Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Péntektől tesztelik a győri belváros beléptető-rendszerét

A győri belvárosban pénteken kezdik meg a behajtási rendszer tesztelését, a végleges változat a jövő hónap elején kezdhet működni - közölte Domanyik Eszter, a városháza szóvivője szerdán az MTI-vel.
A megyei jogú város közgyűlése júniusban döntött arról, hogy a nyár végétől beléptető-rendszer működjön a belvárosban. A jogosultak sorából eleve kizárták a 3,5 tonnánál nagyobb járműveket, illetve azokat, akiknek az engedélyét a megelőző egy évben visszavonták, de nem adnak ilyen lehetőséget ügynöki tevékenységhez, járműből árusításhoz sem.

Május 5-én Németh Zoltán akkori alpolgármester sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a járműforgalom visszaszorítására az önkormányzat - több mint százmillió forintos költséggel - beléptető rendszert épít ki Győr belvárosában. Közlése szerint első ütemben a nemrégiben megújult Széchenyi teret és az annak közvetlen környezetében lévő sétálóutcákat érinti az intézkedés. Egy következő ütemről az önkormányzati választás után felálló új képviselő-testület határozhat - mondta az akkori alpolgármester.

A Széchenyi térre két ponton hajthatnak be a megkülönböztető jelzést használó, továbbá - eseti engedéllyel - az itt zajló rendezvények lebonyolításához, illetve az üzemzavar-elhárításhoz szükséges járművek; mások nem közlekedhetnek itt. A rendszer lehetővé teszi, hogy a környéken élők meg tudják közelíteni otthonukat, de az első ütemben érintett területet is több részre tagolták, így a belvárosiak sem juthatnak be mindenhová behajtási engedélyükkel - mondta el akkor az alpolgármester.

Olvasóink írták

  • 1. dominiim 2010. október 20. 13:46
    „Teszteljük együtt ! Irjuk meg észrevételeinket akár pozitiv akár negativ tapasztalat alapján !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szíj Melinda lelki társra talált egyik ellenfelében

Szíj Melinda elmesélte, hogy milyen kötődés alakult ki közte és a Fivérek együttes tagja, Seres… Tovább olvasom