Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Péter csillagútja Amerikáig vezetett

Malomsok–Florida - Németh Péter egy aprócska faluból indult el nagy álmokkal. A malomsoki fiatalember három éve csillagászként dolgozik az Egyesült Államokban, ahol nemcsak kutat, de tanít is, „cserébe" írja a nagydoktoriját. A napokban itthon járt a megszállott nóvakutató, a település híres szülötte.
A huszonéves, roppant szerény fiatalember gyerekkora óta bújta a csillagászati könyveket, amatőr égkémlelő táborok állandó résztvevője volt. Érdeklődése a meteoriták iránt a soproni Líceumban tovább erősödött benne, így csillagász szakra jelentkezett a szegedi egyetemen. Az alföldi városban tizenketten kezdték meg akkor a tanulmányaikat ezen a területen, ám mindössze három hallgató maradt végül. Egyikük most Szeged és Ausztrália között ingázva dolgozik a doktori disszertációján, a másik fiú Bostonban kutat, Péter pedig Miamit választotta.

Németh Péter
Németh Péter

– A doktori fokozat és az akadémiai körökhöz közeli munka amolyan feltétele a csillagászati pályának – sorolta Németh Péter. – A floridai lehetőség miatt roppant szerencsésnek érzem magam, ugyanakkor a kíváncsiság is hajtott. A tökéletes nyelvtudás megszerzése csak pluszt jelentett, hisz a szakirodalom 95 százaléka angol. Mindez így együtt Florida és a további tanulás mellett szólt.


A Florida Institute of Technologyn két lehetősége van egy doktorit készítő diáknak: vagy kutatási segéd, ami kedvező, mert a saját kutatásáért kaphatja a fizetését és a tandíjmentességet – ez 6 kreditre körülbelül másfél millió forint évente –, vagy a tanítást választja. Hogy kinek melyik jut, az általában a témavezetőtől és az ő anyagi támogatásától függ. Péter tanársegéd – jelenleg másodéves fizika- és optikalabor-foglalkozásokat tart, egy héten hármat, de ez szemeszterenként változik. Közben a disszertációját írja a nóvákról, azaz a változó csillagokról.

– A felrobbanó csillagokat röntgentartományban modellezzük, az eredményeket elemezzük – folytatta a csillagász. – A disszertációmban ezzel szeretnék foglalkozni az eddig ismert és modellezett részletességgel. A kollégákat megismerve nagyon jó képzést kaptunk Szegeden és a többi iskolában.

Németh Péter csillagász, a Florida Institute of Technology doktoranduszhallgatója és oktatója a változó (felrobbanó) csillagokból írja doktoriját. Fotó: Harcsás Judit
Németh Péter csillagász, a Florida Institute of Technology doktoranduszhallgatója és oktatója a változó (felrobbanó) csillagokból írja doktoriját. Fotó: Harcsás Judit

Németh Péternek szinte bizonyos, hogy felajánlanak egy jól fizető állást, de a doktoriján dolgozó csillagász – szíve szerint – már most hazajönne. Ideköti a hazai, benne a malomsoki táj, Rajkán élő kedvese, aki kommunikációs szakember, de most éppen az ókori India történetét tanulmányozza a szegedi egyetemen. A csillagokat azonban Lakos Katalin is kedveli, de hogy azokban mi van megírva, még rejtély. Egy biztos: hazavárja Pétert.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Konferencia civileknek a jövőről

Győr - Civil jövő címmel konferenciát tartanak holnap délelőtt 9 órától Győrben, a Petőfi Sándor… Tovább olvasom