Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Polgárőrtoborzó Marcalvárosban

Az Arrabona Polgárőr Egyesület tagtoborzót tart szerda délután Győrben a PÁGISZ ÁMK-ban.
Szvitek Norbert, az 1994-ben megalakult Arrabona Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, Marcalváros I. és II. területén jelenleg mindössze 30 főt tud mozgósítani, viszont legalább száz fő kellene a kívánt szintű szolgálat ellátásához. Éppen ezért örült, hogy megkereste őt Borsi Róbert, a terület önkormányzati képviselője, aki megígérte, segít abban, hogy a két éve szünetelő diszpécserszolgálat ismét a lakosság rendelkezésére álljon.
Az önkormányzati képviselő érdeklődésünkre elmondta, a lakosság részéről érkeztek hozzá olyan észrevételek, amelyekben igénylik a polgárőrök jelenlétét.

Éppen ezért merült fel az ötlet, hogy megerősítsék a polgárőrséget, ráadásul az új városvezetés is támogatja a civil egyesületi kezdeményezéseket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a polgárőrség a rendőrséget hivatott helyettesíteni, az együttműködéssel a munkájukat igyekeznek segíteni. A polgárőri jelenlét rendkívül fontos, hiszen a lakosság számára is megnyugtató, ha utcákon, közterületeken felmerülő problémák, gondok esetén van kihez fordulni.

A toborzókampány során a polgárőrök azt igyekeznek hangsúlyozni, milyen nagy emberi érték, ha valaki tesz a közösségért, a közös értékeket védi. Hogy a jó példa élen járjon, arról Borsi Róbert gondoskodik, jelentkezett az egyesületbe, s mint mondja, elsősorban az éjszakák során teljesít majd polgárőri szolgálatot.

A képviselő január 17-én este 6 órától tart fogadóórát a PÁGISZ ÁMK-ban, s ezzel párhuzamosan lesz a polgárőr-tagtoborzó, amelyen Gangl András, a megyei polgárőrszövetség elnöke tájékoztatja az érdeklődőket. Aki nem tud személyesen részt venni a rendezvényen, az jelentkezés céljából a 06-70/566-5215-ös számon hívhatja Szvitek Norbertet, az Arrabona Polgárőr Egyesület elnökét.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állás helyett zaklatják

"Vagy megdöglesz ötvenezerért, vagy a lányoddal jól élhetsz kétszázezerből” – ilyen és… Tovább olvasom