Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

Plüssmackók a győri börtönben

Győr - A fogvatartottak gyerekei plüssmackókat, más játékokat kaphattak édesapjuktól gyermeknap alkalmából, mikor az elmúlt hetekben meglátogatták őket a győri börtönben. A rendkívüli lehetőség a pártfogói szolgálat jótékony gyűjtésének köszönhető.
– Feladatunk az elítéltekkel a rendszeresen kapcsolattartás, s mivel többségük nem tudja pénzzel támogatni családját, ritkán találkozhat gyerekeivel, a velük folytatott beszélgetések nyomán jutott eszembe a játékajándékozás ötlete. Azért sikerülhetett megvalósítani, mert partner volt a győri börtön, és kollégáim is – mondta el Németh Andrea, a megyei igazságügyi hivatal fiatalkorú bűnelkövetőket pártfogoló osztályának vezetője. Kezdeményezése nyomán két hónap alatt hatzsáknyi játék jött össze munkatársainak ismerősei, barátai révén. Olyan holmi, amihez saját gyerekeik már nagyok, de még újszerűek, használhatóak.

A raboskodók családjain akartak segíteni, nekik akartak egy kis örömet, jó érzést okozni. Úgy is mondhatjuk, hogy az a boldog pillanat volt a cél, amit a gyerekek megéltek a plüssmackók láttán. Őket nem viszi el apukájuk gyermeknapkor moziba, játszótérre, mint óvodás-, iskolástársaikat, azaz a bőrükön érzik a büntetést, pedig ártatlanok. Németh Andrea szerint míg sok civil szervezet szervez a rászorulóknak gyűjtéseket, a fogvatartottak gyerekei nem igazán kerülnek a látókörükbe. Ez indokolta akciójukat, aminek révén a látogatáskor, a családi beszélőn a gyermeknap előtti hetekben az elítéltek átadhatták a játékokat gyermekeiknek. A győri börtönben ez rendkívüli lehetőség, egyébként csak kisebb csokoládét vehetnek saját pénzükön ajándékba.

Az édesapjuk, Hozmány Gyula látogatására a győri börtönbe érkező Richárd és Virginia gyermeknap alkalmából kapott játékokat. Fotó: H. Baranyai Edina
Az édesapjuk, Hozmány Gyula látogatására a győri börtönbe érkező Richárd és Virginia gyermeknap alkalmából kapott játékokat. Fotó: H. Baranyai Edina

– Az ajándékozás révén családi kapcsolatait erősíti az elítélt. Akármilyen bűnt követett el, fontos, hogy ezeket ápolja, fenntartsa. Ez lehet garancia arra, hogy ha szabadul, meggondolja, újra elkövet-e olyan tettet, aminek következtében visszakerülhet a börtönbe – állítja Mihály Attila ezredes, a győri büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka. Szerinte arra is gondolni kell, hogy akik ma fogvatartottak, holnap szembejöhetnek velünk az utcán, leülnek mellénk a buszon, előttünk állnak a boltban a sorban.

A parancsnok úgy véli, a társadalom érdeke, hogy büntetésük letöltése után az elítéltek ne újabb törvényszegésre készüljenek. Ebben segít ez az akció, ami senkinek se került pénzébe.

Munkatársa, Szurdi Beáta azt hangsúlyozta: az ajándékot a gyerekek kapták, akik nem tehetnek róla, hogy édesapjuk börtönbe került, mégis szenvedői a helyzetnek, anyagilag, lelkileg is. Valószínűleg ezért is élt minden gyermekes fogvatartott a lehetőséggel.

Hozmány Gyula a tizenhárom éves Richárdnak és az alig hároméves Virginiának adott át képeskönyveket, plüssállatokat, barna és fehér macit, krokodilt is.

– Duplán meglepetés volt, én se számítottam ilyesmire, a gyerekek meg pláne nem. Elmondtam őszintén nekik, nem én vettem az ajándékokat, de így is örültek neki, hogy tőlem kapják, én meg örülhettem az örömüknek. Ez a lehetőség is segít abban, nehogy odalegyen a család, mire szabadulok. Hónapok óta nem találkoztunk, de én csak arra gondolok, mi lesz a börtön után. Amíg fogvatartott vagyok, az a legfontosabb, hogy megmaradjon velük a kapcsolatom, tudjam, hogy még tartozom valakikhez – mondta el a férfi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már piacon a díjazottak

Győr - Az áprilisban rendezett X. Gyulai Országos Pálinkaversenyen a Pannonhalmi Pálinkárium egy… Tovább olvasom