Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Parlagfű: nem a városokkal van a baj

Hetvenöt évvel ezelőtt még botanikai ritkaságnak számított, mára jóformán az első számú közellenség lett a parlagfű. Irtása kötelező – de vajon érvényt lehet-e szerezni a törvényi előírásoknak?
Győr nem tartozik a parlagfű által különösen veszélyeztetett települések közé, az ország jó néhány más területén sokkal rosszabb a helyzet, de azért itt sem lehetünk elégedettek. Ez derült ki a hétfői városházi sajtótájékoztatón, amelyen egyebek között elhangzott: nem is igazából a városi területekkel van baj. Sokkal inkább azzal, hogy a környéken rengeteg a megműveletlen mezőgazdasági terület, vagyis a parlag. Ezeken aztán fantasztikus mennyiségben tenyészik a pollenjével súlyos allergiát okozó gyom. Nagy biztonsággal állítjuk, ugyanez a helyzet megyénk más városainak környékén is. A győri polgármesteri hivatal mindenesetre felhívást tett közzé az allergiát okozó parlagfű elleni védekezésre.

Gond a parlag földekkel

Törvényi kötelesség a parlagfű irtása, s ennek az önkormányzatok a maguk felségterületén – ha nem is külön erre a célra elkülönített pénzből – jobbára eleget is tesznek. Ahogy Cseh Ferenc, a Győri Közterület Felügyelet vezetője mondja, rendszeresen figyelik a közterületek állapotát, a gaztalanítást (ebben a parlagfüvet), s észrevételeikre általában gyors a reagálás. Nem mennek el szó nélkül a magántulajdonban lévő gyomos területek mellett sem, felhívják a tulajdonos figyelmét kötelességére. A földhivataltól meglepően gyorsan megkapják a szükséges adatokat. Hogy aztán a tulajdonost végül is hol, hogyan lehet elérni, s az miként reagál, már némiképp bonyolultabb ügy.
A közterület-felügyelet vezetője inkább jó példát említ: lapunkban jelent meg nemrégiben egy fotó a Tulipán utca–Brigád utca találkozásánál lévő területről, valami fantasztikus méretű parlagfűtengerről. Sikerült elérni a tulajdonost, és már le is kaszálták a veszedelmes gyomot.

Amerika „ajándéka"

„ Ma én, holnap Ön is lehet allergiás" – olvasható azon a szórólapon, amelyből körülbelül négyszázat juttatott el a közterület-felügyelet azokra a helyekre, ahol parlagfűveszélyt tapasztaltak. A felhívást az Életfa Győri Környezetbarátok és Egészségvédők Egyesületétől kapták.
Ma vagy holnap: napi kérdések. A parlagfű 75 évvel ezelőtt még botanikai ritkaságnak számított hazánkban. Eredetileg Észak-Amerika keleti részéből származik, ahol viszont már a jégkorszak után megjelent. Európában először Németországban fedezték fel 1863-ban, s aztán terjedt, terjedt. A leginkább érintett országok közül Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon működnek pollenkoncentrációt mérő állomások.
Vannak ellenzői is a parlagfű radikális irtásának. Egyik tábor azt mondja, ez is a természet szerves része, a másik tábor arra hivatkozik, a már-már népbetegségnek számító allergiában nem a parlagfű a fő ludas, hanem a környezet általános szennyezettsége.
A parlagfű elleni kampányoknak Amerikában már vannak hagyományai, Európában azonban hazánk az első olyan ország, ahol ezzel a kérdéssel kormányzati szinten is foglalkoznak (1996 óta).
Magyarországon a parlagfű 4 millió hektárnyi területen fordul elő, a gyommal igen erősen fertőzött területek nagysága 700 ezer hektár. Hazánkban 120 ezer a nyilvántartott asztmás beteg és 2 millió az allergiában szenvedők száma.

Korábban:

Késik a védőprogram (2002-04-01) >>
Parlagfű lepi el a telkeket (2002-07-08) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hintós menet virágkoszorúkkal

Virágesőben fürösztötték meg Győr belvárosát tegnap délután. A Győri Nők Független Szervezete… Tovább olvasom