Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 18°C | 30°C Még több cikk.

Pénzpazarlás vagy ésszerűség?

Az idei győri költségvetés alig biztosít forrást a marcalvárosi uszoda előkészítésére. Közben a tervekről is vita van: az ötletgazda nem ért egyet azzal, hogy csak 33 méteres medence épüljön, a helyi képviselő szerint viszont ez a realitás.
A jelenlegi terv: A PÁGISZ mostani gyermekmedencéje megmarad, ehhez hozzáépítenek egy 33 méteres felnőtt- és egy pihenőmedencét.
„ Egymillió forint megvan, már csak 799 millió kell" – ironizált a múlt heti városi közgyűlésen Balogh József győri polgármester a marcalvárosi uszodáról. A majdani létesítmény a költségvetés eredeti tervezetében egyetlen fillérrel sem szerepelt, de Hegyi Zoltán (MSZP), Marcalváros I., és Horváth László (Fidesz), Marcalváros II. önkormányzati képviselője javaslatára végül – ha ilyen szerény összeggel is, de – bekerült.

Majd tíz éve húzódik

A beruházás ügye lassan tíz éve húzódik. A városvezetés és a közgyűlés eleinte ellenállt az ötletnek, aztán mégis a támogatás mellett döntött, igaz, prioritásként az – azóta elkészült – élmény- és termálfürdőt nevezték meg a képviselők. Az új uszodára két lehetséges helyszínt, a Krúdy-iskola melletti területet a Pátzay Pál utcában és a Pattantyús-középiskolát (PÁGISZ, a volt Balázs Béla általános iskolát) vizsgálták meg a tervezők, és az utóbbit javasolták. Az elképzelések szerint a PÁGISZ mostani gyermekmedencéje megmaradna, amelyhez hozzáépítenének egy 33 méteres felnőtt- és egy pihenőmedencét, valamint egy szaunát.

Gyurcsány az új esély?

Schmidt József győri vállalkozó, a fejlesztés ötletgazdája nem ért egyet ezekkel az elképzelésekkel. P fenntartja azt a véleményét, hogy egy lakótelepi uszoda felépítése pénzpazarlás, mert Győrnek versenyek megrendezésére alkalmas, ötvenméteres medencével bíró uszodára van szüksége, mint a többi hasonló nagyvárosnak. Úgy véli, erre azért Marcalváros a legalkalmasabb, mert ott él a legnagyobb tömeg. „A drogellenes küzdelmet nem ambulanciák építésével, hanem az egészséges életmód feltételeinek biztosításával kell kezdeni. Ráadásul az iskolaköteles gyerekek hetven százaléka gerincbántalmakkal küzd, amelyek egyik gyógymódja az úszás" – tette hozzá. Schmidt József – a városvezetés pozitív hozzáállása esetén – új esélyt lát abban, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter lett a Magyar Szocialista Párt megyei elnöke.

Nem olcsó fenntartani

Horváth László erre a felvetésre Vörösmarty Mihály „Merengőhöz" című versének egy sorával válaszolt: „a birhatót ne add el álompénzen". Szerinte a városi szintű uszodának a magas költségek miatt nincs realitása. A képviselő fontosnak tartja, hogy a közgyűlés megszavazott egymillió forintot az idei büdzséből a beruházásra. Szerinte ez az összeg más tervezési pénzekből kipótolható, és így akár az engedélyezési terv 18 millió forintos költsége is összejöhet.
A városépítési iroda szerint a beruházás nyolcszázmillió-egymilliárd forintot emésztene fel, s a legoptimálisabb esetben három év kellene a megvalósulásához. Az új uszoda éves fenntartási költsége meghaladná a százmillió forintot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elégedetlenkedve elismert fejlődés

A győriek legkevésbé a parkolással és a közlekedéssel elégedettek, míg a kulturális lehetőségeket és… Tovább olvasom