Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Parlagfűtengerek

Győr-Moson-Sopron - Tavaly negyvenkétszer, idén eddig hatszor rendeltek el kaszálást a parlagfüves megyei szántóföldeken. A Kisalföld munkatársainak sem kellett sokáig keresgetni, Pannonhalma és Győrság között többhektáros, virágzó parlagfűtengerre bukkantak.
A szolgálat munkatársai a bejelentések nyomán helyszíni szemlét tartanak a földhivatal képviselőivel, bemérik, ki a tulajdonos, majd úgynevezett „közérdekű védekezés" keretében, értesítés nélkül lekaszáltatják a területet. Aztán benyújtják a tetemes számlát. Szükség van a szigorra, hiszen csak Győrben 4, a megyében 15 ezer nyilvántartott parlagfű-allergiás beteg él, ez a teljes lakosság 3–4 százaléka. dr. Czompó Márta allergológus főorvos szerint azonban legalább másfélszer ennyien vannak.

Gyakori látvány: A megyében sokhektárnyi tarlón, így Győrság és Pannonhalma között is hatalmas területen virágzik a parlagfű. Fotó: H. Baranyai Edina
Gyakori látvány: A megyében sokhektárnyi tarlón, így Győrság és Pannonhalma között is hatalmas területen virágzik a parlagfű. Fotó: H. Baranyai Edina

A nyilvántartások szerint a megyében a 1500 körüli az asztmások száma, akiknek betegségét kétharmad részben szintén allergia okozza.
A parlagfűszezon a napokban kezdődik, s várhatóan szeptember közepéig tart. Hacsak nem lesz olyan szerencséjük az allergiásoknak, mint tavaly, amikor – tizenöt éve először – kifejezetten rövid és enyhe volt a szezon, augusztus végére szinte már le is csengett.

Az ÁNTSZ az elmúlt hetekben elkészítette legfrissebb statisztikáját a parlagfű okozta megbetegedésekről, s ebben azért találunk kedvező adatokat is.

Győrre nézve mindenképpen, a megyeszékhelyen és környékén ugyanis, ha kismértékben is, de csökkent az új megbetegedések száma. – Ennek a város erőfeszítései, parlagfűirtási programja lehet a fő oka, de benne van az is, hogy az elmúlt években alaposan „átszűrtük" a lakosságot, például a nagyobb üzemekbe kitelepített allergiatesztelésekkel – mondja dr. Czompó Márta.

A felmérésből kiderül: bár összességében nagyjából ugyanannyi a beteg, mint a megye többi részén, Mosonmagyaróváron kiemelkedően magas a számuk. Hogy miért, azt az ÁNTSZ még vizsgálja.

– Számos oka lehet, akár a parlagfüves területek nagy száma, akár az, mivel a számok a nyilvántartott pácienseket takarják, hogy többen kerülnek orvoshoz – mondta dr. Reiner Vera, a felmérés készítője. Megyénk egyébként országosan a középmezőnyben van, sajnos növekvő betegszámmal: míg 2006-ban 1128, tavaly már 1837 új beteget regisztráltak. Köztük egyre több gyereket, ha ugyanis mindkét szülő allergiás, 80 százalék, ha csak az egyik, 30–40 százalék rá az esély, hogy a gyerekük is az lesz.

Tény, hogy parlagfüves területek jócskán akadnak a megyében; a Kisalföld munkatársa például Győrság és Pannonhalma között „bukkant" egy többhektáros fertőzött területre. Az ilyen eseteket a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat zöldszámán (06-80/204-831) lehet bejelenteni, amely akár a tulajdonos értesítése nélkül is lekaszáltatja a parlagfüvet.
– A héten már lehetett érezni, hogy az aratás után, a szakszerűtlen talajkezelés és a sok csapadék miatt a tarlókon kezd elharapózni a növény... Ha bejelentést kapunk, a helyszínen szemlét tartunk a földhivatal munkatársával, bemérjük, ki a tulajdonos, majd úgynevezett „közérdekű védekezés" keretében, külön értesítés nélkül lekaszáltatjuk a területet. Aztán benyújtjuk a számlát – mutat rá a „zéró tolerancia" elv ilyetén működésére Szabó Gábor, a növény- és talajvédelmi igazgatóság regionális vezetője. A számla pedig nem kicsi: géppel 6–9, kézzel 15–20 forint a kaszálás négyzetmétere, azaz egy egyhektáros tarlón százezres összeg állhat a papíron, s a fenti összeghez jön még a 20 ezertől 5 millió forintig terjedő növényvédelmi bírság. A hanyag tulajdonosok 80 százaléka fizet, ellenkező esetben a köztartozásnak minősülő adósságot egyenesen az APEH hajtja be...

Tavaly 42-szer kényszerült hasonló irtásra a szolgálat, idén eddig hatszor kaszáltak, többek között Tét és Fertőd körzetében. a bejelentések folyamatosan érkeznek – naponta 6–8 –, tegnap éppen Nyalka környékéről jelentettek több elhanyagolt földterületet. S bár évente többször műholdas térkép is készül a megyéről, azon csak a többhektáros, valószínűsíthetően fertőzött területek mérhetők be, s az irtások nagyobb része lakossági jelzés, illetve hatósági felderítés nyomán történik.

Olvasóink írták

  • 15. MaciLaci 2008. augusztus 11. 14:49
    „T Illetékesek!!! A körforgalmakban is van parlagfű.”
  • 14. Gaz-dátlanság 2008. augusztus 11. 12:23
    „Hol vam a gárda????????????
    Pinnyéden az Őzike utca végén - önkormányzati telek - senki sem irtja, pedig bejelentették az ott lakók. Az önk-ra nem vonatkozik az irtás kötelessége?”
  • 13. Én sem vagyo allergiás 2008. augusztus 08. 09:34
    „Győr környékén az összes napraforgótábla parlagfüvel szennyezett.Másfél-kétméteres példányok ontják majd az áldozatos munkával megtisztított területekre a magot,hogy a folyamat, a parlagfű mentesítés nehogy sikeres legyen.
    A tulajdonosok figyelmét felhívnám arra az eshetőségre, Ők is lehetnek allergiások (ami késik-nem mulik).
    Kit fognak akkor szidni.
    Talán még lehetne tenni valamit!!!!”
  • 12. Matula bácsi 2008. augusztus 07. 22:06
    „Éljen az Ember! a parlagfűvel együtt. " A berekben, ha nem vigyáz, nem vigyáz magára senki. "”
  • 11. JENO 2008. augusztus 07. 20:23
    „TEHAT ELJEN A PARLAGFU. HALAL A MACSKAKRA.”
  • 10. vadvirág 2008. augusztus 07. 20:07
    „Hát én is ezt mondom a buta parlagfű alkalmazkodik és 10 cm-esen virágzik, millió pollent szór szét. Nekem is van allergiás ismerősöm, ha nem szed gyógyszert, taknya, nyála összefolyik, nagyon szenved.”
  • 9. soproni 2008. augusztus 07. 16:11
    „allergiás! Van igazság a hozzászólásodban! Ráadásul kutya,macska és por sokkal inkább van jelen a közvetlen közelünkben,a mindennapi életünkben,mint parlagfű.Aki allergiás az általában nem "csak " a parlagfűre és valóban nehéz lenne megszüntetni az összes kiváltó okot a környezetükben.”
  • 8. allergiás 2008. augusztus 07. 15:48
    „Én allergiás vagyok a parlagfűre, van gyógyszerem, szedem és semmi gond! A szomszéd jóidulatú és levágja, kitépkedi. De kinek van ereje meg ideje a mezőket figyelni meg kaszálni? Miért kell büntetni??
    Sokan a macskaszőrre is allergiásak vagyunk és nem lövetjük le se a macskákat, és nem büntetjük a tartóikat!!
    Az allergia kezelhető!”
  • 7. Vale 2008. augusztus 07. 14:51
    „Ez az ország mindent magának köszönhet évtizedek óta! Nemtörődömség,törvényenkivüliség, ostoba dac,közpénzek rablása. Birkaország birka népe.Szégyellem magamat!”
  • 6. peet12 2008. augusztus 07. 14:32
    „"Gazember" gyom a parlagfű. Bármilyen rövidre vissza van vágva alkalmazkodik a helyzethez és pl. cm magasan fog virágozni sok-sok új kikelésre váró maggal gyarapítva környezetét. Igazából gyökerestül kellene eltávolítani.
    Parlagfű ügyben csak kommunikáció és kampány van. De nem csak parlagfű létezik mint rossz, hanem a gyomfélék tucatjai, amelyek éppen olyan esztétikai gondot, egészségügyi kockázatot rejtenek. Burgerlandban vajon hogy csinálják? Szerintem vannak szabályok azokat betartják , betartatják.
    A parlagfű és gyomtársai tudomást sem vesznek értelmetlen sokmilliós kampányainkról. A közpénzt a szabályok betartására betartatására kell fordítani. Jelentem Győrben nem javult a helyzet sem magán sem közterületeken.”
  • 5. morgó 2008. augusztus 07. 11:27
    „Valóban igénytelenség a gazban, szemétben élni. Csoda, hogy Győrben javult a helyzet, hiszen a parlagfüves területek óriásiak. Csak tegnapról: Pláza, parkoló melleti rész, Praktiker és környéke , ezek, ugye, közterületek ?
    A szemétdombocskák, csikkhegyek, lépcsőkön ücsörgő, dohányzó gyerekek (!! Ki ad el nekik cigit, szabad azt egyáltalán? Ha nem, ki ellenőrzi a kis lerakatokat ez ügyben ? ) a kutya sétáltatásra kijelölt területek és környékük kutyagumi -bősége szép kis balkáni vagy azon is túli idilli képet mutat .
    Kultúra nyet- ezt mondták a megszállók anno. Változás ?”
  • 4. szemlélődő 2008. augusztus 07. 09:30
    „Nem sokkal szebben néz ki egy lenyírt, lekaszált terület, mint egy gazos.Ausztria területén sokkal jobb közérzete van az utazónak, mert mindenütt rendezett területeket lát, nálunk viszont gaz és szemét mindenütt. Ez a nagyfokú igénytelenség.”
  • 3. rézangyal 2008. augusztus 07. 08:34
    „Most már azt is vizsgálni kellene miér van ilyen sok nyamvadt ember!? Kaszáljuk le a VILÁGOT! A személődés "nagyon hasznos". Gaz-ság.”
  • 2. szemlélődő 2008. augusztus 07. 08:13
    „Hazánkban az igénytelenség nyilvánul meg ezen a téren is. A tulajdonosoknak nincs igénye arra, hogy rendbetegyék a földjüket ?? Jellemző: kacsalábon forgó csodapalota,magas kerítéssel és a kaputól 2 m-re már embermagasságú a gaz.”
  • 1. creat 2008. augusztus 07. 07:09
    „Fontos dolog foglalkozni a parlagfűvel!
    Egyet nem értek: a parlagfű tavasszal kel ki, és kezd növekedni, a kampányokkal miért várjuk meg mindig, mig el kezd virágozni és olyankor már szaporodik.
    Sokkal hatékonyabb lenne az irtása virágzás elött.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

POI-pontok: fogászat csak 40 kilométernyire?

Győr-Moson-Sopron - A globális helymeghatározó rendszerben (GPS) lévő úgynevezett POI-pontok… Tovább olvasom