Kisalföld logö

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 0°C | 6°C Még több cikk.

Pénz az ablakban

A kormány nagyszabású panelház-felújítási programjához Győr is kapcsolódott, ugyanis tavaly és idén megközelítőleg ezer panellakás ablakait cserélik ki korszerűre.
Győr-Adyvárosban a Tihanyi úti Ady Szövetkezet hatvan, a Török István úti panelépület negyven lakásának ablakait cserélték ki korszerű, jól záródó műanyag nyílászáróra. Az előbbi épületben a korszerűsítés 33 millió, az utóbbiban 19,2 millió forintba került.

Mindkét esetben a költségeknek csupán egyharmada terhelte a családokat, a meg maradó részen azonos arányban osztozott Győr önkormányzata és az állam. A fejlesztésekhez a támogatást az épületekben lakók az energiatakarékossági pályázatokból nyerték. A lakások energiatakarékos korszerűsítése része az országos programnak, s annak, amit a megyeszékhely kezdeményezett.
Tavaly az országban 913 panellakás nyílászárócseréjét támogatták a programból, s ebből 425 lakás korszerűsítését, amelynek több mint 22 százalékát győriek nyerték. Ami az idei energiatakarékossági pályázatokat illeti, országosan 5220 lakás korszerűsítését támogatta a program, közte 554 győri panellakásét. 

Kitakarítottak maguk után
A Tihanyi és a Török István úti házak ablakcseréje alkalmából az adyvárosi Ady Lakásszövetkezet előtt rendezett tegnapi ünnepségen a családok nevében Csorna Istvánné dicsérte a beruházást végző Ablakcentrum Kft. precíz munkáját. Elmondta: tartottak a lakásokban folyó munkától, de nagy volt a meglepetésük, miután a társaság emberei kitakarítottak maguk után. Ezenkívül gyorsan és ütemesen dolgoztak. Az energiatakarékossági korszerűsítés a családoknak 160–180 ezer forintjába került. A két győri épületen kívül a társaság tegnap Mosonmagyaróváron negyvenkét lakás homlokzatiablak-cseréjét fejezte be.

Támogatás, hitel
Az adyvárosi ünnepségen részt vett Juhász István belügyminisztériumi főosztályvezető, aki elmondta: a házgyári technológiával készült lakások egy része már elmúlt harmincéves. Ugyanennyi ideig szolgálhatják még a bent lakókat, de természetszerűen megértek a felújításra és korszerűsítésre. Az országban a házgyári panelekből készült otthonok száma meghaladja a félmilliót, ezekben mintegy két millióan laknak. A kormányzat 2004 januárjától a panellakások korszerűsítésére nagyszabású programot készít elő. Évente mintegy 50 ezer panellakás felújítására lehet számítani, s ehhez az állami támogatás mellett hitelezési lehetőséget is teremtenek.

 A már elvégzett korszerűsítések hasznaként az ország egy év alatt mintegy ötmilliárd forint értékű energiát takarít meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Győr stabil

„A győri önkormányzat gazdálkodása stabil. A város vagyona négy év alatt több mint… Tovább olvasom