Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Péri reptérfejlesztés: A tét húszmilliárd forint

Pér - Hosszú hetek óta ismét nem hallani semmit a péri reptér eladásáról és fejlesztéséről, holott néhány hónapja még úgy lehetett tudni, célegyenesbe értek a tárgyalások. Nem mellékesen a tét több mint húszmilliárd forint.
Minden bizonnyal 2007 legnagyobb beruházása lehet a megyében a péri reptér fejlesztése – a nyár elején még úgy tűnt, az év végére a feltételes módot kijelentő mondattá írhatják át az érintettek: a győri, a megyei és a péri önkormányzat.

A tárgyalások május-júniusban zárt ajtók mögött ugyan, de látványosan haladtak előre a tulajdonosok és az angol befektető között. Június közepén már azt is tudni lehetett, hogy 99 éves bérleti konstrukcióról van (lehet) szó, cserébe a tulajdonosok a 81-es út bővítését kérik, a reptérért pedig több mint tízmillió eurót. Ehhez persze még hozzájönnek a szükséges fejlesztések: hangárokat, terminált kell építeni, a kifutópályát meghosszabbítani és szélesíteni, ha a befektető valóban fapados régiós központtá kívánja bővíteni a péri repülőteret. Összességében tehát több mint húszmilliárd forint a tét.

A hír hallatán a péri ingatlanárak az egekbe szöktek, a győri önkormányzat pénzügyi bizottsága pedig kihelyezett ülést tartott Péren, ahol leszögezte: Győrnek lehetőleg olyan szerződést kell kötnie, amely megfelelő garanciákat és lehetőséget ad az önkormányzatnak, hogy hosszú távon befolyása maradjon. Jellemző az akkori optimista hangulatra, hogy mivel a megyei önkormányzat hosszú nyári szünetre készült, a képviselőknek jelezték: lehet, hogy rendkívüli ülésre még az ősz előtt össze kell jönniük – ebben a témában. Végül nem kellett összehívni a közgyűlést, s Pér sem napirendi pont mostanság az üléseken.

Az érintettek üzleti érdekre és titokra hivatkoznak, amikor nem akarják részletezni a csend okát. Annyit azért megtudtunk, hogy az érdeklődés nem csökkent, s a befektető sem állt el a vételi szándékától. Úgy értesültünk, hogy jelenleg Győr kezében van a labda: az önkormányzat készíti el ugyanis a pályázati kiírást, ami nélkül nem lehet értékesíteni, illetve bérbe adni a repülőteret. Erre vár most már jó ideje mindenki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

''Nem adom fel'' – soha

Megye - Nagyszabású gálára készül decemberben a megye bentlakásos intézményeit támogató Napra-forgó… Tovább olvasom