Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Pázmándfalu könyves ünnepe

Nemcsak a kis- és nagyobb diákok, de a község lakói is használhatják a jövőben azt a több mint ötezer kötetes könyvtárat, amelyet minap az átalakított kultúrházban adtak át.
Kölcsönözni is lehet: Az iskolai tanórákon túl mától a falu apraja-nagyja beiratkozhat a falu könyvtárába.
Időben talán csak véletlen egybeesés, hogy a győri könyvszalon hetében a megyeszékhelyhez közeli Pázmándfalun is nagyobb figyelem jut ezután az olvasásra, a könyvekre. Családias ünnepség keretében fogadta első olvasóit ismét a pázmándfalui könyvtár, amely két évig zárva tartott. Az iskolai és a községi részleget összevonták, az épület átalakításával pedig az olvasóteremmel kibővítették.

Ötezer-hetven kötet

– Igény ez idáig is lett volna erre, ám a helyszűke miatt legfeljebb csak a könyvek kölcsönzéséről lehetett szó – sommázta Ferenczi Róbert, a helyi Pázmándi Horváth Endre Oktatási Intézmény és Könyvtár igazgatója. – Kényelmesebb körülményeket teremtettünk.
Az ötezer-hetven kötetes állományt, CD-lemezek, CD-ROM-

ok és több száz videokazetta egészíti ki – utóbbiak szintén a gyerekek ismereteit bővítik. Az idősebbek bizonyára már az első alkalommal szívükbe zárják a méreteinél fogva is családias jellegű, világos helyiséget, ahol nemcsak lehet, de szinte kötelező a kötetek között böngészni, válogatni.

A Kisalföld kampányával

– Az utóbbi években a videó és a számítógépes ismeretekkel szemben érezhetően csökkent a tanulók olvasási kedve – vélte az igazgató.

– Talán most sikerül változtatni ezen, a kisebb gyerekek különösen a sok színes képpel illusztrált műveket forgatják, a nagyobbak számára pedig kiváló megmérettetés a Kisalföld olvasási kampánya. A mostani, hatvankilences tanulói létszámmal kicsit mélyponton vagyunk, ám reményt ad a több mint negyven beíratott óvodásunk, valamint az a tény, hogy egyre több az itt építkező fiatal.

A nevelés bázisa

Az ünnepségen részt vett dr. Horváth József megyei könyvtárigazgató, aki az információáramlás és az olvasásra nevelés bázisának nevezte a községi könyvtárat, és sok kölcsönzőt és lelkes olvasót kívánt.
Az intézmény őrzi a hagyományokat. A nyolcadikos Szűcs Dávid a versenyekre való felkészülés idején is hasznosítjá" a könyvtári ismereteket, Csik Nikolett pedig az olvasóteremben tartott történelemórákat díjazza. Ferenczi Róbert és Járóka René szerint kényelmes, hogy a kézikönyveket, lexikonokat helyben forgathatják és csütörtök kivételével naponta lehetőség nyílik a kölcsönzésre is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak az áram villámgyors

A nagy útbontások éve: Győr idei esztendejére lehet, hogy ez lesz a legjellemzőbb kifejezés. És a… Tovább olvasom