Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Perelnek a Concordia győri túlélői

A Costa Concordia óceánjáró január 13-i balesetekor szerencsésen megmenekülő négy magyar – köztük két győri hajótörött – peres úton követel kártérítést a hajó üzemeltetőitől.


Még nem keresték meg a túlélőket címmel írtunk legutóbb, február 11-i számunkban azokról a győri fiatalokról, akik táncosként dolgoztak a zátonyra futott hajón. Csepi Ádám és Szilágyi Erzsébet ügyvédet bízott meg ügyével, aki szombaton tájékoztatta az MTI-t.

Rónai Péter azt közölte, hogy 200 millió dollár (42 milliárd forint) kártérítést követel a Costa Concordia katasztrófájának négy magyar túlélője a New York-i szövetségi bíróságon.

A hatalmas luxushajón Olaszország nyugati, toszkán partjainál 32-en életüket vesztették, köztük egy magyar zenész. Rónai Péter tájékoztatása szerint a Costa Concordia másik négy magyar dolgozója – három férfi és egy nő – nevében május 3-án beadott kereset alapján súlyos gondatlanság miatt követelnek nagy összeget a hajó üzemeltetőitől (Carnival PLC, Carnival Corporation, Costa Crociere S.P.A.).




A felperesek keresete többek közt hivatkozik a kapitány felelőtlen manőverezésére és arra, hogy a személyzet nem részesült megfelelő kiképzésben, nem volt a fedélzeten érvényben biztonságirányítási és ellenőrzési rendszer, nem volt hasonló vészhelyzetekre biztonsági forgatókönyv, megfelelő mentési terv.

"A jelentős összegű kártérítéssel az a célunk, hogy az érintett társaságok szembesüljenek mulasztásaik súlyával, következményeivel. Cégeket nem lehet börtönbe küldeni, így ez csakis anyagi úton történhet és további életeket követelhet, ha az alpereseket nem büntetik meg" – fogalmazott Rónai Péter.

Hozzáfűzte: nem kételkedik az olasz bíróságok pártatlanságában, de köztudott, hogy azoknál egy bonyolult jogvita tíz-tizenöt évig is tarthat és ítélkezési gyakorlatukban a kártérítések összege lényegesen alacsonyabb, mint például az Egyesült Államok bíróságain.

A per érdemi szakasza előtt újabb egyeztetések kezdődnek a felek között, ezért még csak megjósolni sem lehet, mikor kerül sor az első tárgyalásra. Az ügyvéd irodája azonban vállalta a négy magyar túlélő peres eljárással kapcsolatos költségeinek megelőlegezését.

Rónai Péter a perben bizonyítani kívánja, hogy a kapitánynak elégtelen volt a felkészültsége és nem rendelkezett megfelelő képesítéssel a hajó irányításához, továbbá, hogy a hajót rosszul tervezték. Az ügyvéd szerint a munkáltatónak tudnia kellett, hogy a Concordia kapitánya a múltban is követett el a katasztrófához vezető manőverhez hasonlóakat, ilyesmiért már korábban is megrótták.

– Meglepett, hogy ügyvédünk ekkora összegről beszél, de az ügy jogi részét rábízom. Ennyi pénzt nem várok, de arról, hogy én mire számítok, inkább majd csak egy hónap múlva nyilatkozom – mondta el tegnap lapunknak Csepi Ádám.

Szilágyi Erzsébet is azt hangsúlyozta: a realitás talaján marad e tekintetben, nem meggazdagodni, élete végéig megélni akar a kártérítésből. Szeretné, ha mielőbb lezárulna az eljárás, mert amikor csak foglalkoznia kell a per ügyeivel, gondolatai újra "visszarántják" rossz emlékei közé.

Beszélt arról is, hogy amit korábban ajánlott a hajótársaság, az alig fedezte volna az odaveszett több százezer forintnyi készpénzüket, ruháikat, más holmijaik árát, miközben ők biztos kereseti lehetőségtől estek el. Amiatt pedig, amit át kellett élniük, valószínűleg nem mernek többet hajón dolgozni, utazni. Erzsébet azóta hamar pánikkal reagál a veszélyes helyzetekre.

A roncs rostokol. A Costa Concordia katasztrófája után az Egyesült Államokban, Olasz- és Franciaországban indítottak pereket a túlélők, az áldozatok rokonai. Csak az USA-ban többtucatnyi utas perel sok százmillió dollár kártérítésért.

Az olasz hatóságok a hajótársaság kilenc tagja ellen emeltek vádat gondatlanság, emberölés és mulasztás miatt. Az üdülőhajó azóta is az oldalára dőlve, félig elmerülve rostokol Giglio sziget partjainál.

A roncs kiemelése, elszállítása egy évig is tarthat.

Olvasóink írták

  • 2. Irwine 2012. május 08. 10:16
    „Nooooormális?
    :)”
  • 1. -upho- 2012. május 07. 15:06
    „Fejenként 10 milliárd forint kártérítés? Igazán szép, magyaros kísérlet... Remélem kiröhögnek vele a bíróságon.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásajánlatok Győrben

Győri kirendeltség és szolgáltató központ (ügyintézés helye: 9024 Győr, Bartók Béla út 2., tel.:… Tovább olvasom