Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Parkolópályán a Dunakapu téri időoszlop: a műnek egyelőre nincs pályázatnyertese

A szakmai bizottságok véleménye szerint még akad mit finomítaniuk a pályázóknak a Dunakapu térre tervezett időoszlopon.

Mint arról portálunk beszámolt, egy nyugalmazott rajztanár ötlete valósul meg a megújuló győri Dunakapu téren: időoszlopot állítanak fel a Pálffy–Schwarzenberg szobor helyett.

A Szent Családtól egy év alatt az Időkapuig

Egy éve még az volt a terv, hogy közel 25 millió forintból a magyar szent családot – I. István királyt, Gizella királynét és gyermeküket, Imre herceget – ábrázoló művet állítanak a rakparti út hurkába átszállított Pálffy–Schwarzenberg szobor helyébe. Akkor azonban a közgyűlés levette napirendjéről az előterjesztést, s az a döntés született, hogy kikérik a lakosok véleményét.

Az ötletpályázaton végül negyvenöten indultak, s közülük a zsűri Kutasi Károly javaslatát választotta. Olyan időoszlop kerül a térre, amely kis talapzaton emelkedik és stilizált ábrákkal, szimbólumokkal utal Győr és környéke történelmi eseményeire az őskortól a keltákon és a rómaiakon át a 2017-es európai ifjúsági olimpia megrendezéséig.


Fekete Dávid alpolgármester mellett Kutasi Károly, az időoszlop ötletgazdája áll a Dunakapu téren - fotó: Cseh Róbert
Fekete Dávid alpolgármester mellett Kutasi Károly, az időoszlop ötletgazdája áll a Dunakapu téren - fotó: Cseh Róbert


"A bizottságok egyező véleménye, hogy jelen formájában egyik alkotás sem megvalósításra érett, minden tekintetben kész mű"


Az új köztéri alkotás témája a júniusi győri közgyűlésen is terítékre kerül, egyelőre azonban a mű elkészítésére kiírt pályázat nyertesét nem hirdeti ki a Városháza.

Az előterjesztés szerint a köztéri alkotás művészi megtervezésére és kivitelezésére meghívásos pályázaton Budahelyi Tibor Munkácsy-díjas, Pál Zoltán Munkácsy-díjas, valamint Sipos Marica és Lebó Ferenc szobrászművészek vettek részt.

"A szakmai bizottságok véleménye, hogy döntően színvonalas pályamunkák készültek, ugyanakkor valamennyi tervezet kapcsán számos művészeti, megjelenítési és koncepcionális  értelmezési és műszaki-kivitelezési kérdést vetettek fel, illetve módosításokat javasoltak.

A bizottságok egyező véleménye továbbá, hogy jelen formájában egyik alkotás sem megvalósításra érett, minden tekintetben kész mű, de pályázatnyertes kihirdetésének mellőzésével javasolhatók a Pál Zoltán és Lebó Ferenc alkotókkal történő további személyes konzultációk művük továbbgondolása, fejlesztése, szükség szerint átdolgozása érdekében" - olvasható Borkai Zsolt polgármester nevével fémjelzett dokumentumban.

23 millió forintból valósul meg az új belvárosi köztéri alkotás

Ebből következik, hogy döntés bizonyosan csak ősszel születik; ha Olvasóink a véleményünkre kíváncsiak, akkor csak az önkormányzati választások után.

A Dunakapu téri új köztéri alkotásra összesen 23 millió forintot áll rendelkezésre a az idei költségvetsében.

Katt-katt: online tudósítás a győri közgyűlésről pénteken!

A kisalfold.hu a nyári szünet előtti utolsó, júniusi győri közgyűlésről, pénteken 10 órától tudósít a Városházáról. Tartsanak velünk akkor is!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Robogót és biciklit lopott két fiatal Győrben

A 29 és 35 éves győri fiatalt a Mártírok útján csípték nyakon a rendőrök. Tovább olvasom