Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Pénzhiány miatt nem marad el műtét

Bár a pénzügyi keret kimerült, mégsem maradnak el a győri megyei kórházban az indokolt műtétek.
Bár a pénzügyi keret kimerült, mégsem maradnak el a győri megyei kórházban – s másutt sem – az indokolt műtétek, hangzott el a pénteki városházi sajtótájékoztatón. (Tudósításunkat a kampánycsend miatt közöljük le most.)

A ciklus utolsó győri városházi sajtótájékoztatóján – megköszönve a sajtóval való tizenkét éves együttműködést – Balogh József leköszönő polgármester bejelentette: miután jogilag tisztáztak mindent, elvileg vasárnap estig marad hivatalában. Hétfőtől az ügyeket korlátozott hatáskörrel a polgármester első helyettese, Eredics Imre intézi az új polgármester hivatalba lépéséig (a választási bizottság eredményhirdetésétől számítva még három nap marad az észrevételek megtételére). A polgármesteri tiszt hivatalos átadására várhatóan csütörtökön kerül sor.

Balogh József azt is bejelentette pénteken, hogy a megyei kórházban (s másutt) nem maradhat el indokolt műtét pénzhiány miatt. Az előzmény röviden, hogy az új szívcentrum vezetője, dr. Dézsi Csaba András főorvos az egészségügyi miniszterhez fordult a kimerült keret miatt, a minisztertől azonban elutasítást kapott. Dézsi főorvos Balogh Józsefet mint országgyűlési képviselőt hívta segítségül. Az Országgyűlés illetékes bizottsága csütörtökön délután döntött, s erről pénteken reggel először szóban értesítette az ÁNTSZ megyei vezetőjét, dr. Paller Judit főorvost, aki dr. Dézsi Csaba András és dr. Varga Gábor főigazgató főorvos beadványát felterjesztette.

Az Országgyűlési Bizottság döntése érdekében az előre meghatározott pénzügyi keret kimerülése okán nem maradhat el (sehol az országban) sürgős vagy indokolt kardiológiai, traumatológiai, onkológiai műtét, illetve intenzív ellátás. Ezeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak – megfelelő igazolás után – ki kell fizetnie, visszamenőleg is. Ez a döntés nem a normatíva emelését jelenti, tehát a szükséges és indokolt műtétekre nem lesz „keretszám".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták az átépített Árkád-csomópontot

Az ország második jelzőlámpás körforgalmát adták át tegnap Győrben, az Árkád Üzletközpontnál. A… Tovább olvasom