék volt.)
A betervezett kátyúzási keret csak a gyűjtő- és a tömegközlekedési utak javítására volt elég, ezért újabb pénzt kellett erre a célra átcsoportosítani. A közgyűlés csütörtökön Eredics Imre alpolgármester javaslatára úgy döntött, 190 millió forintot csoportosít át kátyúzásra, további 10 millió forintot pedig az útpadkák és a járdaszegélyek javítására.

Gyógyszertámogatás

A testület több ponton módosította a város szociális rendeletét. Eszerint június 15-től a szociális bizottság méltányosságból egy évre gyógyszertámogatást állapíthat meg annak, akinek az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum háromszorosát; közgyógyellátásra felírható gyógyszerköltsége miatt közgyógyellátásra nem jogosult és havi igazolt gyógyszerköltsége eléri, illetve meghaladja az egy főre jutó havi nettó jövedelme 30 százalékát; illetve annak, aki közgyógyellátásra jogosult, de a közgyógyellátáson túli havi igazolt gyógyszerköltsége eléri, illetve meghaladja az egy főre jutó havi nettó jövedelme 30 százalékát. A rendeletben új elem az adósságkezelő szolgáltatás, amely azoknak a lakhatással összefüggésben eladósodott, szociálisan rászorulóknak jelenthet segítséget, akik maguk is készek és képesek tartozásuk részbeni rendezésére.

Személyi döntések

A közgyűlés döntése értelmében két nyugdíjba vonuló pedagógus vehet át Szent László-érmet: Lőrincz István, a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola, valamint Varga Miklósné, a Bercsényi Miklós Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója. Győr Egészségügyéért kitüntetést dr. Hadarics Erzsébet háziorvos és Kovács Sándorné, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ápolási igazgatóhelyettese kap.

Győr jobb, mint Kaposvár

Fűke Géza képviselő (Fidesz) írásbeli kérdést intézett Balogh József polgármesterhez azt firtatva, a győri polgárok mikor kapnak olyan kedvezményeket, mint a kaposváriak. Az ellenzéki politikus a csökkentett árú távfűtésre, az ingyenes szemétszállításra, valamint a kismamák utazási kedvezményére célzott. Balogh József kifejtette: a somogyi város távhődíjai még mindig 23–64 százalékkal magasabbak a győrieknél. Megjegyezte: a kismamák utazási kedvezménye valójában természetben adható szociális segély, az ingyenes szemétszállítás pedig félrevezetés, mert Kaposvárott ehelyett kommunális adót szednek. „Összességében megállapítható, hogy a győriek részben hasonló, részben több kedvezményben részesülnek, mint a kaposvári polgárok" – tette hozzá a polgármester. Fűke Géza elfogadta a választ.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jutalom elfogadva

Több mint két és fél millió forintos jutalmat kap első félévi munkája után Balogh József győri… Tovább olvasom