Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Parkoló autónak hajtott Győrben - ki látta a szabálytalankodót?

Két esetben is elhajtottak a a sofőrök, miután ütköztek.
Közlekedési baleset történt Győrben, augusztus 28-án 12 óra 30 perc és augusztus 30-án 11 óra közötti időben a Dugonits utcában.

Az ismeretlen járművezető Győrben a Dugonits u. 20. szám előtt parkolásba kezdett az ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsijával. Leállása során nekiütközött az ott parkoló személygépkocsi hátuljának, majd adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

Ugyancsak adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről az a járművezető is, aki augusztus 31-én 19:45-23:45 óra között a Gerence utcában ütközött neki egy szabályosan parkoló autónak

A balesetek során személyi sérülés nem történt.

A rendőrség a balesetek körülményeinek tisztázása érdekében kéri, hogy aki az eseményeket látta, arra vonatkozóan információval rendelkezik, tegyen bejelentést személyesen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi út 54.), vagy telefonon – hivatali időben - a 96/520-092 számon, valamint az ügyelet 107 és 112 számán.

Olvasóink írták

  • 9. Batistuta 2013. szeptember 04. 09:02
    „Ja és még valami: nyilvánvaló, hogy nem te vagy/voltál Batistuta. Ha esetleg azt akartad írni, hogy nincs közöd az ügyhöz, a következőt kellett volna tenned: "Nem én voltam, Batistuta.”
  • 8. Batistuta 2013. szeptember 03. 16:58
    „Ez igazán remek hír.”
  • 7. Mankapunka 2013. szeptember 03. 16:12
    „Nem én voltam Batistuta. :)”
  • 6. Batistuta 2013. szeptember 03. 13:20
    „Friss! Ma délelőtt, fényes nappal elloptak egy kocsit a Dugonics utcából.”
  • 5. Fürgeszarvas 2013. szeptember 03. 04:54
    „Az én kocsimat is megrongálta egy C3-as,és elment úgy,hogy adatait nem hagyta ott ! A rendszáma megvan , mivel többen látták az esetet ! A rendőrségnek nem jeleztem,mert nem kívánok feleslegesen idegeskedni ! Ha megfogom az illetőt,arra számíthat , hogy feltörlöm vele az aszfaltot !”
  • 4. Mankapunka 2013. szeptember 02. 16:23
    „Erre még csak most jöttél rá babington?”
  • 3. babington 2013. szeptember 02. 14:18
    „Ez egy jellemző magatartás Magyarországon.
    Nekem az elmúlt fél évben kétszer húzták meg a kocsimat Adyvárosbsan, parkolóban.
    Tettes szintén elhúzott. Felelősséget vállalni? Minek.
    Sajnos a kultúra itt tart kis hazánkban.
    Na akkor hol is a Balkán?”
  • 2. Batistuta 2013. szeptember 02. 14:16
    „Kösz!”
  • 1. Mankapunka 2013. szeptember 02. 13:28
    „Ugye nem Batistuta autója volt az egyik Nádorvárosban? Sajnálnám, ha vele történt volna.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Balett: Boldog, új évadot kívánunk!

Európai, trendi és kortárs. Mi az? Ha találós kérdésként tennénk fel tánckritikusoknak, a válasz… Tovább olvasom