Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Petz utca Felpécen

Hosszú évtizedekig nem mértek Felpécen önkormányzati telkeket. A település új rendezési tervében most kétutcányi új lakóterület szerepel, sőt, az ötvennégy telekből már csak tizenhétnek nincs gazdája.
Fotó: Sz. Ö. Névadó: Dr. Petz Lajosnak a faluban volt birtoka, nemesi előnévként is a „Felpéczi"-t viselte.
A felpéci fiatalokat akarják a faluban megtartani, a máshonnan érdeklődőket pedig a településre „csalogatni" az új telkekkel, ezért vásárolta meg négy évvel ezelőtt az önkormányzat a futballpályával szemben lévő területet. Hogy a lehetőség csábítóbb legyen, a telkeket közművesítették. Húszat egy vállalkozó vásárolt meg, tizenhetet pedig részben helybeliek, részben pedig a szomszéd településről vagy a Győrből érkező építkezők.
– Egy falugyűlésen hangzott el a javaslat, hogy az új utcákat Felpéc két ismert személyiségéről nevezzük el.
Az egyik utca dr. Petz Lajos, a jeles orvos, a másik pedig Czetter Sámuel, az ismert tizennyolcadik századi rézmetsző nevét kapta.
– Az előbbinek falunkban volt birtoka, nemesi előnévként is a „Felpéczi"-t viselte, az utóbbi Felpécen született és némi túlzással mondhatjuk, innen indult a hírnév felé – újságolta Csete Gyuláné polgármester, majd megjegyezte, a jövőben a már meglévő nevezetességek – ősborókás, szőlődomb, pincék – mellett egy műemléki tájházzal is gyarapodni fog a falu.
Dombi Alajosné, a Felpécért Alapítvány kuratóriumának elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a Táncsics utcában található XIX. századi műemlék épületet néhai Hideg Sándor örökösei ajándékozták a falunak. Egyikük, Hideg Szabolcs érdi építész a Kisalföldnek úgy nyilatkozott: mivel Felpéctől távol élnek, így gondot jelentett volna a fenntartás. Édesapjukkal megbeszélték, halála után házát szülőfalujára hagyják, azzal a feltétellel, hogy az alapítvány gondoskodik a ház megmentéséről.
– Az eredeti állapotnak megfelelően újítjuk fel. A tervezett munkákat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyeztetjük és engedélyeztetjük – mondta a kuratórium elnöke. – A legfontosabb és legnagyobb beavatkozás az épület szerkezeti helyreállítása lesz, aztán a kerítés rekonstrukciója következik, szükség esetén cseréje, illetve az udvar rendezése, az eredeti állapot visszaállítása. Öröm, hogy a felpéciek közül többen ajánlották segítségüket a felújításhoz.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman a bakonyaljai körjegyzőségben

Elsőre elfogadta Tápszentmiklós önkormányzati testülete a település idei költségvetését. Lázi után a… Tovább olvasom