Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Phare-támogatással a felzárkóztatásért

Manapság jellemző, hogy a kamaszok idő előtt feladják az álmaikat. A győri Kossuth-iskola igazgatója és munkatársai megszállottan harcolnak a továbbtanulásért. Munkájukat segíti az a felzárkóztató program, amihez az utat egy sikeres pályázat nyitotta meg.
– A tanulói létszám nyolcvan százaléka roma, az ő iskolai és tanórán kívüli felkészítésüket, szabadidejük hasznos eltöltését szeretnénk gazdagítani. Ezért pályáztunk a Phare-irodánál a roma tanulók komplex segítését célzó programra és nagy örömünkre, sikerrel. Fejlesztőpedagógia, felzárkóztatás, konfliktuskezelés szerepel a terveink között, segítjük a nyolcadikosok pályaválasztását, valamint ellátogatunk egy bécsi békekiállításra.
A győri Kossuth Lajos iskolába több mint kétszáz roma kis- és nagyobb diák jár. Az általános tananyag jelenleg hon- és népismerettel és cigány tánccal egészül ki. Az intézmény életében mérföldkövet jelenthet a most elnyert tízmillió forintos összeg. Elkelne például egy iskola-előkészítő és játszóház, hiszen erre a szűkös intézményi költségvetésből nem futja. A gyerekek játékos felkészítésével, felzárkóztatásával, élményeik gazdagításával kaphatnák meg azt a pluszt, amit pénz nélkül a legodaadóbb és leggondosabb foglalkozás sem pótol.
Jellemzően szinte minden nyolcadikos tovább tanul. A diákok szívesen látogatnak vissza volt iskolájukba, az igazgató szerint ezzel nem is volna baj, hiszen a nevelők ezt örömmel veszik. Az új közösségben sokan azonban nem találják a helyüket és nincs elég kitartás bennük. Ezt kellene erősíteni, mert a család mellett már nehéz vagy szinte lehetetlen a tanulás.
– Hiszünk abban, amit csinálunk, ez a legfontosabb – véli Szili Margit. – Kollégáim többsége régen dolgozik itt hivatástudatból. Szeretjük a gyerekeket, akikért a legtöbbet tehetjük. Sokféle módszert kipróbáltunk már és mindig hiszünk abban, hogy az új csak hatásosabb lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom