Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 19°C | 30°C Még több cikk.

Páratlan kincs a filmarchívum

A Mediawave-fényírófesztiválra érkezett alkotásokat már évek óta nyilvánossá szeretnék tenni.
Évek óta szeretnék nyilvánossá és kutathatóvá tenni Győrött azt a közel tizenötezer filmből álló gyűjteményt, amely az elmúlt másfél évtizedben a Mediawave-fényírófesztiválra érkezett alkotásokból született. A Magyarországon, de a térségben is egyedülálló anyagról Hartyándi Jenő művészeti igazgató a Kisalföldnek úgy nyilatkozott, hogy az „részben az ezredforduló vizuális művészeti tendenciáinak, részben pedig a kelet-közép-európai rendszerváltás problémáinak, történéseinek hiteles, dokumentáris lenyomata". A Nyitott Dokumentumfilm Archívum a régió legjelentősebb és legegyedibb kollekciója lesz. Az áttekinthető számítógépes katalogizálás mellett minél előbb a világhálón is közzéteszik a gyűjteményt.

Hartyándi Jenő, a nemzetközi fényírófesztivál művészeti igazgatója elmondta: a Mediawave-re érkezett filmnevezési adatlapok részletes információkat tartalmaznak az alkotásokról.

– Ez alapja lehet annak a sokrétű, könyvtárszerű, tematikus feldolgozásnak, amit az elmúlt években kollégáim már megkezdtek. Minél előbb digitalizálni akarjuk a tizenöt év alkotásainak legjavát, és kialakítunk hozzá egy keresésre alkalmas internetes adatbázist is. Örülünk a minisztériumi támogatásnak, gondot egyelőre az jelent, hogy hová tudjuk elhelyezni az évente bővülő kollekciót. Reméljük, ebben számíthatunk a győri önkormányzat segítségére.

A filmarchívummal kapcsolatban megkérdeztük Balogh József polgármestert, aki örömmel nyugtázta Bozóki András bejelentését. Megjegyezte: a város költségvetése most készül, így számszerű ígéretekbe nem bocsátkozik, de a város lehetőségeihez mérten mindenképpen támogatja az ügyet.

Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriumának titkára érdeklődésünkre hangsúlyozta, hogy a miniszter által szintén tegnap üdvözölt, a Bécs–Pozsony–Győr filmes háromszögre épülő regionális alapítvány az uniós pályázatoknál kínál új és nagyobb lehetőséget.
– A győri filmarchívum, ami minden elfogultság nélkül mondhatom, páratlan kincs, ennek a kulturális tárca, a Mozgókép alapítvány és a Mediawave-alapítvány által létrehozott regionális alapnak a része lenne. Sőt, a jövőben csatlakozna ahhoz a lánchoz, amely az európai kulturális rendszer hasonló intézményeit fogja össze.

Hartyándi Jenő elmondta: az archívum évente körülbelül ezer filmmel bővül. Hogy a rendszerváltás történetéhez kapcsolódó anyag minél teljesebb legyen, együttműködést kezdeményeznek azokkal a kelet-közép-európai partnereikkel, akik az elmúlt években csatlakoztak a fesztivál programjához. Hozzátette: tavaly a Mediawave öt ország (hazánk mellett Ausztria, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) húsz városában zajlott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Befalazva, bontásra várva

Győr több helyén látni házakat befalazott ajtókkal, ablakokkal, sorsukra várva. A sorsuk pedig előbb-utóbb az elbontás lesz, tudtuk meg Janicsek Tibortól, az Inszol rt. ügyvezető igazgatójától. Olyan épületekről van szó, amelyeket különböző okokból már nem fognak felújítani. Részben azért, mert olyan a műszaki állapotuk, hogy pazarlás lenne költeni rájuk. Tovább olvasom