Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Pár forintra a 300-as benzintől

Győr-Moson-Sopron - A 95-ös benzint illetően 17 forint a különbség a megye legolcsóbb és legdrágább benzinkútjai között, a gázolaj ára a mostani emelés után beérte a benzinét. Megyénkben a legtöbbet Sopronban kérnek a 95-ösért.
Az országban még csak 12 helyen érte el a 95-ös benzin ára a szinte jelképes 300 forintot, ezen kutak többsége az M3-as autópályán működik. Néhány akad még, ahol egy forinttal marad le a kerek számtól az ólommentes üzemanyag literje, vagyis máris 299-ért tankolhatunk Sopronban, a Lackner utcai benzinkútnál. Nyugati kapunk egyébként a megyében egyértelműen a legdrágább, de országosan is a drágább városok közé tartozik. Itt 294 forintért már csak két helyen tölthetünk a tankba 95-öst, a hagyományos és közismert kutaknál 295 és 297 forint volt kiírva tegnap a táblára. Ez azt jelenti, hogy a megyében két levéli benzinkút és a legdrágább, soproni töltőállomás között tegnap 17 forint volt a különbség a legnépszerűbb üzemanyagot illetően.

Megszokhattuk, hogy nemcsak a megyén, de az egyes városokon belül is akadhatnak eltérések, ám ez a különbség Győrben most mindössze 2 forintot jelent, kivétel két közismert nagy bevásárlóközpont, valamint egy-egy benzinkút a Bán Aladár és a Régi Veszprémi úton, ahol még pár forintot nyerhetünk egy literen. A városszerkezet szempontjából központinak nevezhető helyeken azonban 289 és 290 forint a normális ár a legutóbbi emelés után. Akiknek pedig dízeles gépkocsijuk van, még több okuk van bosszankodni, hiszen nem gyakori, hogy a gázolaj ára beérje a benzinét. Most ez történt, az e heti, bruttó 4 forintos, hivatalos emelés miatt, s egy-két soproni, mosonmagyaróvári és az autópályán működő kútnál 298 forintot kértek tegnap a dízelüzemanyag literjéért.

Győr az olcsóbb városok közé tartozik, már ha számít még az a pár forint literenként. A gázolaj ára most először beelőzte a benzinét. Fotó: Krizsán Csaba

Talán sokan legyintenek: mit számít tíz-tizenöt forint különbség egyik vagy másik város között, ami érthető is, hiszen nem szeljük át autónkkal sem az országot, sem a megyét néhány száz forintos megtakarításért. De vajon mit szólnánk hozzá, ha kedvenc benzinkutunknál emelnének ennyit egyszerre, mint ahogy ez néhány éve előfordult. Valószínűleg megint sorok kígyóznának a bejelentés napján a töltőállomások előtt, sőt – akár a szlovák benzinturizmus virágkorában –, egyesek ököllel küzdenének a helyért. Ilyesmi azonban már nem esik meg, mivel a benzin literje havonta emelkedik vagy csökken valamilyen minimális összeggel. Az egyik győri benzinkúton elmondták: a két-három forintos árváltozás szemernyit sem mozgatta meg az embereket az emelés előestéjén, ugyanannyian voltak kedden, mint az emelés után. Ennyit változott a világ: vagyis az autósok részben elunták a folyamatos változásokat, részben – ahogy az egyik benzinkutas fogalmazott – bolondok lennének 80 forintos megtakarításért küzdeni. Ráadásul tudják már azt is, ha a meghatározó társaságok emelnek vagy csökkentenek az áron, a többi úgyis kénytelen azonnal „utánuk menni".

Olvasóink írták

  • 1. szaboz 2007. november 23. 11:01
    „Az autógáz (LPG) is megy a benzin után, pedig mindíg azt hírdették, hogy az ő áruk satbilabb és független a benzintől. A megyében legolcsóbb Győr Plázánál lévő kútnál pl. két lépésben 10 Ft-t emeletek. N em értem mi szülség volt a 2 lépésre néhány napon belül. Ettől függetlenül még mindíg jobban megéri LPG-vel járni mint benzinnel.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Adócsökkentést javasolnak a szocialisták

Győr - Az iparűzési adó mértékének mérséklését javasolják a december 6-i közgyűlésen a szocialisták… Tovább olvasom